Tanulmányok Budapest Múltjából 24. (1991)

TANULMÁNYOK – STUDIEN - Vörös Károly: Három vázlat Budaoest társadalomtörténetéből a dualizmus korában = Drei Skizzen aus der Sozialgeschichte von Budapest zur Zeit des Dualismus 27-63

roppant kamatra hitelező uzsorás ügynökeik hálózata révén óriási összegeket zsebeljenek be a játékosoktól - akiket később már ügynökökkel toboroznak. E polgári kaszinók tagsága meglehetősen nyílt, de hiszen ajánlók is mindig bőven akadnak a bankhoz tartozó emberek közül: így azután egy-egy kaszinó tagságában évente 20-30 ezer ember is előfordul. A vezetőség mindezt tűri, mert a kaszinó és a hozzátartozó politkai klikk anyagi alapja nem kis mértékben ettől is függ - a hatóság pedig tűrni kénytelen, mert a kaszinók zárt körű egyleteknek számítanak, melyekre a szerencsejáték tilalma nem vonatkozik. De a szerencsejáték eltiltása érzékenyen érintené a város nagy, az uralkodó osztályt összefogó kaszinóit is, hiszen egyedül az Országos Kaszinóban közel 100 ezer K a kártyapénz évi jövedelme, nagyban megy a szerencsejáték a Lipótvárosi Kaszinóban (a „Lipótkában"), s a hasonlóan előkelő nagypolgári Hungária Klubban, ahol pl. egy erdélyi képviselő egy ültő helyben 160 ezer K-t veszít. Csupán a Nemzeti Kaszinóban, ahol elvben minden szerencsejáték tilos, nincs nagyobb játék általában 50-60 ezer K-nál - de az ifjabb Andrássynak, mint belügyminiszternek a szerencsejátékot korlátozni akaró lépéseit a Kaszinó akadályozza meg. (Igaz, a nagy urak Bécsbe járnak játszani, pl a Jockey Clubba, ahol Potoczky herceg és Szemere Miklós híres játszmájában 1 millió K a tét.) Kisemberek, középpolgárok, értelmiségi családok vagyonkája, sokszor hivatalos pénzekkel együtt éppúgy elúszik itt a kártyán, mint a gentry vagyona, vagy régi hatalmas nagypolgári vagyonok. Hiszen kártyaveszteség kergeti öngyilkosságba a század elején az 1870-ben a városegyesítést javasló dúsgazdag Wahrmann Mór egyik fiát, Richárdot, vagy a dúsgazdag háztulajdonos Jakabffy Tivadart. A Budapestre már kezdettől fogva oly jellemző ellentmondást: a nagyvárosi igényeket és az ehhez szükséges anyagi alapok gyengeségét igyekszik most áthidalni az egyén síkján a kártyajáték, természetétől fogva eleve alkalmatlanul a megoldásra, ugyanakkor azonban a polgárságon belül végül is tudatosítva és elmélyítve az életmód és magatartás e válságát. Amin már az sem fog sokat segíteni, hogy a 10-es évek elején miniszteri rendelettel 5 nagy budapesti klubnak megszüntetik játékkaszinói működését.

14 Ezek mellett a kifejezetten polgári, a polgári középrétegekre: értelmiségekre, hivatalnokokra támaszkodó, polgári célok szolgálatában létrejött azok vélt vagy valóságos érdekeit politikailag képviselő, a szerencsejáték révén pedig válságukat elmélyítő körök és egyletek mellett egészen sajátos, de egyre nagyobb szerepet játszanak a főleg a kispolgárságot és arészben gentry eredetű kishivatalnokság egy részét szervező felekezeti, elsősorban katolikus alapú, de már a felekezeti és társadalmi szervezést egyesítő társas egyesületek. E szervezkedés bázisai részint a kispolgárosodás illúzióira támaszkodó, s azokat ápoló legényegyletek és népkörök - de szervező munkájukban elsősorban a várost áthálózó egyházi szervezetre, az egyházközségekre támaszkodnak. Ez pontos nyomon követésüket, számszerű felmérésüket címtárak vagy statisztikák révén (melyekben ilyenként nem is szerepelnek) meglehetősen nehézzé teszi. Sajátos módon: konkrét várospolitikai törekvéseik egyelőre kevéssé vannak: maguk is érzik tömegeik gyengeségét egy várospolitikai harchoz, nem utolsósorban választójogosult tömegeik kisebb száma folytán. Annál jelentősebb viszont közvélemény- és politikai magatartásformáló szerepük, melynek jelszavai a századvég egyházpolitikai harcaiban alakulva ki, egyrészt elvileg általában a liberalizmussal fordulnak szembe, másrészt azonban és gyakorlatilag a polgári fejlődés „haszonélvezőivel": a sikeres, vagy sikeresnek érzett nagy- és középpol44