Tanulmányok Budapest Múltjából 23. (1991)

TANULMÁNYOK – STUDIEN - Gát Eszter: Pest-budai zongorakészítők = Klavierbauer von Pest und Buda 147-259

őrzése, fontosabb események jelzése stb.) és a templomi zene ellátása volt. A zenészek élén a régens chori (legtöbbször a városi tanító) állt, aki a karzaton éneklő két fiút, a diszkantistát és az altistát is nevelte, gondozta, tanította. Az énekkar a tenoristával és a basszistával egészült ki, a zenekar pedig két-két első, illetve második hegedűsből, négy fúvósból (akik szükség szerint fagotton, oboán, klarinéton, kürtön vagy trombitán játszottak), egy csellistából és egy bőgősből állott. A zenészek a sajátjukon kívül még két-három másik hangszerjátékának is tanult mesterei voltak, a mindössze tizenkéttagú zenekar tehát mindig az alkalomnak megfelelő összetételben szerepelhetett. A muzsikusok ugyanis a torony- és a templomi szolgálat mellett a város egyéb zenei szükségleteit is ellátták és külön díjazás fejében temetéseken, esküvőkön és más ünnepélyes alkalmakon is játszottak. A budai zenészek 1718-ban városi privilégiumot nyertek, amely biztosította a céhtagok munkavállalási előjogait, az idegeneket pedig arra kötelezte, hogy a céhtől, alkalmanként hét krajcárért, zenélési engedélyt váltsanak. A különkereset egyenlő elosztásáért a legidősebb muzsikus, az elöljáró felelt. A pesti toronyzenészek nem szerveződtek céhbe, de minthogy fizetésüket a város pénztárából kapták, közvetlenül a tanács felügyelete alá tartoztak és az számukra is biztosította a céhes szokás szerinti jogokat. A muzsikálás azonban még a mellékkeresetekkel együtt sem tartozott a jól jövedelmező foglalkozások közé, ezért aki csak tehette, más mesterséget is űzött: tanított, ruhát vagy paplanokat varrt, földet művelt, kocsmát bérelt, de akadt közöttük hangszerkészítő is.

1 Pest és Buda zenei életében fordulópontot jelentett a század utolsó harmada. Ebben az időben ugrásszerűen emelkedett mindkét város lakosainak száma és a népesség összetétele is differenciáltabb lett. Pesten és Budán is színtársulatok működtek, amelyek repertoárján sok zenés játék, opera is szerepelt és általánosak voltak a felvonásközi koncertek is. A színházi szerződés 16-28 többnyire műkedvelő zenésznek jelentett külön jövedelmet. A zene iránt érdeklődő közönség pedig már nemcsak az országos vásárok könyvessátraiban, hanem Weigand és Köpf boltjában is vásárolhatott kottákat. 1802-ben megjelent az első magyar zongoraiskola, Gáti István „A kótából való klavírozás mestersége" című műve is. A Ratio Educationis hatására, a Nagyboldogasszony templom régens chorija vezetésével, 1778-tól a budai tanítóképzőben is rendszeres zeneoktatás folyt. A tanítást tizenegy klavikordon kezdték meg, később mód nyílt egy négyregiszteres orgona vásárlására is. Újabb hangszert azonban csak évtizedekkel később kapott az iskola. A klavikordok a több mint fél évszázados használat során annyira tönkrementek, hogy javíttatásuk halaszthatatlanná vált. Saját hangszer híján a diákok az iskolába jártak vissza gyakorolni, de a sérült klavikordokkal ekkor már a tanítás sem volt folytatható. A tarthatatlan helyzetet látva a tanácsülés végre 1831-ben határozatot hozott az iskolai felszerelés sürgős javíttatásáról, egy újabb hangszer, a zeneiskola első fortepiano]z. megvásárlására azonban csak 1837-ben jutott pénz.

2 Szegény volt a város, nem volt pénze a muzsikusoknak, üres maradt a hangszerkészítők, de még inkább a zongorakészítők zsebe is. A zongora ugyanis drága hangszer volt, hiszen készítéséhez nagy mennyiségű, jó minőségű fa szükséges, a nagyméretű hangszertest is csak jól felszerelt műhelyben készíthető el és a mechanika is gondos, aprólékos 148