Tanulmányok Budapest Múltjából 22. (1988)

ÜZEMTÖRTÉNETI TANULMÁNYOK– BETRIEBSGESCHICHTLICHE STUDIEN - Sárközi Zoltán - Szilágyi Gábor - Gáspár Ferenc: A Fegyvergyár története, 1891-1948 = Geschichte der Waffenfabrik, 1891-1948 375-471

A munkásosztály helyzetére a munkaidő meghosszabbodásán túl súlyosan hatottak a háború második szakaszában egyre erőteljesebben kibontakozó fogyasztáskorlátozó intézkedések, a jegyrendszer bevezetése és az ezzel együtt járó létfenntartási költségnövekedés. 1943-ban az áremelkedések már jelentősen meghaladták a bérek emelkedésének ütemét, ugyanakkor a korlátozások miatt a vásárlási forgalom közel 40%-a a zugforgalomban, a fekete piacon bonyolódott le, a hivatalosnál jóval magasabb árakon. A második világháború kitörése után az ún. honvédelmi törvény, az 1939. évi II. te. alapján bevezetett hadiüzemi rendszer gyökeresen megváltoztatta a magyar munkásság gyárkapun belüli helyzetét. A hadiüzemi rendszer egyrészről az iparnak a haditermelés szolgálatába állítását biztosította, másrészről mélyrehatóan belenyúlt a munkásságot érintő valamennyi kérdésbe. A termelés biztonságára való tekintettel helyhez kötötte a munkásokat, az üzemből kilépni csak a katonai parancsnok engedélyével lehetett, ugyanakkor a hadiüzemekben végzett munka bizonyos fokig mentesítést jelentett a harctéri szolgálat alól. A katonai szolgálat alóli mentesítésre szóló felhatalmazás nagyon megnövelte a katonai parancsnokok hatalmát. A hadiüzemi rendszerhez nemcsak a termelés fenntartásához szükséges munkáslétszám biztosítása tartozott. A hadiüzemmé nyilvánított gyárak munkásságát katonai vezetés alá helyezték, ami egyet jelentett a munkahelyhez kötés mellett a katonai fegyelmi fenyítő hatalom és a katonai bíráskodás kiterjesztésével. A hadiüzemmé nyilvánított vállalatokhoz katonai parancsnokot neveztek ki, aki „a honvédelmi munkára igénybevett (visszatartott), katonai vezetés alatt álló, munkásalakulatokba szervezett valamennyi üzemi alkalmazott katonai elöljárója" volt. A hadiüzemi katonai parancsnoki rendszer volt az a korbács, amely a termelés menetét minden, akár a legkisebb mértékben veszélyeztetni látszó cselekedet esetén fogdával, börtönnel kényszerítette a munkásságot a háború szolgálatára. Az FFG Soroksári úti telepének munkásságát 2 zászlóaljba, illetve zászlóaljanként 6—6 századba osztották be. A zászlóaljak élén tartalékos tisztek, gyári tisztviselők vagy művezetők álltak. A fennmaradt parancsok „szabályos" katonai rendszert tükröznek. „A századparancsnokok minden munkanapon reggel 8 h-kor a század kötelékeit azok körleteiben lejárni kötelesek. Ez alkalommal fogadják az alárendelt szakaszparancsnokok és művezetők a megelőző napon, illetve éjjel megtörtént eseményekről szóló személyes jelentéseit, majd a helyszínen megtartják a század kihallgatását." A századparancsnokok feladata a munkafegyelem és munkakészség biztosítása volt, a fenyítés jogát a katonai parancsnok fenntartotta magának. 1944. január elseje és október 31. között a Soroksári úti gyár katonai parancsnoka 260 férfi és 56 női munkást fenyített meg és több mint 3000 nap fogságot rótt ki. A büntetések 3-tól 30 napig terjedő szigorított vagy magánfogságot jelentettek, melyet a gyári fogdában kellett letölteni. A „súlyosabb"-nak minősített eseteket a budapesti haditörvényszék elé terjesztették. Ez a fenti időben a gyár 61 férfi és 15 női munkása felett ítélkezett és összesen 167 hónap fogházbüntetést szabott ki. A haditörvényszék ítéletei 1 hótól 6 hóig terjedő fogházat jelentettek, a legtöbb esetben heti egy napi magánzárkával, böjttel és kemény fekhellyel súlyosbítva. 353 441