Tanulmányok Budapest Múltjából 25. (1996)

TANULMÁNYOK - Létay Miklós: A Nagy-Budapesti Néprajzi Munkaközösség története 315-324

ladéktalanul és etikus komolysággal megvalósítandó nemzeti feladat".^ Úgy tűnt, hogy e gondolat csaknem húsz évvel megfogalmazása után - megvalósulhat, kihasználva azt a körülményt is, hogy 1950-ben a főváros területéhez csatoltak több környékbeli falut (Tétény, Budafok, Pesthidegkút, Békásmegyer, Rákospalota, Cinkota, Rákoskeresztúr, Rákoscsaba stb.) és ezek átalakulóban lévő, de még mindig erőteljes, hagyományos paraszti kultúrája egyértelműen a néprajz tárgyát képezte. Végül a gyakorlati szempont az volt, hogy e munkaközösség az egyetemi hallgatók foglalkoztatásával segítheti szakmai felkészítésüket és publikációs lehetőséget teremthet az egyetemen oktató etnográfusoknak. Magáról a hivatalos aktusról mindössze annyit tudunk, amennyi a Fővárosi Tanács Végrehajtó Bizottságának 1952. dec. 4-i üléséről készült jegyzőkönyvben szerepel. Eszerint Koós József V. B. titkár terjesztette elő, hogy „a népművelési állandó bizottság néprajzi albizottság alakítására tesz javaslatot. Az albizottság feladata: Budapest népművészeti értékeinek felkutatása és fejlesztése. Az albizottság tagjaiul javasolják: Tálasi István egyetemi tanárt. Manga Jánost, a balassagyarmati múzeum igazgatóját, Dégh Linda egyetemi docenst. Katona Imre egyetemi tanársegédet, Barabás Jenő egyetemi adjunktust és Vajda Lászlóné muzeológust.'"^ Néhány hét múlva elkészült az első, 1953. évre szóló munkaterv, azonban megvalósítására a szóbanforgó esztendőben nem került sor. Ennek oka egy félreértés volt. Ugyanis a Fővárosi Tanács Népművelési Osztálya valójában úgy gondolta, hogy az Albizottság társadalmi munkában - azaz ingyen - fogja és tudja végezni a gyűjtést, feldolgozást, publikálást. Amikor nyilvánvalóvá vált, hogy legalább szerény anyagi támogatásra szükség lesz, az okozott gondot, hogyan lehet a Tanács, vagyis egy igazgatási szerv költségvetéséből tudományos kutatást támogatni. A várakozás évében egyetlen lényeges dolog történt. Dömötör Tekla (1914-1987), a munkáséletmód kutatás azidáig külső munkatársa,^ a Fővárosi Szabó Ervin Könyvtárból átkerült az ELTE Folklore Tanszékére s ott Ortutay - egyebek mellett - azzal bízta meg, hogy szaktitkárként a NagyBudapesti Néprajzi Munkaközösséget irányítsa, ügyeit intézze. E személyi ügyhöz kapcsolódóan - előretekintve és összefoglalóan - itt ismertetjük a munkacsoport szervezeti felépítését, mely mindvégig állandó maradt. A szervezést, a tudományos irányítást az Albizottság végezte, mely legnagyobb létszáma idején (1955) a következő tagokból állt: Ortutay Gyula (elnök), Dömötör Tekla (szaktitkár), Barabás Jenő, Dégh Linda, Katona Imre, K.Kovács László, Tálasi István (mindnyájan ELTE Folklore ill. Tárgyi Tanszék), Belényesy Márta, Boross Marietta (mindkettő Néprajzi Múzeum), Gerevich László (Budapesti Történeti Múzeum), Szántó Károlyné (Fővárosi Tanács), Simon Józsefné (Népművelési Intézet), Lányi Ernőné (Magyar Munkásmozgalmi Intézet), Áfra Nagy János (tanár). A szaktitkár mellett működött egy ifjúsági titkár is (időrendben: Istvánovits Márton, Filep Antal, Pócs Éva) azzal a feladattal, hogy a beérkezett anyagokat nyilvántartásba vegye, adattárba helyezze és azt kezelje. A mindennapi munkából jelentős részt vállalt Katona Imre, azáltal, hogy segített a tervek összállításában, szervezett, előadásokat tartott és helyettesítette Dömötör Teklát. Két-három havonta tartottak üléseket, de sohasem fordult elő, hogy mindenki ott lett volna. Legtöbbször Ortutay, Dégh, Dömötör, Katona, Belényesy, Boross, Szántóné, Áfra Nagy jelent meg., gyakoriatilag ők alkották az Albizottságot. E kicsiny, főleg egyetemi oktatókból álló csoporthoz önkéntes alapon csatlakoztak a néprajz szakos egyetemi hallgatók, a Néprajzi Múzeum néhány muzeológusa, külső szakemberek (pl. könyvtáros, építészmérnök, tanár) és amatőr gyűjtők (középiskolás diákok, munkások, stb.). Az összes résztvevő (kb. 70 fő) együttesen alkotta a Munkaközösséget. 1954-ben végre elkezdődött az érdemi munka, a már egy esztendeje kész terv alapján, melynek bevezetője az alábbiakban megállapítja: „a felszabadulás, különösen pedig a fordulat éve óta a magyar néprajzi kutatások munkatere jelentékenyen bővült: érdeklődési körébe vonta a városi dolgozók hagyományait is, kutatta a városba került paraszti tömegek fokozatos átalakulásának menetét s a munkásosztály hagyományait: sőt hozzákezdett a szocialista építés során születő új jelenségek kutatásához is, mind az ipari üzemekben, mind a földműves szövetkezetekben. 3J6