Tanulmányok Budapest Múltjából 24. (1991)

TANULMÁNYOK – STUDIEN - Nemes Márta: Lechner Ödön Iparművészeti Múzeuma = Das Kunstgewerbemuseum von Ödön Lechner 65-114

épület eredeti állapotban való megmaradását, amelyet tétlenül nézni műemléki védettséget nem élvező épület esetében sem lehetne, legyen még oly súlyos is gazdasági helyzetünk. Az Iparművészeti Múzeum azonban nemcsak első rendű műemlék, de a magyar századforduló építészete, a magyar kultúra egyik legjelentősebb periódusának - ezúttal a feltárt terveken látható tényekkel is bizonyított - legfontosabb megvalósult alkotása, mely nemcsak Lechner, hanem a magyar építészet helyét is meghatározza az egyetemes építészettörténetben. Noha ez a megállapítás nem újkeletű, az értékek mibenlétének tisztázatlansága miatt az elméleti védelemnél messzebbmenő, széleskörű gyakorlati intézkedéseket nem igazán eredményezett. Ez az állapot tarthatatlan, ezért az említett értékek ismertetésétől és kontextusainak bemutatásától ezúttal nem tekinthetünk el. Potosan kell ismernünk miért jelentős az épület az európai szecesszió, az egyetemes építészettörténet és a magyar kultúra szempontjából külön-külön és együtt is. Ehhez nemcsak az európai szecesszió, de az építőanyagok és épületszerkezetek fejlődésének együttes szemléletére van szükség. Ennek tanulságait az Iparművészeti Múzeum eddig ismeretlen, de most előkerült terveinek adataival és a speciális magyar viszonyok összefüggésében vizsgálva, véglegesen lezárható a Lechner építészete körül 90 év óta szűnni nem akaró vita. És még talán azt is elérhetjük, hogy a részleteket és helyi jellegzetességeket a mi hibánkból nem ismerő külföldi szakirodalom - melynek képviselői többnyire hamarabb veszik észre kiemelkedő alkotóinkat és műveiket, mint mi magyarok - ezentúl ne pusztán a külsőben feltáruló, de a valódi belső értékeket is megismerhesse. 3. A szecesszió szemlélete és a nemzeti öntudat erősödésének formái Európában és Magyarországon A nemrég még mélységesen megvetett szecessziónak az utóbbi időben ugrásszerűen megnövekedett az irodalma. Az átfogó munkák

30 mellett egyre szaporodnak a részletkérdésekkel foglalkozó tanulmányok, mégis távolról sem tarthatjuk kielégítőnek a korszak feltárását. Magyar vonatkozásban semmi esetre sem, mert az általános munkákban

31 túl kevés a hely a mélyreható elemzéshez, az egyes alkotók és művek egyenkénti monográfiáit tekintve pedig túlságosan sok a feldolgozatlan életmű és épület ahhoz, hogy a két világháború között, vagy azóta keletkezett lekicsinylő és téves ítéleteket érzelmi túlfűtöttség és sablonos automatizmusok átvétele nélkül objektíven és sokoldalúan láthassuk. A hiányosságok ellenére is elmondhatjuk azonban, hogy ha nehezen is, de az 1980-as évekre lassan eljutottunk a századforduló korának egységesebb szemléletéhez. Minden munka újabb eredményt hoz, és egyre pontosabban ítélhetjük meg a közelmúltat is, újabb nézőpontok szemszögéből. 1936-ban Pevsner, az aurópai építészettörténet legnevesebb kutatója még szabadosságnak nevezte az Art Nouveau „szabadságát". Kifinomultnak és mesterkéltnek találta, de nem forradalminak, mert „hiányzott belőle a társadalmi lelkiismeret"

32

. Ezért elhatárolta az Arts and Crafts mozgalomtól is. Gaudit említésre sem méltatta. Az európai építészetet áttekintő művében

33 már úgy teszi fel a kérdést, hogy vajon miért kellett száz évnek eltelnie, mire a valódi „modern" stílust elfogadták? Hogyan 71