Tanulmányok Budapest Múltjából 22. (1988)

VÁROSTÖRTÉNETI TANULMÁNYOK– STADTGESCHICHTLICHE STUDIEN - Bibó István: Az egykori Tigris szálló története = Geschichte des einstigen Hotels "Zum Tiger" 135-195

rávezetve a Szépítő Bizottmány pecséttel hitelesített határozata, azaz az építési engedély, holott 1839-ben ez már régóta kialakult gyakorlat volt. 2. Hild József beadványában hivatkozik a terveken piros színnel tett javításokra, illetve kiegészítésekre, ezeknek viszont az itt található terveken nyoma sincs (így a beadvány szövege sem érthető világosan). Mivel ebben az időben az építési kérelem mellékleteként 3 sorozat tervet kellett beadni, s jóváhagyás után egy sorozatot visszakapott az építtető, felmerült az a lehetőség, hogy a javításokat tartalmazó harmadik sorozat az építtető birtokában volt, s logikus volt egyúttal arra gondolnunk, hogy ezeken a terveken szerepelt a Szépítő Bizottmány pecsétes záradéka, hiszen az építtetőnek volt elsősorban szüksége arra, hogy az építési engedély hitelességét adott esetben okmányszerűen igazolni tudja. 3. Kérdés, hogy az itt található teljes és hiányos tervsorozat megfelelő lapjai között levő kisebb eltérések vajon másolói pontatlanságból adódnak-e, vagy eltérő elképzelések pontos rögzítése céljából készült tervváltozatokat jelentenek. A földszinti alaprajzoknál valószínűleg az utóbbi esetről van szó; a többi tervnél a kérdés nem volt eldönthető. Ezekre a problémákra részben választ adott, s jelentősen gazdagította és kiegészítette a Szépítő Bizottmány anyagát az 1840-es vizsgálatnak a tanácsi iratokban (Miss. a. n. 13021.) található anyaga. Az iratokhoz csatolva előkerült egy majdnem teljes tervsorozat is (csak a két metszet hiányzik), s e tervek megfelelő lapjain megtalálhatók Hild piros színnel tett javításai. A hat lap közül egy — pecsét nélkül — az építési engedély szövegével, három pedig a Szépítő Bizottmány pecsétjével és jóváhagyó záradékával van ellátva, sa Szépítő Bizottmány anyagában őrzött tervekhez képest ezek is mutatnak kisebb eltéréseket. A két helyen őrzött irat- és tervanyagot összegezve tehát a felvetődő problémák részben megoldódtak; néhány kérdés azonban nyitva maradt: A két tervanyag összegezéséből egy teljes, egy majdnem teljes és egy erősen hiányos sorozat adódik. A tanácsi iratok között található tervek következetlennek látszó záradékolása, úgy tűnik, nem jelent mást, mint ügykezelési rendetlenséget, s így ezt tekinthetjük az engedélyezési tervsorozatnak. Nem tudjuk azonban, hogy ez a sorozat a vizsgálat során az építtetőtől, illetve az építőmestertől került vissza a levéltárba, vagy pedig eredetileg (1839-től) a Szépítő Bizottmány anyagában őrizték, s onnan küldte át a Bizottmány a tanácsnak 1840-ben. Az előbbinek ellentmond a tervek jó állapota, az utóbbinak pedig az a tény, hogy a tanács és a Szépítő Bizottmány többszöri levélváltásában a tervekről nem esik szó. A gazdag iratanyagra az építéstörténet ismertetésekor többször is hivatkozunk. Azokat az értékes adatokat és utalásokat azonban, amelyek az épület szorosan vett történetén túl a korszak építési szokásaira, szervezetére stb. vonatkozólag ezen iratokból kiolvashatók, dolgozatunk keretében részletes ismertetés helyett csak említeni tudjuk: 1. A pallér, a kivitelező építőmester, s a tervező építész személye, illetve feladatköre közötti átfedések, átmenetek;