Tanulmányok Budapest Múltjából 23. (1991)
KÖZLEMÉNYEK – MITTEILUNGEN - Csapodiné Gárdonyi Klára: Gárdonyi Albert (1874-1946) Budapest Székesfőváros főlevéltárnokának irathagyatéka és nyomtatásban megjelent műveinek bibliográfiája = Schriftennachlaß und Bibliographie der im Druck erschienen Werke von Albert Gárdonyi (1874-1946), Oberarchivar der Haupt- und Residenzstadt Budapest 263-302
tevékenységet fejtett ki: a Magyar Történelmi Társulat, A Magyar Heraldikai és Genealógiai Társulat, a Magyar Sajtótudományi Társaság választmányi tagja, a Magyar Könyvtárosok és Levéltárosok Egyesületének, továbbá Fővárosi Alkalmazottak Nemzeti Szövetségének tiszteleti tagja, az Iskolánkívüli Népművelési Bizottság tagja (1931). 1935. március elsején történet nyugdíjazásától kezdve 1946. október 23-án történt haláláig folytatta tudományos munkásságát. Gyermekei: Zoltán (1906) és Klára (1911). Zoltán 1923-1927-ig a budapesti Zeneakadémián Kodály Zoltán, majd 1927-1931ig Berlinben Paul Hindemith, tanítványa. Utóbbi helyen zenetudományi doktorátust szerzett. 1931-1941-ig a soproni evangélikus tanítóképző, 1941-1967-ig a budapesti Zeneakadémia tanára lett. 1972-ben kivándorolt a Német Szövetségi Köztársaságba, ahol gazdag zeneszerzői működést fejtett ki. 1986. jún. 27-én halt meg. Klára bölcsészdoktor (1936), az irodalomtudomány kandidátusa (1973), könyvtárosként működött az Országos Széchenyi könyvtárban 1935-1970-ig, 1962-től mint a kézirattár vezetője. 1938-ban kötött házasságot dr. Csapodi Csabával. 2. GÁRDONYI ALBERT IRATHAGYATÉKA a) Budapest főváros 1. sz. levéltárában. I. Gárdonyi Albert személyi iratai. Önéletrajzai (3 db), családi okmányok, személyi iratok. 1 köteg VI.60. Magyar irodalmi jegyzetek. 1893/94. V.56. Bécsi egyetemi jegyzetek. 1894-1896. V.57. Megőrzendő vegyes feljegyzések. 1910-1935. V.54. Gárdonyi Albertné sz. Weigl Mária személyi iratai, családi okmányai. VI.62. II. Levelezés Hivatali levelek. Intézmények A-Z-ig. IV.61. 1. A bécsi levéltárakhoz kiküldött m. kir. kormánymegbízott (Paulinyi Oszkár). Bécs 1937. 1 db 2. Budapest székesfőváros könyvtára (Enyyvári Jenő). 1911 és é.n. 2 db 3. Budapest külső-kelenföldi Szent Gellért egyházközség. 1936. 2 db 4. Collegium Hungáriáim, Berlin (Tamedly Mihály). 1928. 1 db 5. Debrecen sz. kir. város h. polgármestere (Zöld Mihály) 1937. 1 db 6. Dénes és Erős oki. mérnökök és építőmesterek. 1936. 1 db 7. Egyetemi Közgazdaságtudományi kar Földrajzi Intézete. (Glaser Lajos). 1932. ldb 265