Tanulmányok Budapest Múltjából 21. (1979)

Létay Miklós: Óbuda parasztpolgárainak anyagi kultúrája és társadalma, 1848-1945, I. = Materielle Kultur und Gesellschaft der Bauernbürger von Óbuda, 1848-1945 152-199

telét/"hogy a szőlőkapák rendkívül nagy változatossága csak ott alakult ki, ahol a szőlőmüvelés komoly múltra tekinthet vissza... (kérdéses persze a "komoly múlt" értelmezése. L.M.), ... s ennek megfelelően a különböző szőlőmunkákhoz más és más kapaformákat használnak".

44 A szőlővel kapcsolatos teendők sorából kiemelkedik a szüret

, mint a legbonyolultabb és leghosszabb munkafolyamat, amelyben a szőlőfürtök leszedését szorosan követő müveletek sora már a borkészítéshez vezet át. A XIX. század elejétől bizonyíthatóan a szüret mindig októberben zajlott le. Hogy a hónap melyik részében, az az időjárástól és a termesztett fajták érési idejétől függött. A kezdés előtti 8-10nap az előkészületekkel telt el. Az év közben présházban tárolt fakádakat kiguritották az udvarra. A dongák Öszszeszáradása miatt meglazult vasabroncsokat feljebb verték, meghúzták. A kádakat felforditva a földre borították, azután fenekükre vizet öntöttek. Miközben a fadongák dagadtak és az elcsurgó vizet időnként pótolták, az abroncsokat fokozatosan lazították, mígnem eredeti helyükre kerültek vissza. Ez körülbelül 2-3 napig tartott. Előfordult, hogy egy kisebb és egy nagyobb kádat egymás tetejére helyeztek, de egyébként minden más a fent leirt módon történt. A puttonyokat hasonló módon, vagyis szájukkal lefelé forditva és fenekükre vizet öntve készítették elő. A hordók belsejét vízzel kimosták, majd 2-3 kénruddal megfüstölték. A többi, présházban vagy pincében tárolt eszközt is elővették, letisztították, ha kellett megjavították. A prést lemosták, a présházban és a pincében rendet raktak. A szőlőskertben szükséges tárgyakat felpakolták a szekérrel és kiszállították. Amikor mindezzel végeztek, átalakították a szekeret. Oldalait levették, nyújtóját hosszabbra cserélték. A szekér aljára kétoldalt, a rakoncák mellé, egy-egy 4-5 m. hosszú gerendát ("weinpam" * ném. Weinbaum) helyeztek. Ezekre keresztben fűzfavesszőkből kötött, karvastagságú kötegeket tettek és négyszög alakú nyilasával felfelé ráfektettek egy körülbelül 1 000 liter űrtartalmú hordót, az úgynevezett lajtot, A rugalmas "vesszővánkos" csökkentette a rázkódást s ezzel meggátolta a dongák szétesését, A lajt két végéhez az alapgerendákba csapokkal illeszkedő, függőlegesen álló, nagyjából téglalap alakú fakeret ("geigli fa") került. Elülső és hátsó, egymással szemközti, felső sarkait kötéllel rögzített, a lajt oldalának feszülő faruddal kapcsolták öszsze. Végül a lajíot keresztben, lánccal átkötötték, mégpedig ugy, hogy azzal a két "weinpam"-ot is befogták és a szekér nyújtóján egyszer körüle s a várták. A lovak nyakára csengőket akasztottak, elsősorban praktikus célból. A szőlők között kanyargó, #okszor meredek, szűk utakon ugyanis két szekér, egymás mellett, csak a kitérőknél fért el. Ezeken a pontokon a szőlőhegyre tartó, üres szekerek hajtói egy pillanatra megálltak 177