Tanulmányok Budapest Múltjából 25. (1996)
TANULMÁNYOK - Sármány Parsons Ilona: Jüdische Kunstmäzenatentum in Budapest und die Rolle der Künstler im Aufbruch zur Moderne = A zsidó származású polgárság mecenaturája Budapesten a századelőn 249-268
64. Synagogen in „magyarischem Stil": Szabadka - 1901/2. von Komor und Jakab gebaut, Cegléd - 1904 von Lipót Baumhorn gebaut, Újvidék (Neusaatz) 1906/9 ebenso von Baunhorn gebaut und Kunszentmárton - 1911/12 von József István Dobovszky gebaut. 65. Op. cit. Anm. 3. Rolf FISCHER: Entwicklungsstufen des Antisemitismus in Ungarn. München 1988., 9. Über dei Kompliziertheit dieser Symbiose siehe den Anthologie: „Zsidókérdés, asszimiláció, antiszemitizmus. (Judenfrage, Assimilation, Antisemitismus), mit der einführender Studie von Peter HANÁK: A lezáratlan per. (Der unabgeschlossener Prozess). Budapest, 1984. 66. Wichtigste Schriften über Lajta: Ferenc VÁMOS: Lajta, Béla. Budapest 1970., Ákos MORAVÁNSZKY: Die Architektur der Donaumonarchie. Budapest/Berlin 1988., 111-116.; GERLE-KOVÁCS-MAKOVECZ: Op.cit. Anm. 40., 109-116. SÁRMÁNY PARSONS ILONA ZSIDÓ SZÁRMAZÁSÚ POLGÁRSÁG MECENATÚRÁJA BUDAPESTEN A SZÁZADELŐN ÖSSZEFOGLALÓ A budapesti zsidó származású nagypolgárság három évtizeddel későbben kapcsolódott be a rendszeres műgyűjtésbe, mint bécsi kortársai, a bécsi bankárok. Jelentős mecénásként, a modern képzőművészeti törekvések támogatójaként először az 1890-es évek elejétől töltött be jelentős szerepet, ekkortól kapcsolódott be aktívan a budapesti művészeti életbe. A tanulmány, miután utal a zsidó származású polgári értelmiség kulturális szerepére az 1860-as és az 1890-es évek között, röviden ismerteti azokat a legjelentősebb műgyűjtőket, akik a századvég és a századelő éveiben alpították meg gyűjteményeiket. (Nemes Marcell, báró Hatvány Ferenc, báró Csetey Herzog Mór, Kohner Adolf, Wolfner Gyula és Ernst Lajos). Ezek a gyűjtők - szemben a kortárs bécsi zsidó származású nagypolgári gyűjtőkkel •- jelentős remekműveket ajándékoztak az állami közgyűjteményeknek is, ezzel is illusztrálva magyar nemzeti identitásukat. A tanulmány második része a 1890-es évtizedben megszülető modem művészeti törekvések és a zsidó származású polgárság viszonyát vázolja fel, hangsúlyozva a kritikusok meghatározó szerepét. A harmadik rész a magyar építészeti stílus elterjesztésében és felvirágoztatásában oly nagy szerepet játszó zsidó származású építészek és megrendelők tevékenységét mutatja be. E sajátos affinitás magyarázata feltehetően az az optimizmus, mely az 1894 végén érvénybe lépett egyházpolitikai törvény kivívásán alapult. Az, hogy a Monarchián belül egyedül Magyarországon érvényes törvény (mely az izraelita vallás recepcióját, tehát a keresztény vallásokkal való egyenjogúsítását jelentette) az udvar és a konzervatív katolikus körök ellenében is törvényerőre emelkedett, a magyar zsidóság számára egyértelműen az asszimilációs politika helyes voltát bizonyította. A zsidó származású, a művészi pályán ekkor induló ifjú építészgeneráció tagjaiban ez a szellemi, érzelmi alapélmény megszilárdította a magyar nemzeti- és politikai identitást, és a magyar kultúra lelkes támogatóivá tette őket. Közülük került ki Lechner legtöbb követője, a jómódú zsidó vallási közösségekből pedig a legtöbb olyan mecénás vagy építészeti megrendelő, akit ezek az építészek a magyaros nemzeti stíluskísérletek támogatására meg tudtak nyerni (pl. Bálint-Jámbor, Lajta Béla). Tevékenységük a kettős kulturális identitás lehetőségének és valóságának művészi bizonyítéka. 268
