Tanulmányok Budapest Múltjából 23. (1991)

TANULMÁNYOK – STUDIEN - Gát Eszter: Pest-budai zongorakészítők = Klavierbauer von Pest und Buda 147-259

is üdvös lenne, mert akkor nem történhetne meg, hogy egyik polgár a másikat kenyérkeresetében akadályozza, e helyett együttesen léphetnének fel a zugkereskedők ellen. A kérvényt Drüner, Habersberger, Herodek, Janitschek, Krausz, Lettner, Leykauf, Schwab, Schillinger, Peter és Vopaterni, pesti polgári orgona- és zongorakészítő mesterek írták alá. A hangszerkészítők kérelme és a mellékelt, a „Közönséges Céhbeli Cikkelyek..."

31 egyes artikulusaival csaknem szószerint egyező tervezet először a Budán székelő Helytartótanácshoz, onnan a pesti tanácshoz került, ahol azonban csak 1819 januárjában vizsgálták meg érdemben. Ugyan a beadványt csak pesti mesterek írták alá, de a Helytartótanács feltehetően nem látta értelmét, hogy az orgona- és zongorakészítők céhe a budai mesterek nélkül jöjjön létre. A budai mesterek

32 azonban jelezték, hogy ők az ottani asztaloscéh tagjai, ezért egy újabb céhprivilégium költségeihez nem kívánnak hozzájárulni. Minthogy az ellentét napvilágra került, számítani lehetett a királyi kamara elutasító válaszára. Az 1820 januárjában kelt végzés arra hivatkozott, hogy az örökös tartományokban a hangszerkészítők az asztalosok, vagy az esztergályosok céhében lesznek mesterré és csupán Bécsnek és Prágának adatott meg az a kegy, hogy egy hangszerkészítő három évi tanulás és a remek elkészítése után mesterjogot szerezve legényeket tarthasson. A hangszerkészítők újabb beadványt szerkesztettek, amelyhez mellékelték a cseh kancellária igazolását, miszerint sem Prágában, sem Bécsben nem működik hangszerkészítő céh. Létezik viszont egy, a városi tanács által kibocsátott szabályzat, amelyhez hasonlót a pesti hangszerkészítő mesterek is kérnek. A pesti tanács azonban az újabb kérvényt elfektette, hiszen azt felettes hatósága egyszer már visszautasította, s nem állt szándékában a Helytartótanácséval ellentétes döntést hozni. 1830-ban Drüner Károly zongorakészítő és Teufelsdorfer Péter hegedukészítő ismételten kérvényt nyújtott be, most már valamennyi pesti hangszerkészítő nevében. A megújított kérelmet újabb kivizsgálások, majd további beadványok követték. Végül a pesti Városi Tanács 1836. március 19-én tartott ülésén felolvasták a pesti hangszerkészítők céhprivilégiumát és egy másolatot visszatartva, az eredeti „a helybeli muzsika eszköz csináló Mestereknek kiadatott."

33 A privilégium 49 paragrafusból áll: 1-9-ig az inasok, 10-20-ig a legények, 21-35-ig a mesterek kötelességeit és jogait tárgyalja. Egy-egy cikkely a temetésről és az özvegyekről, a továbbiak pedig a céhösszejövetelekről, a céhmester és az alcéhmester választásáról intézkednek. A piros bőrbe kötött, aranyozott mesterkönyvbe huszonkét hangszerkészítő, közöttük tizenkét zongorakészítő nevét, szakágát és mesterjoga megszerzésének időpontját jegyezték be. A hangszerkészítők céhe a klasszikus céhes mintára szerveződött. Késői megalakulása ellenére, működése évszázados hagyományokra támaszkodott. A céhszabályzat szerint a hathetes próbaidőt négyéves inaskodás követte, de ha a jelölt asztaloslegény volt, elegendő volt kétévi

34 tanulás is. Ha a jelentkező a próbaidő tapasztalata alapján a szakma tanulására alkalmasnak ítéltetett és szabályszerű keresztelőlevéllel, vagy ennek megfelelő születési igazolással is rendelkezett, nyitott cáhláda mellett valóságos inasnak vétetett fel. Ekkor igazolásait és az egy forint harminc krajcár felvételi díjat a ládába helyezték. Az immár felvételt nyert inast figyelmeztették, hogy viselkedjék úgy, ahogyan az egy jólnevelt fiatalemberhez méltó, legyen szerény és szófogadó. Mesterét is emlékez154