Tanulmányok Budapest Múltjából 25. (1996)
TANULMÁNYOK - Tóth Árpád: Hivatali szakszerűsödés és a rendi minták követése 27-60
jutottak polgárjoghoz a város történetében (1696 és 1829 között 15 személy). A mintában szereplő tisztviselők közül az egyik - Jakab - a család molnár ágából való és egy belvárosi aldunasori házat birtokló gazdag apa fia, akinek rokonságában szinte csak molnárokat találunk (az anyai nagyapa és nagybácsi, fivére és több sógora). A tisztviselő fiú gyakornokként kezdte pályafutását és 1834ben, huszonnégy esztendei szolgálat után tanácsnokká választva évi 600 forint fizetést kapott. A módos molnárcsalád Jakabnak szánt pályaválasztásában aligha a jövedelem nagyságának szempontja játszotta a döntő szerepet. Egy másik Pisztory az igen gazdag városi nyerges Röszler családba „házasodott be". Ebben a családban is hasonló képletet találunk: a feleség apja is (első vagy második generációs) pesti nyergesmester és a másik fiú is e szakmát folytatja. A különbség annyi, hogy a vők (Pisztory sógorai) közül kettő kvázi-értelmiségi foglalkozást űz (az egyik Bécsben, a másik Vácott gyógyszerész), egy harmadik pedig vámtisztviselő Vácott. Pisztory László egyébként nem futott be olyan jelentős karriert, mint korábban említett rokona: utolsó beosztása szerint ímokként fejezte be pályafutását két évtizednyi hivatali szolgálat után.'" Ide - a jómódú céhes mester apák fiai közé tartozik valószínűleg Gemming árvagyám is, akinek parókakészítő apja a város választott polgára volt; valamint a korábban említett Fetter mészáros családja is. A több belvárosi házat is bíró Grossinger családban igen nagy vagyonú mészárosok és tímárok voltak, és az unokatestvérek között a későbbi tanácsi főjegyzőn kívül vaskereskedőt, patikust, szappankészítőt és persze a tradicionáhs szakmák űzőit is megtalálhatjuk. Ide sorolhatók a Gajáry István által vizsgált családok is: Hupf Mihály tanácsnok apja kőfaragó volt, rokona, Neumayer Tivadar szenátoré pedig parókakészítő."*' Ezekhez a mesterségekhez képest a korabeli Pesten általában kevésbé jövedelmező a csizmadiáké és a szabóké. Ám azok az ilyen foglalkozást űző családok, amelyekből tisztviselőket látunk kiválni, jobb anyagi háttérrel rendelkeztek, mint ami e szakmák átlagára egyébként jellemző. Ezért látszik a fenti kategóriába sorolhatónak a belvárosi Kecskeméti utcai háza mellett két további ingatlant birtokló Launer csizmadia fia, aki szintén megmaradt kistisztviselő. Az alább ismertetendő család-csoport több szempontból is általános érvényű következtetésekre ad alkalmat, noha egyes tagok vagyoni helyzetéről nem találtunk adatot. A Pozsonyban született Laszkár József 1752-ben kapott polgárjogot Pesten. A „magyar szabó" mester, aki később a város választott polgára is lett, egyetlen fiát papi pályára küldte: a veszprémi püspökség egyik egyházközségében lett káplán. Négy lányát ellenben pesti mesteremberekhez adta (kettőt magyar szabóhoz, kettőt pedig szűcshöz), olyanokhoz, akik maguk is első vagy legfeljebb másodgenerációsok voltak Pesten. A családot az teszi érdekessé, hogy mind a négy ágon találkozunk tisztviselőkkel az unokák, ill. a dédunokák között. A mintában szereplő négy utód egyaránt az 1820-as években kezdte hivatali pályafutását és mindegyikükről elmondható, hogy lassan emelkedtek a ranglétrán, és kettejüket végül tanácsnokká választották. Ez utóbbiak közül Kanitser János esetében az apa tekintélyes személy lehetett: választott polgár és hagyományos értelemben tisztviselői funkciót is betöltött: a lipótvárosi templom „gondviselője" volt. Már a fenti példákból is leszűrhető az a tanulság, hogy a város nyitott volt az idegenek előtt és egészen a reformkorig nagy számban fogadott be nem pesti születésűeket (noha a választott polgárság ekkoriban már a polgárjog megadásának korlátozására törekedett), sőt a városi vezetésbe is magas arányban alkalmazott nem pesti születésűeket. Például az 1830~1840-es évek két polgármestere: Szepessy Ferenc és Eichholtz-Tölgyessy János sem Pesten született (az előbbi Pozsonyban, az utóbbi Vácott). A polgárjogot szerzők számszerű adatai szerint a 69 polgár közül 22-en bevándorlók és közel ennyire lehet becsülni az apai ágon másodgenerációs pestieket is.^ E példa valószínűtienné teszi azt is, hogy e családok egyes tagjaik hivatali pozícióját korrupt módon a meggazdagodásra használták volna fel. Az egyik Laszkár-vő, Medvenits ímok magyar szabó mesterséget folytató apja pl. szegényen, eladósodva halt meg. Aktív hagyatékát hatszorosan 36