Tanulmányok Budapest Múltjából 23. (1991)

TANULMÁNYOK – STUDIEN - Gát Eszter: Pest-budai zongorakészítők = Klavierbauer von Pest und Buda 147-259

válsága miatt sokan elhagyták hazájukat és délebbre próbáltak szerencsét.) Az 1790-es években a bécsi hangszerkészítők háromnegyede zongorakészítéssel foglalkozott.

11 E mesterek teljes mértékben ki tudták elégíteni Ausztria szükségleteit és jelentős mennyiségű zongorát szállítottak a határokon túlra is: bécsi zongorákon játszottak nemcsak a Habsburg birodalom tartományaiban - Csehországban, Magyarországon, Lengyelországban - hanem Németországban, Oroszországban és Törökországban is.

12 A császárváros a 18. század végén a német nyelvterület és Kelet-Európa legjelentősebb zongorakészítő központjává vált.

13 Ugyanezekben az években Pest és Buda még csak néhány hangszerkészítőnek biztosított megélhetést. A század fordulóján azonban itt is megszaporodtak a hangszerkészítői engedély iránti kérelmek.

14 Az új mesterjog megadását a városi tanács ugyanolyan feltételekhez kötötte, mintha hangszerkészítő céh működött volna a városban. A jelöltnek igazolnia kellett nagykorúságát, szabályszerűen, jó magaviselettel eltöltött inasés vándoréveit, a nem magyar honosoknak pedig hazájuk elbocsátó levelét is be kellett mutatniuk. A zongorakészítők általában másfél-két évig asztalosműhelyben inaskodtak. A felszabadított asztalosinas a tanácstól vándorlási engedélyt kért és Bécsbe ment, hogy az orgona- és zongorakészítői mesterséget kitanulja. A vándorévek alatt három-négy vagy annál is több műhelyben fordult meg a tanulni vágyó legény. A pest-budai zongorakészítők Bécs legnevezetesebb mestereinél (Conrad Graf, Michael Rosenberger, Joseph Brodmann, Johann Jakesch, Jacob Bertsche) sajátították el a zongorakészítői fogásokat. A nyolc-tíz évi vándoridő elteltével természetesen minden legény arra vágyott, hogy végre önálló mesterként dolgozzék. Ekkor egy kérelmet írt a városi tanácshoz, amelyhez csatolta a szükséges bizonyítványokat is. A tanács megvizsgálta, hogy a jelölt képzettsége az előírásoknak megfelel-e és hogy talál-e majd elegendő munkát a városban, ezért a kérvényezők általában azt is jelezték, hogy melyik elhunyt vagy elköltözött társuk helyére pályáznak.

15 Úgy látszik, a pesti hangszerkészítői mesterjog megadásához ekkor még általában elegendő volt az igazolások felmutatása, mesterremeket nem kellett készíteni.

16 (Csak egyetlen kivételt ismerünk, Szalevszkyt, aki 1824-ben egy új zongorát készített. Ugyanakkor Sopron tanácsa a zongorakészítő jelöltet Bécsbe küldte remekelni, mert közelebb nem talált olyan szakembert, aki munkáját meg tudta ítélni.)

17 A pesti tanács a mesterjogkérelmek elbírálása előtt az engedelemmel dolgozó hangszerkészítők véleményét is kérte, akik a választ egységes testületként (Sämtlich hiesig befugter Musikalische Instrumentenmacher) írták alá. Válaszukban azonban minden esetben tiltakoztak az új konkurens felvétele ellen és a rendelkezésükre álló eszközökkel megakadályozni, vagy legalábbis hátráltatni törekedtek az iparengedélymegadását. Arra hivatkoztak, hogy a zongorakészítők száma éppen elegendő, de előfordult az is, hogy a keresztlevél hiányát kifogásolták, vagy a bemutatott iratok hitelességét vonták kétségbe.

18 A tanács azonban már ismerte az efféle kifogásokat, ezért a hangszerkészítők óvását általában nem vette figyelembe. Habersberger József ügyében például 1811-ben a tanácsülés a következő határozatot hozta: „A kérvényező rendelkezik a hangszerkészítéshez szükséges ismeretekkel, erkölcsös életvitele ellen semmilyen kifogás nem merült fel, e városnak szülötte, az pedig, hogy a városban a hasonló művészek száma mekkora, nem vehető figyelembe, ezért a kérvényező tanácsi engedéllyel a zeneszerkészítők sorába felvétetett."

19 151