Tanulmányok Budapest Múltjából 23. (1991)

TANULMÁNYOK – STUDIEN - Gát Eszter: Pest-budai zongorakészítők = Klavierbauer von Pest und Buda 147-259

A »Forte Phiano Fliegl« A zenészek érdeklődése az orgonakészítők, közöttük a híres budai mester, Hartmann Vilmos figyelmét is az új, kalapácsszerkezetes hangszer felé irányította. Hartmann a Krisztinavárosban rendezte be műhelyét, ahol kisorgonákat és más billentyűs hangszereket készített, javított. Később azonban újabb megrendelést már nem fogadott el, mert ideje java részét a műhely helyett újra az iskolapadban töltötte. Egy héten többször is felkereste Waltert, a híres budai rajztanárt és leckéket vett a pesti Universitas mechanika professzorától, Horváth atyától is, kinél naphosszat kísérletezett, tanult. Hartmann már második éve folytatta tanulmányait, amikor a budai tanácstól felszólítást kapott, hogy az 1785-1786-os évről elmaradt adóját fizesse be. Az orgonaépítő mester ekkor a hivatalos iratok fogalmazásában járatos ismerősével egy beadványt szerkesztetett, melyben előadta, hogy műhelye zárva van, iparát szünetelteti. Egyszer-egyszer ugyan készít hangszert, de ezek csupán a tanulmányokhoz szükséges mintadarabok. Néha előfordul ugyan, hogy próbálkozásait az érdeklődő műkedvelők díjazzák is, de az így nyert összegek nemhogy a munkadíjat és az egyéb kiadásokat, de még az anyagköltséget sem fedezik. Annak ellenére, hogy az utolsó krajcárja is rámegy, eltökélt szándéka, hogy tanulmányait mindaddig folytassa, amíg tudása tökéletes nem lesz.

7 A mester egyszer sem nevezte meg kísérletei tárgyát, de sejthető, hogy a famunkában és a hangszerkészítés fogásaiban járatos szakember azért fordult az egyetem mechanika professzorához, mert egy megbízható szerkezetű fortepiano megalkotásán fáradozott. Hartmann adója elengedését kérte, tovább kísérletezett és remélte, hogy próbálkozásait siker koronázza. Nem sajnált sem időt, sem fáradságot, hiszen tapasztalatból tudta azt, amit két évtizeddel később egy lipcsei szakíró így foglalt össze:

8 „A csembaló struktúrája nem teszi lehetővé a finom modifikálást és árnyalást. Ezt az egyébként kitűnő, a nagyzenekari daraboknál, különösen az operáknál valaha megfelelőnek tartott hangszert immár húsz éve teljesen kiszorította a fortepiano [...].' Az újabb hangszerkészítők a fortepiano hangában a csembaló hangerejét és ragyogását egyesítették mindavval a finomsággal és bájjal, ami különben csak a [fa] fúvó hangszerek tulajdona, sőt lehetővé tették a hangok kedvök szerinti továbbzengetését, mindemellett ez az új hangszer a csembaló nehéz, kemény játékmódjával szemben a könnyű megütés előnyével is bír. Mindehhez jön még az a lehetőség, hogy a hang ereje fokozatosan erősíthető vagy egészen a pianissimoig visszafogható, valamint a hat oktávra megnövelt hangterjedelem is. Ennek ellenére méltatlan dolog a klavirt

10 úgy háttérbe szorítani, ahogyan azt napjainkban tapasztaljuk. Az a báj, amivel csak ez a hangszer rendelkezik, az előadás bizonyos finomságát, érzékenységét, bensőségességét biztosítja, máskor szelíden sejtelmes, ellágyuló, ugyanakkor finoman hangsúlyozott játékmódot tesz lehetővé. Erre a fortepiano nem képes." Hartmann kísérletei idején az országos vásárokon is kaphatott fortepianot az új hangszer iránt érdeklődő közönség. E vásárokon, minthogy a céhszabályzat ezt lehetővé tette, a bécsi zongorakészítő mesterek is megjelentek portékáikkal. Bécsben ebben az időben már jelentős zongorakészítő műhelyek működtek, s számuk, annak ellenére, hogy a mesterjoggal rendelkezők az újabb engedélyek kiadását akadályozni igyekeztek, évről évre nőtt. (A mesterek többsége bevándorló volt; a Habsburg örökösödési háborút, majd a hétéves porosz-osztrák háborút követő gazdasági bizonytalanság és a német céhes ipar 150