Tanulmányok Budapest Múltjából 22. (1988)

VÁROSTÖRTÉNETI TANULMÁNYOK– STADTGESCHICHTLICHE STUDIEN - Létay Miklós: Óbuda parasztpolgárainak anyagi kultúrája és társadalma, 1848-1945, II. = Materielle Kultur und Gesellschaft der Bauernbürger von Óbuda, 1848-1945, II. 197-224

Az iskola befejeztével a gyermekek sorsa többféleképpen alakulhatott. Ha a gazdaság munkerő-szükséglete megkívánta, otthon maradtak és szüleiknek segítettek. Más esetekben szakmát tanultak. A 19. század végétől a hagyományos mezőgazdasági termelést számos tényező (kártevők, háború, gazdasági nehézségek stb.) nehezítették s ez szintén a biztosabb és könnyebb megélhetést nyújtó ipari pályák felé irányította a fiatalokat. A hagyományos gazdálkodás felbomlásának folyamatát, a szubjektív és objektív tényezők hatását, két adatközlőnk (születtek 1904-ben és 1910-ben) példáján mutatjuk be. Az egyiknél a déd- és nagyszülők szőlőműveléssel foglalkoztak. Az apa kitanulta a lakatos mesterséget, de amikor megnősült, felesége hozománya révén szőlőre, majd öröklés útján kocsmára tett szert. Gyermekei tovább folytatták a szőlőművelést és a borkimérést. A másik adatközlő nagyszülei szintén szőlőművesek voltak. Több gyermekük született, akik a közöttük felosztott, tehát elaprózott földön kertészkedtek. Ezek egyikének fia a hajógyárban kezdett el dolgozni, de 1932-ben elbocsátották. Ekkor földet bérelt és ő is kertészkedésbe fogott. A második világháború után ismét gyári munkás lett. Az ember és a szántóföld aktív kapcsolatának utolsó fázisát azok az óbudai születésű munkások, értelmiségeiek testesítik meg, akik még rendelkeznek valamennyi szántófölddel, szőlővel, gyümölcsös- vagy veteményeskerttel és azt, a napi munkaidő után, illetve szombaton, vasárnap művelik, gondozzák. A parasztpolgárok egyetlen társadalmi szervezetbe, az 1896-ban alapított „A Budapest III. kerületi Föld- és Szőlőművesek Egyesületé"-be tömörültek. Az alapszabály 2. §-a leszögezi, hogy az egyesület célja: „1. a lll-ik kerületi Föld- és Szőlőművesek jogos érdekeinek minden iránybani előmozdítása, védelme és szakképviselete; 2. a kipusztult szőlőhegyek regenerálása s a nemesebb gyümölcs tenyésztés meghonosítása; 3. a Föld- és Szőlőművelési szakképzettség terjesztése, a bortermelés s az azzal járó termelési szakok és a pincze gazdálkodás fejlesztése s támogatása."

13 A tagok tagdíjat fizettek, az egyesület pedig, a beszedett pénz egy részéből szőlőművelő eszközöket (szénkénegező, permetező stb.) vásárolt és tartott raktáron, ahonnan a kezdő vagy szegényebb gazdák a saját háztartásukból hiányzó szerszámokat kikölcsönözhették. A hiányzó vagy nehezen beszerezhető anyagok (pl. a szénkéneg az I. világháború után) ügyében testületileg jártak el. 1900-ban felállították az első viharágyút az óbudai határban,

14 amivel az érésnek indult szőlőfürtöket remélték megvédeni. Évente kétszer bált rendeztek. Az egyesület kölcsönkönyvtárral is rendelkezett. A vasárnap délelőtti mise után 1/2 11 körül a gazdák rendszeresen összegyűltek az egyesület Hídfő utcai házában és körülbelül 12 óráig beszélgetéssel töltötték el az időt. A második világháború alatt az egyesület feloszlott. A vasárnapi találkozások színhelye a Flórián téri kocsmába tevődött át. A bevezetésben röviden megindokoltuk a „parasztpolgár" terminus használatát s ezzel, mintegy kiindulópontként megpróbáltuk körülhatárolni a vizsgálandó etnikai csoportot. Dolgozatunk végére érve most visszatérünk e kérdéshez, hogy a felsorakoztatott néprajzi adatok tükrében néhány kiegészítést tegyünk. 208