Tanulmányok Budapest Múltjából 24. (1991)

TANULMÁNYOK – STUDIEN - Vörös Károly: Három vázlat Budaoest társadalomtörténetéből a dualizmus korában = Drei Skizzen aus der Sozialgeschichte von Budapest zur Zeit des Dualismus 27-63

városegyesítés előtt kezdeményeztek, de amely a János-rendiek makacs ellenállásán sokáig meghiúsult - a skót rítusú szervezetekben bekövetkezett válságok után 1886 márciusában került sor. A két rítusnak ekkor Magyarországon összesen 39 páholya volt (ebből 26 a János-rendi) összesen 1315 taggal. Közülük Budapesten csupán 7 skót és 3 János-rendi páholy működött, ezek azonban - ismét Budapest egyedülálló arányú polgárosodottságának következtében - az országos tagságnak mintegy 2/3 részét fogták össze. Az egyesülésre nyilvánvalóan a szabadkőműves mozgalom hullámvölgye készítette elő a talajt. A gazdasági válság és a nyomában következő stagnálás, mely a polgári fejlődés kibontakozását is lassította, természetszerűleg hosszú évekre beszűkítette a páholyélet feladat- és hatókörét is. Új páholy alig alakult (a régi skót Grossmuth páholyt 1877-ben már el is altatják, s belőle 1877-ben az Eötvös páholy alakul); egy évvel az egyesülés előtt jön létre még ugyancsak skót alapon a Deák Ferenc páholy. A tagság jelentős hányadá­ban, mely a 70-es évek elejének problémáktól és lehetőségektől pezsgő korszakában részben divatból is lépett be a szervezetbe, így megindult bizonyos demoralizálódás. Jelentős hányaduk elmaradt a páholyokból, melyekben végül még a munkához szükséges minimális létszám sem volt összegyűjthető -, hiszen a tagság alig 1/5 része élt aktív szabadkőműves életet. A hanyatlásra s az ezzel járó eszmei zűrzavarra különösen jellemző, hogy van budapesti szabadkőműves szervezet, mely a 80-as évek elejének antiszemita kampányába is bekapcsolódik. Az egyesülés kétségtelenül fellendítette a szervezkedést: az egyesülés és az új Magyarországi Szimbolikus Nagypáholy megalakulása - élén Pulszky Ferenccel és he­lyetteseként a skót rítusból jött Joannovics György VKM államtitkárral (felesége régi és igen gazdag pesti görög polgárcsaládból származik: Mannó lány) és a János-rendet képviselő Neuschloss Marcellel, a nagy fa- és építőipari cég egyik tulajdonosával ­kétségtelenül a mozgalom sajátlagosan polgári szárnyának, a német orientációjú, elsősorban városi és polgári középrétegekre támaszkodó János-rendieknek győzelmét, túlsúlyra jutását és a skót rítus körül szervezkedő arisztokrácia és a gentry vagy gentroid elem többé-kevésbé teljes visszavonulását jelentette. A meginduló fellendülésben a döntő szerepet a 80-as évek végétől ha lassan, de már újból bontakozó gazdasági konjunktúra játszotta, mely a polgári fejlődésnek is egyre több lényeges problémáját vetette fel. Ennek megfelelően 1886 után meggyorsul a szervezkedés: 1886 és 1896 között már három új budapesti páholy alakul, köztük olyan jelentősek, mint a régi skót rítusú Könyves Kálmánból 1887-ben kivált Demokrácia páholy, 1892-ben a Reform, 1894-ben pedig a Minerva. 1888-ban páholy alakul Újpesten is, Világosság név alatt, sőt itt a városi társadalom belviszályai 1890-91-ben még egy másik páholyt is létre fognak hozni: a rövid életű Veritast. Megfelelően a polgári fejlődés igényeinek, számos eddig -állam vagy főváros által meg nem oldott, elsősorban karitatív és humanitárius probléma megoldása indul ki most a budapesti páholyokból, főleg a szegény-segélyezés vonatkozásában -, de szabadkőművesek állnak a Budapesti Önkéntes Mentő Egyesület bölcsőjénél is. Az így erősödő és aktivizálódó budapesti szervezetekben már a 80-as évek vége felé felvetődik az igény arra, hogy a vidéki kisebb páholyok és körök felügyeletében, felül­vizsgálatában a budapesti páholyok fokozottan kapjanak szerepet, s a vidékiek budapesti ügyeiben a budapestiek segítséget nyújthassanak. Ám a 80-as évek közepétől így meg­élénkülő, s egyre inkább valódi polgárokra támaszkodó páholyéletben korszakunk végé­30

Next

/
Thumbnails
Contents