Tanulmányok Budapest Múltjából 25. (1996)

TANULMÁNYOK - Sipos András: Vázsonyi Vilmos és a budapesti várospolitika 1894-1906 219-247

is. A törzsfőnököknek éppen erre a presztízsre és vonzó programra volt szükségük ahhoz, hogy biztosítsák poUtikai túlélésüket. A demokratákkal és a függetlenségiekkel egyszerre vívott kétfrontos harcot nem kockáztathattak meg. Vázsonyi számára az egykori ellenfelekkel való fúzió a pillanatnyi erőnyereségen kívül komoly kockázatot is rejtett magában. Az ő esetébea a motivációt az egykorú és a későbbi elemzések is többnyire Polónyi fővárosi hatalomátvételétől, és ezzel együtt egy konzervatív-antiszemita vonal felülkerekedésétől való félelemben jelölik meg.^* Ez a magyarázat találó a polgármesterválasztás érdekében létrejött szövetségre nézve, ősszel azonban már más motívumok hatottak. Ekkorra világosan kiderült, hogy a kormány Budapest- politikáját minden hangoskodása ellenére sem Polónyi, hanem Wekerle és Andrássy szabja meg, az ő személyükben pedig Bárczy bírja azt a kormányzati hátvédet, amire reformpolitikájának végrehajtásához szüksége van. Kiderült azonban az is, hogy a jövőben erős polgármesteri kormányzás fog érvényesülni, és Bárczy sajátos „programmenedzselési" technikája a közgyűlés szerepét az addigi helyzethez képest háttérbe szorítja. Vázsonyi tehát úgy látta, hogy elképzeléseit elsősorban a polgármesterhez fűződő személyes jóviszonya révén kell érvényesítnie, aminek csak nyomatékot ad, ha a közgyűlés többségi pártjának vezéreként léphet fel. Bárczy mellett a törzsfőnökök akarata nem lesz meghatározó jelentőségű, és ha formálisan elfogadják a Vázsonyi és Bárczy által közösen vallott programot, az legalább korlátozza mozgásterüket a végrehajtással szembeni fellépésben. Ezért vélekedett úgy, hogy különösebb kockázat nélkül élhet a törzsfőnökök ajánlatával, hogy neve és népszerűsége fejében a rendelkezésére bocsátják némiképp megtépázott, de kétségkívül működőképes, kipróbált választási apparátusaikat. Ellenkező esetben ő is kétfrontos harcra kényszerül a 67-es beállítottságú régi klikkek, illetve a függetlenségiek ellenében, és ismét csak a VI. kerületben lettek volna győzelmi kilátásai. A december 17-18-i törvényhatósági választáson az új párt a várakozásoknak megfelelően biztos győzelmet aratott. Közel 20 ezren éltek szavazati jogukkal, ez azonban a községi választóknak még mindig csupán a felét tette ki. Az egyesített demokrata lista győzött a III., V, VI., VII. és a VIII. kerületben, a IL kerületben is az általuk támogatott párt kapott többséget. A demokraták viriUsta listája ellenében az egyes kerületek különböző színezetű ellenzéki pártjai is összefogtak, és szintén teljes százas listát indítottak de a demokrata lista meggyőző fölénnyel került ki a küzdelemből. A Saskör mindkét tábor listájára felvétette jelöltjeit, de miután még fellegvárában a IV. kerületben is csak paktumos lista indítására volt képes, Polónyi addig elég tekintélyes gárdája törpe minoritássá enyészett.*' Január 4-én a negyvenötös választmány kimondta feloszlatását, mivel az adott forma az új helyzetben, amikor a közgyűlésen más formában megszervezett többség áll szemben a kisebbséggel, értelmét vesztette.*" Az új párt nem volt hosszú életű: belső törésvonalai úgyszólván egy pillanatra sem halványultak el. Vázsonyi, miután meggyőződött arról, hogy az eredeti demokrata program lényegi elemeinek megvalósításában, kiváltképpen a vagyonos rétegek fokozottabb anyagi tehervállalásra kényszerítésében a párt nagypolgári többségére semmiképpen nem számíthat, 1908. márciusában bejelentette kilépését, ami a párt felbomlásával volt egyértelmű. A közgyűlés működését a következő években ismét a kerületi és kerületközi paktumok jól bevált rendszere határozta meg, és ha kényszerből is, Vázsonyi és híveinek köre tökéletesen betagolódott e szisztémába. Az egyesített párt átmeneti fennállása azonban olyan körülményeket teremtett, amelyek lehetővé tették, hogy a várospolitikai döntéshozatal tényleges súlypontja a törzsfőnökök megegyezéseiről időközben a Bárczy vezette adminisztrációra helyeződjön át. Bárczy reformpolitikájának közgyűlési bázisát a továbbiakban is a feloszlott egyesült demokrata pártot alkotó erők együttesen jelentették. A városi hatóság szociális szempontú beavatkozásának kiterjesztése és a községesítés úgyszólván általános támogatást élvezett. A városigazgatás új eszköztára a kölcsönpénzekre építő nagyvonalú beruházási politikával anélkül járult hozzá a társadalmi feszültségek csillapításához és a város 243