Tanulmányok Budapest Múltjából 25. (1996)

TANULMÁNYOK - Szvoboda Dománszky Gabriella: A Mátyás templom dekóruma : a nemzeti iskola formálói: a politika és a tudomány 173-218

höz-fához szaladt, hogy minket, „vandálokat" beáruljon, botránnyal fenyegetődzött és azt híresztelte, hogy tönkretesszük az ő remekmíivét.'" Az Est bombasztikus riportban számolt be Schulek véleményéről is, aki álnok szelídséggel fejezte ki sajnálkozását a templom „elrútításáról", az oszlopokra húzott vörös „gatyák"-ról.^ (Pedig a templomok világi ünnepeken vörös drapériákkal való díszítése nem volt szokatlan megoldás, régi itáliai hagyomány. Emlékét ma is megtaláljuk pl. Velencében.) A középkori romjaiból helyreállított egyházi épület ekkor már több mint két évtizede várta, hogy újra betölthesse hivatását, mint koronázó főtemplom. Ezt a rangot - felújítva a hagyományokat - 1867-ben I. Ferenc József magyar királlyá koronázásakor nyerte el. Ezzel a Nagyboldogasszony templom középkori szerepében, az ország egyik legjelentősebb reprezentációs helyeként újjászületett. Évszázadokon át számos állami ünnepség zajlott le itt, ez volt a Székesfehérváron megkoronázott új uralkodó bemutatkozásának színtere és koronázás is történt a templomban (Károly Róbert, 1309). Az ünnepélyes felszentelés 1896 aug. 15-én, Nagyboldogasszony napján történt, Vaszary Kolos, az ország prímása által. A templom a millenniumi ünnepségek keretében fontos, politikai jellegű megemlékezések színtere volt, mondhatni újra az országos reprezentáció egyik központja. Itt folyt le nagy pompával a hálaadó istentisztelet májusban, amelyen az uralkodó és családja is megjelent. Jelképes gesztusként itt állították ki a Szentkoronát a koronázási jelvényekkel, ezek a tárgyak ezután az Országgyűlés mindkét házában ünnepélyes ülésen „vettek részt." Az újjászületett középkori műemlék, látványosan kialakított kömyezetével együtt azonnal betagozódott a magyar államiságot kifejező jelképek sorába, a világi központokkal, a vele szemben épülő Parlamenttel és a Budai Várral egységet alkotva, az ország egyházi központjaként. így a főváros Dunán átívelő „politikai térszerkezeté"-ben nagyszabású kifejezésre jutott a korszak ideológiája. Ahogy Andrássy Manó megfogalmazta országgyűlési felszólalásában, amikor a kinevezendő hercegprímás székhelyéül Budapestet ajánlotta: „...a helyett, hogy az esztergomi bazilikára nézzen, mely Rómára emlékezteti, tekintsen a Mátyás király templomára, és az az alatt fekvő Parlament-épületre, ez Magyarország alkotmányosságára fogja emlékeztetni."^ A több mint két évtizedes munkával felújított épület esztétikai megjelenése a város polgárainak szemében tökéletesen megfelelt romantikus múltjának és közéleti szerepének és mint alkotást a korabeli magyar művészet csúcsaként értékelték. A mester, Schulek Frigyes (1841-1919) minden tiszteletet, kinevezést, kitüntetést megkapott, amit az ország tudományos élete és a hivatalos szervek nyújthattak. Már csak az életmű betetőzése volt hátra, az, hogy az általa „visszaálmodott" középkori miliőben megdicsőülve részt vehessen egy új uralkodó középkori ordo szerint megrendezett koronázási ünnepségén. Ám néhány éven belül Pesten megjelent egy egészen más ízlésvilág, és a vezérépítésznek meg kellett érnie, hogy a fél életét betöltő, a szó szoros értelmében áldozatos" munkájának eredményét, mikor végre az betölthette volna reprezentatív hivatását, egyszerűen letakarták. Lotz Károly (1833-1904) és Székely Bertalan (1835-1910) a templom falképsorozatának festői már korábban befejezték földi pályafutásukat, így az agg Schulek egyedül állt szemben a megváltozott világgal. Bár nimbusza mind a hivatalos művészeti élet protagonistái, mind a közönség előtt töretlen maradt, a művén megnyilvánuló „tavalyi divattal" szemben feszengő türelmetlenség mutatkozott. Mivel a templom a közelmúlt ideáljainak mindaddig köztiszteletben álló megtesülése volt, a mester egész generációjának nevében érezte magát megbántva a mű negligálásakor. A Nagyboldogasszony (Mátyás) templom presztízsvesztésének okai azonosak a korszak közismert (bizonyos értelemben „hivatalos") művészetének sorsával. Ez természetes, hiszen a templom az újkori magyar művészet fejlődésének egyik sajátos összefoglalója. Díszítésén példaértékűen tükröződik a néhány évtizede létező magyar művészeti élet két legfontosabb mozgatórugója, a politika és a tudomány befolyása. A századvég társadalma számára a templom a történelmi Magyar175