Tanulmányok Budapest Múltjából 21. (1979)

Gerelyes Ibolya: Török hagyatéki összeírások mint kultúrtörténeti források = Türkische Hinterlassenschaftsregister als kulturgeschichtliche Quellen 200-218

alattvalóvá vált magyarokét is. így tehát tőrök hagyatéki összeírásaink a XVI*XVII. századi magyarság életkörülményeire is fényt vetnek. 9 Itt szeretnék utalni a bevezetőben emiitett problémára. A mindennapi élet használati tárgyait, például a rézedény-fajtákat pontosan megnevező, állapotukat, értéküket feltüntető hagyatéki összeirások feltehetően nagy mértékben elő fogják segíteni a régészeti anyag pontosabb meghatározását és értékelését. Számos esetben a hagyatékban megnevezett tárgy - tipusát tekintve - kapcsolható az ásatásokon, illetve leletmentéseken előkerülő tárgyakhoz. Példák vannak arra is, mint alább látni fogjuk, hogy a hagyaték azt is megmondja, hogy az adott edénytipust mire használták, mit tartottak benne. Végül, de nem utolsó sorban, fel szeretném hívni a figyelmet arra, hogy kultúrtörténeti jelentőségükön tul a hagyatéki leltárak, mint minden ilyen jellegű történeti forrás, a bennük foglalt személynevek, anyagnevek, a különböző tárgyelnevezésék révén nyelvtörténeti szempontból is elsőrendű források. A következőkben példaként egy 1569-ben Budán elhunyt török mester hagyatékát ismertetném, aki a jegyzék tanúsága szerint gyertyaöntéssel foglalkozott. Talán nem is annyira egyszerű mesterségének szerszámai érdekesek számunkra pillanatnyilag-bár ezekről is szeretnék majd szólni,mivel ezek vezettek mestersége nyomába -hanem tárgyakban gazdag hagyatéka. Ez a jegyzék bőségesen nyújt adatokat a korabeli viseletről, a háztartás edényeiről és felszerelési tárgyairól, otthonának berendezéséről és végezetül fegyvereiről.A hagyatékot olvasva egy viszonylag jobbmódu ember otthonának képe bontakozik ki előttünk. Természetesen nem nagyon gazdag, magasrangu személyiségről van szó, annyi azonban bizonyos, hogy mesterünk nem szenvedhetett szükséget. Saját háza, üzlete, szőlőskertje, két rabszolgája,

10 öszvére, tehenei voltak, sőt még arra is tellett, hogy viszonylag nagyobb pénzÖsszeget - 3 250 akcsét - kölcsönadjon. M A XVI. század második felében Budán és Pesten letelepedő tőrök kereskedők és iparosok elsősorban a mindennapi élethez közelálló, az azt közvetlenül kielégitő iparágakkal foglalkoztak. így főként élelmiszerek, ruházati és háztartási cikkek előállításával és árusításával. Ezen iparágak közé tartozhatott a szintén mindennapi igényeket is kielégitő gyertyaöntés mestersége is, amely azonban a török időkben Budán és Pesten a többi kézműves mesterségtől eltérő elbírálás alá esett. Egyes források alapján ugy látszik, hogy a gyertyaöntés az egész birodalomban kincstári jog volt. A szandzsák-bégek székhelyein gyertyaöntő házakat állitottak fel, a lakosságot pedig kötelezték, hogy viaszukat itt adják el.

13 Ezt a rendeletet azonban senki nem tartotta be. Ez derül ki a budai beglerbég 157 0-ben kelt jelentéséből, amelyben azt kifogásolja, hogy "a gyertyaöntőbe nem visz és nem ad el senki viaszt, hanem azt titkon árusítják, aminek következtében a kincstárt kár éri. Azt javasolta ezért, hogy ennek pótlására az összeíráskor gyertyaöntési illeték címén minden *háne* után 3-3 'pénz' -t kellene megállapítani. "14 202