Tanulmányok Budapest Múltjából 23. (1991)

TANULMÁNYOK – STUDIEN - Gál Éva: Buda környéke a töröktől való visszafoglalás idején = Die Umgebung von Buda (Ofen) zur Zeit der Rückeroberung von den Türken 77-99

• • : név szinte a legutóbbi időkig fennmaradt a Hidegvizek-forrás (ma: Vörös Meteor forrás) elnevezésben. A Szentendrei-szigeten kevés helynévről maradt feljegyzés, a Tótfalu és Kisoroszi között 1716-ban zajlott határvita irataiban.

51 Ezek: Martos szigete az Öreg Dunában (ma: Martuska-sziget), Felső Martos hegye, Kurva Margit halála dombja, Kopasz-hegy, Hosszú szurdok (a Kis Duna közelében). Valószínű, hogy ezek az 1716-ban használt nevek korábban, a 17. században is érvényben voltak. Óbuda területén régi, a török megszállást megelőző időkből származó dűlőnevekre emlékeztek az esztergomi káptalan és a veszprémi püspök közti tizedperben a 17-18. század fordulóján tanúként meghallgatott öreg óbudai magyarok. E nevek: Papmái, Fenyőmái, Kereked.

52 Az Óbuda és Üröm közti hosszan tartó határvitában 1750-ben Jacob Brkics 70 éves kalászi ember elmondta, hogy a völgyben, a két helység határában lévő kutat a török időkben Gyonli vodának, magyarul úton járók vizének nevezték, s attól nem messze a budai basának „méhese és kukoriczás kertéi valának"; egy másik kalászi lakos szerint „Giga névő török basának volt e kúton felül méhes, kukoriczás és dinnyés kertje", s a kutat, ahol a török a marháját itatta, „Giga névő török kútjának" nevezték. Az 1702-ig az óbudaiak és más környékbeli lakosok által pusztaként használt Szántó területén a török időkben is kaszáló, fát vágó, meszet égető öreg óbudai, bogdáni, tótfalusi, monostori jobbágyok az 1710-ben és 1724-ben tartott tanúkihallgatások alkalmával a következő régi helyneveket említették: Kankalinos kút, Czigány kút (amely arról kapta nevét, hogy a budai török cigányok Buda megvétele előtt „mindenkor itt égettek szenet a kút mellett"), a Balázs táncza nevű hegy, ahonnan meszet hordtak a budai basa számára.

53 Ugyanerről a Czigány kútról egy 50 esztendős tokodi lakos azt vallotta, hogy „száz tizenöt esztendős Kun János névő ember lévén Tokodon, annak szájábul hallotta, hogy török időkben is a török ide hozta eőtet ugyan a szántói és vörösvári határ végett, és hogy akkor asztat vallotta volna azon öregh ember, hogy ezen Czigan kút légyen Szántó és Vörösvár között való határ..." A Buda és Budakeszi közti határvitákban szintén emlegettek régi, még a török időkben itt élő budakeszi magyarok által használt helyneveket. Zsipsámek nevezték a két helység határát elválasztó mélyutat. Ez a név 1697-ben és azt követően is sokszor elhangzott. 1751-ben Lukács András 80 esztendős pátyi ember mondta el, hogy „életének egész folyása alatt... azon utakon Budára jártában számtalanszor megfordulván, mind Budakeszinek régi magyar lakosaitúl, mind pedig másoktúl azon mély utat (amelyben tudnia illik az körül lévő hegyekrűl az víz öszve szokott futni és aki egész az Szent Pál völgyéig terjed), hallotta Zsipsárnak neveztetni".

54 Ugyanő „azon leg magassabb hegyet, mellyet most Prespurger bergnek hínak, Iszásnak hallotta az régiektül hívattatni". Az Iszás-hegy elnevezésre az 1731-ben kihallgatott Csorna István 70 éves pátyi lakos is emlékezett.

55 Ez volt tehát a mai János-hegy 1686 előtti magyar neve. 1697-ben a tanúk a mai Hárs-hegyet még Szent Pál hegyének, a tőle nyugatra, a völgyben lévő tisztást pedig Barátszántásnak nevezték.

56 Mindkét elnevezés a török megszállás kezdetén elpusztult budaszentlőrinci pálos kolostor emlékét tartotta fenn. Tök és Páty határvitájában 1734-ben esett szó a Töröktemetés, Sárkányberek, Ko87