Tanulmányok Budapest Múltjából 21. (1979)

Létay Miklós: Óbuda parasztpolgárainak anyagi kultúrája és társadalma, 1848-1945, I. = Materielle Kultur und Gesellschaft der Bauernbürger von Óbuda, 1848-1945 152-199

(= "Brücklried") és a Zay u. , Bécsi ut, Orbán Balázs u., Gyógyszergyár u. közötti terület (= "Bründlried"). Négy dűlő esetében saját német nevük mutatja, hogy 3, 5, 8 és 11 rend széles parcellákra oszlottak. A füvet és a takarmánynövényeket kaszával, rendre vágták. Az eszköz, méreteit és egyetlen mankójái tekintve megegyezett, a csapó mellőzését tekintve viszont különbözött a gabonanemüek aratásánál alkalmazott kaszától. Ez utóbbi eltérést a rendrevágás ténye magyarázza. A széna első kaszálásának ideje egybeesett az aratással, ezért előfordult, hogy aki nem győzte mindkettőt elvégezni, a szénamunkát kiadta bérbe, például egyharmad részért. A lekaszált füvet és lucernát renden forgatva száritották. 4-5 napig feküdt a földön miközben szükség szerint, néhány alkalommali villával megforgatták. Amikor megszáradt, a földdarab hosszanti tengelyével párhuzamosan futó sorba villával összedobták, majd körülbelül 1,5 m.magas csomókba, "petrencék"-be gyűjtötték, amelyeket az alájuk dugott két fa rúddal boglyákba hordtak Össze. A földön maradt vagy elhullott szénát a "hejrék

H-nek nevezett (ném. Heurechen = széna /gyűjtő/ gereblye) nagyméretű gereblyével szedték össze. Azután következett a.beltelekre való szállitás, amit a gabonahordásnál már leirt módon átalakított szekérrel bonyolitottak le. A rakodást ketten végezték. Az egyik férfi feladta a takarmányt a földről a szekérrel, ahol a másik férfi állt, aki azt elrendezte. Mindketten fa- vagy vasvillával (trágyavilla) dolgoztak. A felrakás gondos munkát kivánt, különösen a sarkoknál kellett vigyázni. Az ide kerülő széna, stb. csomót a villa egy gyors mozdulatával középen összehajtották és igy tették a helyére. Amikor a szekér megtelt, annak középvonalába, a rakomány tetejére, hasonló hosszúságú farudat fektettek. Ennek előrefelé kinyúló végéire láncot csavartak, amelynek két végét a szekéroldalak elülső végeihez feszesen odakötötték. Azután egy ember a hátrafelé ágaskodó rud közepére állt, miközben annak hátsó végét, a rávetett kötéllel a lehető legjobban leszoritották, majd a szekér alvázához rögzítették. A lucerna behordását a kora reggeli vagy esti, párás órákban végezték, hogy levelei ne törjenek le. A beltelekre szállított széna a lakóépület padlására került, amelynek tető sikjából kiugró ajtaja az udvar felé nézett. A szekérrel pontosan alatta álltak meg s onnan villával hányták be a takarmányt. Az első világháborúig az egész padlásteret kihasználták, ekkor azonban gyúlékony anyagok lakóhelyiségek feletti tárolását tűzbiztonsági okokból megtiltották. A továbbiakban tehát az istálló padlásán és ha ez kicsinek bizonyult, már meglevő vagy kifejezetten e célra épitett, deszkaoldalú, fazsindely-, majd cseréptetejü, mennyezet nélküli fészerekben helyezték el a takarmányt. A kérdést bonyolitja, hogy a helyhiány csaknem általános volt. A széna, lucerna, stb. amely már nem fért el a padláson és a fészer165