Tanulmányok Budapest Múltjából 25. (1996)
TANULMÁNYOK - Tóth Árpád: Hivatali szakszerűsödés és a rendi minták követése 27-60
betűnő, hogy vezető tisztviselők komolyan foglalkoztak borérleléssel. Fellner Benedek polgármester hagyatékában (1827-ben) pl. 1069 akó bort írtak össze (érmek túlnyomó része az értékesebb fehér bor volt) és további közel száz akónyi üres hordót is találtak pincéjében. Ezek együttes értéke 4500 ezüst forint körüU, ami hat esztendei polgármesteri fizetésnek felel meg. E bormennyiség (értéke a becsült hagyaték 8%-a) abból a szőlőskertből származhatott, amelynek aránya az egész örökségből 2%-nál is kevesebb. A szőlőn kívül a város környékén (főleg a Rákos mezején) fekvő szántók és rétek is szerepeltek egy-egy vagyon ingatlantételei között. Nem valószínű, hogy ezeket spekulációs céllal tartották, annyira távol estek a várostól és igen csekély értéket képviseltek. Inkább a szántók tényleges megművelését valószínűsíthetjük, amit bizonyíthat, hogy egy hagyatékban a „Kukurutz" viszonylag jelentős tétel. Az ingatlan értékét komolyan kell vennünk, mert tapasztalható, hogy a telekhivatali becslésekhez képest gyakorta 20-40%-os felárral kelnek el. Látványos példa erre Seeber Károly polgármester kertje, amely a városligeti Fasoron feküdt és Széchenyi István is próbálta megszerezni.** (Seeber 4310 forintért vette 1829-ben, kilenc évvel később halálakor viszont már 6000 forintot ért.) A kertet egyébként Ullmann Móricnak adták el az örökösök 6730 forintért. A hagyatékokban szereplő másik gyakori és nagy értékű tétel a pénzkölcsönzésről szóló kötelezvény. Ezek az obligatiók a vezető tisztviselők esetében akár az aktív hagyaték 40-45%-át is jelentették. E szempontból jelentős eltérés mutatkozik a kistisztviselőktől, akiknél igen ritka a pénzkihelyezés. Tölgyessy János polgármester hagyatékából szépen kirajzolódnak e tevékenység arányai, akinek iratai között egy nyolc oldalas kimutatás található arról, hogy 1815 és 1843 között kiknek és mennyit hitelezett. A kihelyezett pénztőke az egész korszak folyamán egyenletesen nőtt a kezdő 2760 forinttól a végső 78900-ig. A forgó összegek többnyire kisebb tételekből álltak*^ tízezres nagyságrendű csak a „városnak nyújtott" kölcsönök voltak. Más tisztviselőknél is találkozni olyan esetekkel, amikor a város valamelyik hivatalának hiteleztek. Az igazán pikáns az, amikor az egyébként is hiánnyal küszködő pénztár vezetője saját intézményéből vesz fel kölcsönt, amint ezt a város legnagyobb forgalmú pénztáránál, az Árvapénztárnál megfigyelhetjük.*" A kölcsönzéssel összefüggésben érdekes a kamat nagyságának változatossága. A kamatokat a törvény 6%-ban maximálta - mint láttuk, ezzel a hozammal számoltak az ingatlanok bérbeadásakor is. Ennél magasabb /níeresséí tartalmazó kötelezvénnyel nem találkoztunk, olyannal viszont igen, amikor csak 5, esetleg 2%-os kamatot említenek. Némelykor a kötelezvényben egyáltalán nem szerepel kamat, ám ilyenkor az iraton szereplő számításokból kiderül az évi 6%-os kamat. Ez azért fontos, mert a hagyatéki leltárak önmagukban gyakran nem elégségesek a pénzkihelyezések hozamának megítéléséhez. Probléma, - különösen a korábbi évtizedekben - hogy a kötelezvényeket és a számlákat nehéz elválasztani. Esetenként a vásárláskor ki nem fizetett részt „tőkésítették", vagyis kamatozó kölcsönné alakították át. Elsősorban az ingatlanvásárlásoknál lehet erre példákat találni. - Nehezíti az adatok értelmezését az is, hogy gyakran mintegy előre kifizetett hozományként funkcionál a pénzkölcsönzés: pl. két tanácsnok hagyatékában is lányaiknak-vőiknek évekkel azelőtt kiállított kötelezvények teszik ki az aktív vagyon jelentős részét. Behajthatatlan (kétes) kintlévőségek is akadnak a tisztviselők leltáraiban - bár ezeket a hagyaték aktívumába nem számolták bele. érdekes kérdés, hogy milyen alapon minősültek „kétesnek" egyes kihelyezések, ha azt látjuk, hogy báró volt a kölcsön felvevője, vagy amikor a kötelezvény alig egy-két éves volt, míg 20-25 éves papírok (amelyek esedékes kamatát ráadásul évek óta nem is törlesztették) teljes értékűnek számítottak. E két - általában tőkés jellegűnek nevezhető - felhalmozási módszeren kívül a kor ismert más „működő", tehát közvetlenül az iparban vagy a kereskedelemben realizálódó befektetési módokat 45
