Tanulmányok Budapest Múltjából 25. (1996)
TANULMÁNYOK - Fabó Beáta: A budapesti vámvonalrendszer változása a XIX-XX. században 61-84
15. A budakeszi úti vámépület terve 1953 körül. (MÁV Tervtára) pesti oldal fogyasztási adóvámvonalát a közigazgatási határra helyezik a Soroksári Duna-ágtól a Kozma utcáig és a körvasút töltése mentén a Kozma utcától a Dunáig. A Városszéli telep (X. kerület) építése és egyéb külterületi építkezések miatt a vámvonal utolsó nagyobb korrekciójára, s így a vámépületek áthelyezésére 1940-4l-ben került sor. Ekkor a X. és XIV. kerületi vámhatár is kikerült a közigazgatási határig. Ezzel Pest teljes közigazgatási határa vámhatárrá (fogyasztási adóvonallá) is vált. Az új vámvonalszakaszon ekkor is kiépültek az új vámvonal létesítményei {14. kép). (Az újabb épületek elhelyezését már az 1941-ben bevezetett jobboldali közlekedés is befolyásolta.) 1949 január 1-től a székesfőváros által szedett fogyasztási adót és városi vámot állami kezelésbe vették, azaz a városi fogyasztási adók, szesz- és sörfogyasztási adópótlékok és a városi vámok az állami kincstárat illették meg."^ Ez a rendelet egy évig volt érvényben, mikor 1950 január 1-től végleg megszűnt a városi vám."*' A funkciójukat vesztett épületek vagy lebontásra kerültek, vagy átalakítás után újabb funkciót kaptak. Különösebb építészeti értékkel nem rendelkeztek, többnyire típusépületek vagy jellegtelen alkotások voltak, melyek azonban koruk építészeti sajátosságát magukon viselték. Terveiket általában a Mérnöki Hivatal készítette, a kivitelezést általában pályázat útján adták ki, s fővárosi 80