Tanulmányok Budapest Múltjából 25. (1996)

TANULMÁNYOK - Létay Miklós: A Nagy-Budapesti Néprajzi Munkaközösség története 315-324

Ez a szándék nem valósult meg feltehetőleg azért, mert akkor még a Budapesti Történeti Múzeumnak nem volt sem központi, sem újkori adattára.'^ így válik érthetővé az, hogy ma, a Munkaközösség adattárában miért található a gyűjtésekből legalább egy, de néha több másolat. A Fővárosi Tanács Végrehajtó Bizottsága 1953-ban elhatározta Budapest történetének megíratását. Ennek irányítására szerkesztő bizottságot hoztak létre, melynek egyik tagja Ortutay Gyula volt." 0 jó érzékkel meglátta a lehetőségeket e várostörténeti összefoglalásban, ezért 1955-tól a főváros történeti néprajzának erőteljesebb vizsgálatát kérte a Munkaközösség tagjaitól. Sajnos ebből nem lett semmi, sem akkor, sem később. 1954-1955 folyamán többször is elhangzott az a javaslat, hogy a Budapesti Történeti Múzeumban létesüljön Néprajzi Osztály, élén szakképzett muzeológussal. Ez ugyan nem valósult meg, de közrejátszott abban, hogy 1961-től etnográfust alkalmaztak az Újkori Osztályon. A soha ki nem mondott 1959. évi csendes feloszlás után a Munkaközösség szép lassan feledésbe merült, anyaga pedig a Folklore Tanszéken porosodott Dömötör Tekla őrizetében. E sorok szerzője 1970-től kezdődően többször is kérte, hogy betekinthessen ebbe az adattárba, de a szerzői jogokra való hivatkozással mindig elutasításban volt része. Már akkor is úgy tűnt, hogy ennek valódi oka sokkal inkább az a nagyfokú rendetlenség volt, mely a szórványos, de máig rendezetlen kölcsönzésekkel együtt azt eredményezte, hogy ma a gyűjtések 11, a pályázatok 21 %-a hiányzik. 1972-ben Dömötör Tekla 99 db épület alaprajzot (felmérést) átadott a Budapesti Történeti Múzeum Újkori Osztályának,"* de nem tudjuk, hogy milyen meggondolásból. Mert bár a jegyzőkönyvben az szerepel, hogy „az építészeti felmérések tárolására az ELTE Folklore Tanszékén megfelelő hely nincs és ezért került sor az átadásra", ezt nem lehet komolyan venni, hiszen a rajzok 16 évvel korábban készültek és az eltelt idő alatt ilyen probléma nem merült fel. 1978-ban - a tanszék festése elől menekítve - további 52 db épületekről, ruhadarabokról, hímzésekről készült rajz került át." 1987-ben végre lehetőség nyílt a rendezésre, szerzői-, tárgyiés földrajzi katalógusok, valamint hiányjegyzék készítésére. Mindezek ma (1989) az ELTE Folklore Tanszékén találhatók, és az érdeklődők rendelkezésére állnak. Ezen a ponton tulajdonképpen be lehetne fejezni írásunkat, ám az „életrajzi" adatok után valamiről még szólnunk kell. Megszűnése óta hallgatás övezi a Munkaközösséget, sem előadás, sem publikáció nem foglalkozott vele, következésképpen ez az első kísérlet történetének megírására. Az a néhány vélemény, ami az elmúlt három évtized során elhangzott „erőltetett", „felesleges", „tudományosan kétes értékű", vagyis egyértelműen negatív jelzőket tartalmazott. Ami az „erőltetett" minősítést illeti, az véleményünk szerint nem helytálló. Inkább arról van szó, hogy a városi néprajzkutatás ötlete akkor még korai volt, tulajdonképpen megelőzte a magyar etnográfiai gondolkodást. Hogy felesleges volt-e, azt kizárólag a Folklore Tanszék szempontjából lehet felvetni, hiszen legfontosabb feladata az oktatás és nem kutatások szervezése, amelyhez nem is rendelkezett megfelelő személyi állománnyal. Azon állítás pedig, hogy az anyag tudományosan kétes értékű, legfeljebb csak egy kisebb hányadra igaz. Kétségtelen tény, hogy voltak olyan egyetemi hallgatók, akik kitalált vagy szakirodalomból kimásolt adatokat adtak le, hogy gyűjtőpénzhez jussanak. De ez sokkal inkább őket minősíti, mintsem az Albizottság célkitűzéseit. Mindazonáltal valóban bírálnunk kell a városi néprajzkutatásba elméletileg felkészületlenül, alapvető tudományos problémák tisztázása nélkül vágtak bele. Továbbá helytelen volt, hogy csak az Albizottság tartott üléseket, a Munkaközösség tagjainak nem szerveztek előadásokat, megbeszéléseket, továbbképzéseket, ezért nem is alakulhatott ki közöttük munkakapcsolat, jórészt egymást sem ismerték. Ezzel is magyarázható, hogy nem alakult ki igazi tudományos műhely. Az egyetemi hallgatók részvétele mindig bizonytalan és rövid távú volt, mivel néhány dolgot, közöttük elsőként azt, hogy önkéntes alapon történt, illetve a tanulmányok befejezésével megszakadt. Ezért nem volt mód a szükséges létszámban való foglalkoztatásra, nem lehetett hosszabb időszakra tervezni vagy nagyobb programokat kitűzni. 320