Tanulmányok Budapest Múltjából 22. (1988)

VÁROSTÖRTÉNETI TANULMÁNYOK– STADTGESCHICHTLICHE STUDIEN - Létay Miklós: Óbuda parasztpolgárainak anyagi kultúrája és társadalma, 1848-1945, II. = Materielle Kultur und Gesellschaft der Bauernbürger von Óbuda, 1848-1945, II. 197-224

Mesterkedés A parasztpolgárok a gazdálkodáshoz, háztartáshoz szükséges eszközöket, berendezéseket vagy készen vették a vásárokon, vándorkereskedőktől, parasztoktól, a városi kereskedelemtől — 3kár Óbudán, akár Pesten — vagy óbudai kisiparosoknál csináltatták. A saját kezű előállítás csak néhány egyszerű tárgyra (pl. kaszakőtartó, gereblye, ültetőfa, szőlőkaró, sertésbontó asztal stb.) korlátozódott. A szőlőkarók anyaga, a fenyőfa, a Felvidékről érkező parasztoktól származott, akik minden ősszel megjelentek tutajaikon, melyeket a mai hajógyári sziget és Császár fürdő közötti partszakaszon kötöttek ki. Amikor a magukkal hozott almán és egyéb portékán túladtak, a tutajokat is kiárusították. Az óbudai gazdák ezeket a szálfákat megvásárolták és még ott a parton, körülbelül 1,5 m hosszúságú darabokra fűrészeltették, majd szekérrel hazaszállították. Az udvaron máglyába rakták a fát. A tél folyamán, a család férfitagjai hosszában felhasogatták ezeket az ölfákat, azután minden darabot faragópadba (vonószék, „hanzlpang", ném. Heinzelbank = fafaragó asztal, -pad) (19. kép) fogtak és meghegyeztek. Éleit leszedték, hogy fogása ne legyen „nyers". E művelethez vonókést („rafmesszer"; ném. Reif = pánt, abroncs, karika; Messer = kés, penge) használtak. A kisebb javításokat mindenki maga végezte el. A szerszámokat a présházban tartották, melynek ajtóhoz, ablakhoz közel eső, tehát könnyen megközelíthető és világos részén asztal állt. Fiókjaiban, a rajta, illetve körülötte levő dobozokban, fali polcokon szerszámokat, szögeket stb. tároltak. Az Óbudán élő gyári szakmunkások száma annyira megnövekedett a 20. századra, hogy általában minden gazda számára elérhetővé vált közülük egy-kettő. Sok esetben ezeket a munkásokat kérték meg a ház körül adódó munkák elvégzésére. Előfordult, hogy szívességből csinálták, de ha nem, még mindig olcsóbban dolgoztak, mint a kisiparosok. Minden kétséget kizáróan megállapítható, hogy az egyéni ügyességtől függően mind az új tárgyak készítésének, mind a javításoknak köre egyénenként változott, de általánosságban elmaradt a jobbágykori önellátás, önállóság méreteitől.

8 A parasztpolgárok társadalma Óbuda újkori társadalma származás, nyelv, vallás, jogállás, foglalkozás, vagyoni helyzet stb. tekintetében erősen megoszlott. Erre a tényre az előző fejezetekben néhányszor már utaltunk, de bővebb kifejtésével még adósak vagyunk. Bár elsősorban a parasztpolgárság jellemzésére törekszünk, nem hanyagolhatjuk el az azt magába foglaló, szélesebb társadalmi kereteket sem. Buda 1868. évi ostroma idején Óbuda 17. századi református, magyar lakossága elmenekült, majd a következő évtized során részben visszatért. A település újjászervezése, az élet megindítása az ő nevükhöz fűződik. A mezőgazdaság minden ágára kiterjedő termelésük a 17—18. század fordulója táján, egyértelműen önellátásra utal. A 18. század első két évtizedében katolikus, német parasztok telepedtek le, mégpedig annyian, hogy létszámban körülbelül három és félszer felülmúlták a magyarokat. Földmű205