Tanulmányok Budapest Múltjából 23. (1991)

TANULMÁNYOK – STUDIEN - Székely György: Magyarország és Buda városa Velence és Genova között a 14-15. század fordulóján = Ungarn und die Stadt Buda zwischen Venedig und Genua um die Wende vom 14. zum 15. Jahrhundert 9-19

fejezet felsorolja azokat az árukat, amelyeket az apácák mérlegén kell mérni: a bors (pfeffer), a sáfrány (Saffran), a gyömbér (Indber), a szegfűszeg (Negil), a szerecsendió (Muscat), a muskátvirág (Muscaten pluem), a cukor (Czuckar) és egyéb fűszerek (anderlay specirei); ez már a levantei áruk jellegzetes csoportosítása, természetesen forrásunk néma a távolsági kereskedők és forgalmi útjaik iránya tekintetében. Végül a 423. fejezet a budai jog szerkesztményében ad bizonyos mennyiségi szabályozásokat az idegen eladók árui tekintetében. Ezeknek az áruknak a sorában látjuk a gyömbért (Gruen Ingber), a fügét (Faigen), a mandulát (Mandelin), az olasz bort (Walisch weyn), a damasztot (damaschk). Ez a fejezet tehát levantei és olasz árukat együtt említ. Ez megközelítőleg meg is adja az eredetük helyét. Az áruegyüttes már a keresztes hadjáratok korában kialakult mint forgalmi lista. A Jeruzsálemi Királyság joggyűjteményébe (Assises) bekerült 111 vám alá eső áru neve, amelyeket a Levante (Outremer) vámházain vittek keresztül a kereskedők. Már ezek közt van a fahéj, malabár-kardamomum, szegfűszeg, szerecsendió, pézsmaillatú virág, kék és vörös festőnövények, elefántcsont. Korunkhoz közelebb Velence krétai gályáin tudunk borsról, gyömbérről és más árukról 1401-ben. A Budán is szerepet játszó, sajátos hatáskörrel rendelkező kereskedőtípusok megértéséhez pedig közel visz egy szintén még Zsigmond korából való vita anyaga, amit 1432-ben a bécsi kereskedők és kalmárok folytattak egymással. A két fél által összeállított és szembesített árulisták fontos szerepet adnak a fűszereknek, azok kereskedési jogának, így emlegetik a borsot, sáfrányt, gyömbért, muskátvirágot, fahéjt. A bécsi vita másik árucsoportja pedig az Itáliából behozott élelmiszerekre és árukra vonatkozott, közte nádcukor, olivaolaj, rizs, mandula, füge, citrom, szárított szőlő. Itt kell keresnünk a budai árucsoportok eredethelyeit is, levantei és olasz árukról van szó, de a levantei árukat is hozhatják Keletről és Itália kikötőin át. Bonyolult tehát a kérdés, hogy milyen irányból érkeztek az értékes áruk Budára - hiszen a szerkesztés idején (1403-24) és érvényesülése korában folytak a velencei-magyar és velencei-német háborúk. Ezért nem tűnik túl merésznek az a feltételezésünk, hogy ezeknek az áruknak egy részét nem Velencéből hozták Budára, hanem a fekete-tengeri városok genovai raktáraiból. Stibor erdélyi vajda 1412. szeptember 7-i szabályozása mutatja ezt a lehetőséget a brassói polgárok Havasföld felé irányuló külkereskedelme vámtételeivel kapcsolatban. Ez a szabályozás világosan sorolja fel a levantei árukat: olvasunk a borsról (De pipere), a sáfrányról (croco), a gyömbérről (sinsibero), a szegfűszegről (cariofolis), a kecskeszőrről (de crinibus caprarum), a gyapotról (bombasio) és a távolsági kereskedelem más áruiról, amelyeket a muzulmán világon keresztül hoznak (de omnibus rebus mercimonialibus, quae per Sarracenos asportantur). A fűszerek és a textilipar nyersanyagai csaknem azonosak a Budai Jog csoportosításával. A fűszerek német és latin neveinek ebben a korban már vannak magyar megfelelői, amelyekből példákat ismerünk régi szószedetekből. Az 1395 körüli Besztercei Szójegyzék felsorolja a borsot (piper: bors), a sáfrányt (crocus: saphran), a gyömbért (zinziberius: genber), a fahéjt (cinamommam: fa hew), a szegfűszeget (gariofolus: zek phew), továbbá a fügét (ficus: fige), a mandulát (amigdulum: mondola). A Schlägli Szójegyzék 1405 körül említi a bors (piper: Bors), a sáfrány (crocus: safran), a gyömbér (zinziberius: gengber), a szegfűszeg (gariofilus: zeg fiw), a mandula (amigdalus: mondola), a füge (ficus: fige) és a fahéj (cinamomum: fa hey) szavakat, végül a Soproni Szójegyzék 1435 körül ismeri a bors (piper: bors), a sáfrány (crocus: saforian), 14 *