Tanulmányok Budapest Múltjából 23. (1991)

TANULMÁNYOK – STUDIEN - Rózsa Miklós: Hébé kioszkja : adatok a pesti Martinelli tér és Vörösmarty tér történetéhez = Hebe's Kiosk : Beiträge zur Geschichte des Martinelli-Platzes und des Vörösmarty-Platzes in Pest 111-146

évi különbséggel követik. így elképzelhető, hogy Ehrenreich üzlete a Szervita téren már 1842-ben szűnt meg, s Hidegh Antal már 1841-ben helyezte üzletét a Váci utcából a Szervita térre. Ez esetbén az 1841. év az, amikor először, és az 1842. év az, amikor utoljára volt mindkettőjük boltja Szervita tér 444. sz. alatt. Amint láttuk, Fischer a Szervita térnek az ő boltja és a téren álló szoboroszlop közötti részén állította fel fagylaltozó kioszkját. Ez azonban Fuchsthaller metszetén nem látható, s így az ennek alapját képezett rajz készítésekor ott nem állott. A címjegyzékekből kitűnő és az azokból következtethető időporttok, valamint a kioszk fennállásának a továbbiakban ismer­tetésre kerülő időpontja alapulvételével a metszet, ill. az annak alapját képezett rajz készítésének ideje az 1841. évi nyár végével kezdődő és 1842., legfeljebb 1843. vége közötti időspáciumra szűkült, tehát Fuchsthaller metszete a tér 1841. utolsó hónapjai szerinti, vagy 1842. évi, vagy legfeljebb 1843. évi állapotát örökítette meg. így a metszet most már mint a tér 1840-es évek eleji állapotáról tudósító képi forrás tartható nyilván és használható fel. ­(Ehrenreich és Hidegh említett címeiről és azok változásáról tudósító forrásadatok a 13. sz. jegyzetben közöltek.) 41. P. lt. Gazdasági Bizottmány jegyzőkönyvei. 1842. III. 22-i jegyzőkönyv. 382. sz. 42. Bizonyára a Helytartótanács 1841. október 12-i leirata, e leirat előzményei és a leirat alapján tett városi tanácsi intézkedések ismeretének hiánya vezetett Podmaniczky Frigyesnek ahhoz a téves naplóbejegyzéséhez, hogy a Színház téri kioszk létrejöttének a Szervita téri kioszk idővel szűknek bizonyulása volt az oka. - (Podmaniczky 173.) 43. P. lt. Sz. B. 9579. 44. Széchenyi naplói. V. 595. 45. SzilyK: A magyar nyelvújítás szótára. I —II. Budapest 1902-1908. 1. 84. 46. REGÉLŐ PESTI DIVATLAP 1842. V. 22., 41. sz. 321. 47. Széchenyi naplói V. 601., 606. 48. Bártfai Szabó L.: Gróf Széchenyi István művészkortársai és barátai. MAGYAR MŰVÉ­SZET 1930. 9-10. szám. (p. 598.) 49. PulszkyF.: Életem és korom. Budapest 1884., 314. 50. Budapest Belvárosi r. kat. Főplébánia. Halotti anyakönyv. 9. kötet. 288. old. 51. Fischer Péterné szül.: Huszák Franciska 1842. augusztus 19-én halt meg 36 éves korában ­(Budapest Belvárosi r. kat. Főplébánia. Halotti anyakönyv 9. kötet. 249. old.) 52. P. lt. Rel. a. n. 14.166., P. lt. Engedélyek 1848/49., 754. 53. P. It. Test. a. n. 3515. 54. Nagy I.: Uracsok, arszlánnők. Budapesti életképek 1840-1848. Válogatás Nagy Ignác műveiből. Budapest [1980.] 17. 55. DER UNGAR 1844. IX. 24., 220. sz. 874. 56. Waldapfel 29-30. 57. Fischer cukrászdájának és kioszkjának a cukrászi vendéglátásban és a pesti társadalmi életben elfoglalt előkelő helyére az is enged következtetést, hogy pesti tartózkodása idején Széchenyi ide járt akkor, amikor bécsi tartózkodásaikor Bécs legszínvonalasabb cukrászdá­jában, August Dehnének a Hofburg közeli Michaelerplatz-on levő cukrászdájában, a felső körök - és sok magyar - kedves találkozóhelyén volt rendszeres vendég, hogy egyetlen alkalmat ne mulasszon el ügyeinek sikerre juttatása érdekében. ­(Széchenyi naplói. V. 490, 494, 495, 746, 771, VIII. 76, 82, 232, 233, 234, 237, 244, 377, 378, 380, 394, 397, 398, 663.) 58. Széchenyi naplói. VI. 224, 227, 230, 242, 401, 403, 406, 583, 611. 59. Drei Tage in Pest-Ofen. Kurzgefasster Wegweiser für Fremde. Pest 1851, 17. 60. Podmaniczky 173. 134

Next

/
Thumbnails
Contents