Tanulmányok Budapest Múltjából 25. (1996)

TANULMÁNYOK - Breinich Gábor: A magyar városok szövetkezése a dualizmus korszakában 85-114

érdekében a városokkal szemben nem túl barátságos szemléletű parlament és agrárius szellemben működő kormányzat idején nem volt indokolatlan. A városok „megrendszabályozása" korábban nyíltan hangoztatott követelés volt.'^ Erre a tényre a kongresszuson jelenlévő Polónyi Géza országgyűlési képviselő - a kampány hangadója, a volt igazságügyminiszter - személye is élénken emlékeztethette a kongresszus résztvevőit. Polónyi fel is szólalt, kevesellve a kongresszuson az országgyűlési képviselőknek szánt szerepet. Szerinte, az országgyűlési képviselőket már az előkészítés során be kell vonni az egyes határozati javaslatok megtárgyalásába, hogy már akkor legyen lehetőségük a véleményük kifejtésére. Álláspontja a megvitatott kérdésekben - az átruházott állami hatáskörök anyagi terheinek törvényben szabályozott ellentételezésétől eltekintve szemben állt a kongresszuson elhangzott javaslatokkal és álláspontokkal. Az állami felügyeleti jog lazítását, az önkormányzatok rugalmasabb gazdálkodását, a községesítés további lépéseit az alapvető infrastruktúra szűkebb értelemben vett területén íúl, mereven elutasította." A határozatok meghozatalakor a kongresszus az elhangzott elnöki intelmekkel azonosulva igen visszafogottan csak a tagsági díj valamint a városi statisztika munkálatainak ügyében döntött; a városi kisajátítási jog és a városok háztartása kérdéskörében, az állandó bizottság elé utalták az ügyet, az álláspont alapos kimunkálása végett. A kongresszus a kitűzött célját, a közös városi fellépés demonstrálását sikerrel oldotta meg. Bárczy elnöki zárszavában a városok szervezkedésének alapelveit az alábbiakban foglalta össze.: „...a mi jelenlegi törvényes kereteinkben a városok autonómiája meglehetősen korlátozott és ezen korlátozott autonómia közepette sokkal kevésbé vagyunk urai azon ügyek helyes intézésének, amelyeket a városi polgárság ránk bízott ... és minél gyengébbek vagyunk az autonómia terén, annál inkább szükségünk van az egyesülésre egyfelől abból a célból, hogy a autonómiánkat igyekezzünk adott alkalmakkor tágítani, másfelől közösen azért - amit nagyon fontosnak tartok -, hogy éppen az erősebb városok támogassák a gyengébbeket, a kisebbeket, amelyek a maguk erejével nemcsak nehezebben tudnak azokhoz a tökéletesítésekhez hozzájutni, amelyekre a városi polgárságnak szüksége van anyagi szempontból, hanem még azokhoz a szellemi eszközökhöz is nehezebben jutnak hozzá, amelyek szükségesek arra, hogy az ember megismerje egy városnak valódi életszükségleteit és egy messze jövőbe tekintve, nagyobb szabásúan tudja előkészíteni városfejlesztési programját, gazdasági és szellemi téren."'"* A kongresszust követően az állandó bizottság 1909. október 25-én tartotta meg első ülését Budapesten. A bizottság elsőként a központi irodát állította fel, majd lépéseket tett a kongresszus határozatainak végrehajtására. Működése kézzelfogható eredményeként 1912-re megszületett a magyar városok statisztikai évkönyve, emellett sikerült elémie a kisajátítási jog kérdésében a fővárosra vonatkozó 1907:111. te. megfelelő szakaszainak a törvényhatósági joggal felruházott és a 10 000 lakosnál népesebb rendezett tanácsú városokra való kiterjesztését. Más vonatkozásokban a működés kevésbé volt eredményes. Jóllehet a belügyminisztérium figyelmével tüntette ki az állandó bizottság alakuló ülését - Hartl Sándor, a városi osztályt vezető tanácsos személyes megjelenésével illusztrálta a kormányzat érdeklődését -,ennek ellenére azt a bizottsági törvényjavaslat-tervezetet, amelyet Lukács Ödön nagyváradi tanácsnok készített el felkérésükre, teljes mértékben mellőzte, amikor egyszerű rendeleti úton osztotta fel a köhségvetésben biztosított 2 millió korona államsegélyt.'^ A rendelet hatálya természetesen nem vonatkozott Budapestre, amelynek helyzetét e vonatkozásban már az 1908. évi XLVIII. te. már rendezte. A rendelet módosításáért többfordulós tárgyalássorozat zajlott le, amelyen részleges eredményeket értek el. Az újabb körrendeletek módosítottak a korábbiakon, azonban az állami funkciók ellátásából fakadó költségek megtérítésének elvét, s a rászorultság, a pótadók nagysága szerinti részeltetést, valamint legfontosabbként a törvényben való rögzítését nem sikerült elémiük. így megmaradt a bármikor visszavonható, módosítható miniszteri rendeletben való intézkedés, ami 103