Tanulmányok Budapest Múltjából 22. (1988)

VÁROSTÖRTÉNETI TANULMÁNYOK– STADTGESCHICHTLICHE STUDIEN - Kiss József: Tóth Gáspár, Petőfi "mecénása" : egy jeles polgári magyar szabómester a reformkorban és a forradalomban = Gáspár Tóth, Petőfis Mäzen : ein herrvorragender bürgerlich-ungarischer Schneidermeister im Reformzeitalter und in der Revolution 241-286

terré. A «ostyáinál néhány évvel fiatalabb Tóth Gáspár 1827-ben szerezte meg Pesten a „mester-jus"-t, de nem a német-, hanem a magyarszabó céhnél. A „magyarszabók" a zömében német lakosságú Pesten viszonylag kevesen találtak megélhetést: még 1846-ben is csak 24-en voltak, szemben a németszabó céh 350-es létszámával. A reformországgyűlések nyomán azonban megnőtt az önbizalmuk: tudatára ébredtek, hogy szolgáltatásaikkal korszerű nemzeti igényt elégítenek ki. 1843-ban a Merkur c. folyóiratban cikksorozatot tétettek közzé, melyben büszkén hangoztatták, hogy a céh már 1694 óta magyar nyelven vezette jegyzőkönyveit, s kifejezték azt a meggyőződésüket, hogy „nem is volna korunkban óhajthatóbb más, mint az annyira közönségessé [általánossá] teendő magyar nyelv terjesztése mellett, a magyar nemzeti öltözeteket is hasonló nemzeti pártfogással és kívánatos részvéttel elfogadni, és azzal mint külsőleg nemzeti címmel örökre élni!" A cikksorozat a jegyzőkönyvekből idézett bő szemelvényekkel kíséri végig a céh másfél évszázados (Lipót császár 1693. évi kiváltságlevelétől számított) történetét, s belőle olyan részleteket is megtudhatunk, hogy Tóth Gáspár „remekét" 1827. október 23-án fogadták el, amikar is megállapították, hogy „mindenekért eleget tett, a céhbe felvevődött".

5 (Sem az eredeti jegyzőkönyv, sem a magyarszabók mesterkönyve nem maradt fenn.) Nem tudjuk pontosan, hogy mivel „remekelt" Tóth Gáspár, de azt igen, hogy mint mesterjelölt a magyarszabó céhnél háromféle „remek" közül választhatott: „Az egyik: hosszú öltözet; áll egy mente, egy dolmány és egy nadrágból. A másik: rövid tiszti öltözet. Harmadik: papi öltözet. — E három rendbeli ruházatból készít minden remekes egy öltözetet, valamely céhbeli mesterre mérve."

6 Tóth Gáspár feltehetőleg az első feladatot választotta (bár, mint látni fogjuk, a tiszti ruhák szabásához is kitűnően értett), és sikerrel meg is oldotta; 1827-ben ő is boltot nyitott, méghozzá a Kostyálé közvetlen közelében: a Kígyó és az Uri (ma Petőfi Sándor) utca sarkán állott Jankovich-házban.

7 Ebben az esztendőben, okt. 21-én kötött házasságot Csécsi Nagy Erzsébettel a Széna (ma Kálvin) téri ref. imaházban;

8 1828. július 28-án pedig 12 pengő forinton megváltotta a pesti polgárjogot: e napon mint „sartor magistert" (szabómestert) bejegyezték Pest teljes jogú polgárai közé.

9 Tehát már 22 éves korára minden lényeges feltételét megteremtette annak, hogy a jelek szerint átlagon felüli, kivételes kézművesi tehetségét kifejleszthesse és a város legjobb nevű, felkapott férfiszabói közé emelkedjék. Az első években keveset hallatott magáról, de szívósan dolgozott, ismerkedett mestersége fortélyaival és megrendelői igényeivel, ízlésével. 1828-ban Lajos, 1830-ban Sándor, 1841-ben Emília-Erzsébet nevű gyermeke született.

10 Már a kezdet kezdetén alkalmat keres és talál a szakmáján kívül eső, közérdekű tevékenységre: 1834-ben a „pesti református egyház" (gyülekezet) presbiterévé (tanácsának világi tagjává) választják.

11 Ettől kezdve 28 éven át (haláláig) e testület munkás és megbecsült tagja marad: a forradalom és szabadságharc idejét s az ostromállapot éveit kivéve sűrűn részt vesz a tanácsüléseken, ill. az egyházi közgyűléseken; különösen sokat tesz a gyülekezet anyagi gondjainak enyhítése érdekében; bekapcsolódik a református vallású pesti lakosok névjegyzékének összeállításába és az adományok szervezett gyűjtésébe; rendez egyéb gyűjtőakciókat is; több ízben mint az e célból kiküldött bizottság tagja 243