Tanulmányok Budapest Múltjából 25. (1996)

TANULMÁNYOK - Horváth J. András: Díszpolgárok Pest-Budán és Budapesten (1819-1947) 115-153

Magyarországhoz, s a fővároshoz fűződő érdemeit illeti, ezzel kapcsolatban Szakasits a Vörös Hadsereg korabeli nyilatkozatát idézte, mely szerint az nem hódítóként érkezett ide. A törvényhatósági elnök úgy vélte, a szovjet ármádia főparancsnoka "...jobban óvta a magyarok fővárosát, mint saját katonáinak életét". Továbbá nem érvényesítette a győző jogait, s „...érezte a magyar nép, hogy a Vörös Hadsereg vigyáz az ország javaira". A polgármeser méltató beszéde végén tért ki arra a motívumra, mely majd nemsokára a rákosista magyar történelemszemlélet alaptézisét fogja képezni. Nevezetesen arra, hogy a Szovjetuniónak „...a magyar nép mást is és többet is köszönhet, mint a világ többi népei...", mert lehetővé tette „...a négyszáz éves feudalizmus és népi elnyomás bilincseiből való kibontakozást". így tehát „...a Moszkvából áradó fénynek köszönheti népünk a maga politikai szabadságát". A közgyűlés mindezek alapján, „...a múk tanulságaiba elmélyült lélekkel...,, választotta díszpolgárává Sztálint, aki egyrészt a Szovjetunió felvirágoztatása során egyedülálló eredményeket ért el „...a demokrácia és az emberi együttélés új formáinak megkeresésében...", másrészt pedig „...mint az országunkat elnyomó idegen zsarnokság örök, elvi ellenfele, az új, demokratikus eszmék után áhítozó magyar nép felszabadításában a legnagyobb részt vállalta, s ebben egyúttal a magyar fővárosnak új, emelkedett célok felé törekvő szabad életét is lehetővé tette...". EPILÓGUS A becses okmányt díszes küldöttség vitte a forradalom és szabadságharc centenáriumi esztendejében Moszkvába a kitüntetettnek." S mivel az 1945. októberében választott Törvényhatósági Bizottság baloldali tagjai kényesen ügyeltek a nemzet becsületére, a szociáldemokrata Miliők Sándor a centenáriumi ünnepségek előkészületei alkalmával, a Közigazgatási Bizottság 1946. március 11-i ülésén felvetette a múltszázadi érdemtelen díszpolgárok törlésének szükségességét. Mint kifejezte: „... nem tartanám magunkat méltónak ahhoz a helyhez, ahol állunk és ahol dolgozunk, ha eltűrnénk, hogy ezek a szégyenteljes sorok továbbra is benne legyenek a főváros könyveiben".^" Az SzDP-előterjesztéshez természetesen a kommunista párt is lelkesen csatlakozott, alkalmat találva arra, hogy a kizárandók körét oly díszpolgárokra is kiterjessze, akik, bár nem abban a korszakban jutottak e címhez, a párt álláspontja szerint mégsem voltak érdemesek rá. (Földes Mihály „első megközelítésben" br. Bánffy Dezsőre és br. Fejérváry Gézára gondolt). Döntés azonban az ügyben 1948-ig, a centenáriumi ünnepségekig nem született. A késedelmet Kővágó József kisgazdapárti polgármester 1946. végén azzal indokolta, hogy egyrészt nem rendelkeznek a díszpolgárok teljes listájával, másrészt nem akarnak „történelmi igazságtalanságot elkövetni".^^ Nem könnyű válaszolni arra az egyszerű kérdésre, hogy végülis kiket, s mikor fosztott meg a fővárosi hatóság díszpolgári címétől. Az 1948. március 15-i centenáriumi díszünnepségek alkalmával ugyanis noha elvi döntés születik arról, hogy a közgyűlés „...megbélyegzi a Hagsburg-uralmat, a Horthy-rendszert és azoknak minden kiszolgálóját..."; s kimondja, hogy megsemmisíti a régi határozatokat, hiszen: „...a magyar főváros díszpolgárai között nem lehet olyanoknak a helye, sem a múltban, sem az elkövetkezőkben, akik a magyar szabadság ellen emelték karjukat, akik a magyar szellemet, a magyar népi akaratot bilincsbe verték." Majd ezek után „többek közül" megjegyzéssel felsorolják Haynau, Jellasics, Paszkievics, Radetzky, Windischgrätz, Lichtenstein, Schwarzenberg, Bach nevét - ám a határozat így zárul: „és a többieket". S mivel a határozat szerint a további intézkedések polgármesteri hatáskörbe kerültek, ám sem polgármesteri rendelet, sem újabb közgyűlési döntés nem született a kérdésben, egy, a határozat nyomán megejtett levéltári kutatást követően, minden jel szerint annyiban maradt a kizárások ügye. Feltételezésünk szerint nem véletlen, hogy a kizárandók véglegesített listája nem került ismét a közgyűlés elé. A kutatásokkal megbízott Fővárosi Levéltár a határozat szellemének némileg 137