Tanulmányok Budapest Múltjából 22. (1988)

VÁROSTÖRTÉNETI TANULMÁNYOK– STADTGESCHICHTLICHE STUDIEN - Póth István: Pest-Buda – az egyetemes szerbség kultúrközpontja = Pest-Ofen, ein Kulturzentrum der Serben 225-240

mányait — műtermét szülővárosában rendezte be és csakhamar számos ikont festett a budai, pesti, szentendrei, székesfehérvári szerb polgárok számára. Művészi tevékenységének sikerét bizonyítja az a tény, hogy 1802-ben rábízták a szentendrei Angyali Üdvözlet (Blagovestenska) templom ikonosztazionjának festését. Később még a balassagyarmati pravoszláv templom ikonosztázát készítette el. Dinko Davidov jelenkori ismert szerb művészettörténész a gazdagon illusztrált gyönyörű kiállítású Ikone srpskih crkava u Madjarskoj (A magyarországi szerb templomok ikonjai) c. könyvében Mihailo Zivkovic-ró\ ezeket írja: ". . .a budai szerb festő vallási kompozíciói, mind a szentendrei Angyali Üdvözlet templomban, mind a Szent Miklós templomban Balassagyarmaton az új szerb művészet értékes és el nem hanyagolható alkotásai. .. "A budai szerbek a magyarok között fővárosukban éltek, legközelebb Bécshez, a szerbek közül elsőnek tanultak meg magyarul és németül, elsőként érezték saját bőrükön a 'hatalmon lévők' módszereit, de a szerbek közül kétségtelenül a legműveltebbek és leggazdagabbak voltak, s elsőként sikerült nekik polgárjogot nyerni. . ." - írja Dusán J. Popovic.

14 Gazdagodásban, kulturális előrehaladásban a többi város szerb polgárai sem maradtak el és csakhamar polgárjogot nyertek Pesten, Szentendrén és máshol is. Míg Szerbiában a lakosság a török uralom alatt sínylődött, ". . .Pesten és Budán mindig teljesen otthon érezték magukat, felépítették templomaikat, kiadták újságjaikat és könyveiket, megalapították a Matica srpskát (Szerb Maticát) ..." — írja a fent említett Dinko Davidov.

15 A Magyarországon élő szerbek a 18. sz.-ban és a 19. sz. első évtizedeiben valójában hazájuknak tekintették az országot. Ennek alátámasztására talán elég még egy példa. A már említett Sava Tekelija (akiről még bővebben is lesz szó) visszatérve oroszországi útjáról, a hazai földre való megérkezését önéletrajzában így írja le: "Uihelyen, a piacon örültem, hogy hazámba érkeztem: iît a piacon fehér kenyér, szalonna, sütemény és más egyéb volt, s elgondoltam: áldott az én országom."

1

" A magyarországi szerbek között, főleg a városlakók körében a mindig meglévő erős szerb nemzeti öntudat mellett a Magyarország iránti hazafias érzés is kifejlődött. Ez tükröződik Jovan Muskatirovic, Milovan Vidakovié és más írók műveiben. Tulajdonképpen Vitkovics Mihály is ide sorolható. Milovan Vidakovié (1770—1841) kiemelkedő alakja a szerb irodalomtörténetnek. Kalandos, szentimentális regényeivel nagy érdemeket szerzett a szerb olvasóközönség megteremtésében. Ő ugyan még Szerbiában született, de szüleivel együtt már gyermekkorában Magyarországra került, és itt teljesen meghonosodott. Életének utolsó éveiben Pesten élt, úgy tudjuk, a Szerb utcában lakott. 1837-ben szerb nyelvű ódával köszöntötte Nemzeti Színházunk megnyitását. A Pohvala Madjarskom teatru (Dicséret a Magyar Színháznak) c. költeményében kiemeli, hogy az ünnepi esemény, a színház kapuinak megnyitása minden magyarországi lakos ünnepe, dicsősége. Hiszen mindenki, aki Magyarországon él, "ungar", vagyis "hungarus", legyen magyar, német vagy szláv, mert "a haza fia, bárhol is született". A versben megfogalmazott gondolatok világosan jelzik az akkori kor felfogását a hazáról, nemzetről, nemzetiségről. Ez az az időszak, amikor Magyarországon sokan voltak önérzetes szerbek, szlovákok, vagy németek és ugyanakkor kiváló 228