Tanulmányok Budapest Múltjából 22. (1988)

VÁROSTÖRTÉNETI TANULMÁNYOK– STADTGESCHICHTLICHE STUDIEN - Czagány István: A budai várra vonatkozó történetírás és művészettudomány története = Historigraphie der orts- und kunstgeschichtlichen Literatur der Burg von Buda 9-59

Ebben a publikációjában még több olyan hiba lát napvilágot, amelyet utóbb maga a szerző korrigál. Az 1943-ban megjelent második „Régi budavári házak" című tanulmánya már tudományos, oknyomozó módszerrel indítja el a műemlékek történetének leírását és a telektörténeti anyag összeállítását. Terjedelme azonban kicsi és még egy történeti stíluskor adatanyagának teljes ismertetésére sem terjed ki. Döntő lépéssel viszi előbbre a fejlődést dr. Pataki Vidornak a „Budapest Régiségei" 15. kötetében megjelenő, de még 1944-ben megírt „A budai Vár középkori helyrajza" című, nagy terjedelmű és alapvető tanulmánya. Ebben található az idevonatkozó, középkori oklevélanyagnak az első teljes, rendszerezett összefoglalása. A szerző azáltal tudja felszámolni a Schier—Miller—Rupp—Gárdonyi-féle helyrajzi tévedéseket, hogy új módszerrel — Verancsics Antal leírása alapján — végzi el a középkori utcaneveknek a maiakkal való azonosítását. Az így nyert feudalizmus kori utcahálózatba az összes oklevelek egybevetése alapján helyezi el az egyházi épületeket, a városhelyrajz kulcspontjait. Sajnos tanulmányának ez az első része a mai napig sem jelent meg nyomtatásban. Pedig ez az egyedülálló értékű munka jelenti — több, mint két évszázad tudományos tévedései után — a teljes középkori helyrajz megszületését. Publikált adattára napjaink feudalizmus kori kutatásainak fundamentuma. Az oklevelek alapján tett megállapításaink az ő tanulmányának megjelent, második részére támaszkodnak napjainkban. Legújabb megfigyeléseink pedig az ő kisebb alaprajzi csúszásait korrigálják. Ezeket házhelykiosztásában, az 1944—45. évi, ostrom utáni állapot nyújtotta, középkori telekmaradványoknak (sarokarmírozások) ismerete nélkül, érthető módon, aránylag csekély mértékben lehet munkájában felfedezni. Telekkiosztásainak a szomszédsági kapcsolatok alapján készült módszere vitatható értékű. Ám az oklevelek adatanyagát figyelembe véve kétségtelen, hogy ez idő szerint Budavára teljes, feudalizmus kori helyrajza más módszerrel nem készíthető el. Hasonló értékű az 1686 utáni időkre vonatkozóan dr. Bánrévy György és Kovács Lajos munkája a „Budai Vár házai és háztulajdonosai 1686-tól napjainkig", amely a helyrajzi és épületrégészeti kutatás pótolhatatlan kárára mind ez ideig szintén kiadatlan maradt. Bánrévy György egyébként már ennek megírása előtt három alapvetően fontos tanulmány publikálásával járul hozzá a budavári helyrajz és építészettörténet összetett kérdéseinek a tisztázásához. Ezek közül az első „A budai királyi palota újjáépítése III. Károly alatt" 1932-ben, a második „A budavári katonai szertár (Zeughaus)" 1933—34ben, a harmadik „Az első hivatalos intézkedések a visszafoglalt Budán 1686-ban" 1936ban jelenik meg a Tanulmányok Budapest Múltjából első, második és ötödik kötetében. A topográfia-írás és a művészettörténet-írás szétválása után az utóbbinak fejlődéstörténetében még mindig csak kezdeti szerepet tölt be az egyébként nagy jelentőségű, háromkötetes Magyarország Műemlékei. Ennek első kötetében, 1905-ben jelenik meg Forster Gyula tanulmánya „A budavári Halászbástya és a domonkos szerzetesek templomának romjai"-ról. Művészettörténeti értékű megállapításai, kora egyik szaktekintélyének, Möller Istvánnak a véleményére támaszkodnak. Tanulmányának a kötetben betöltött szerepe jól mutatja azt, hogy mennyire nem tudja megtalálni ez a korszak a budavári művészet helyét Magyarország művészettörténetében és lemérni az emlékek valódi értékét az ország kultúrkincsei között. 19