Tanulmányok Budapest Múltjából 21. (1979)

Létay Miklós: Óbuda parasztpolgárainak anyagi kultúrája és társadalma, 1848-1945, I. = Materielle Kultur und Gesellschaft der Bauernbürger von Óbuda, 1848-1945 152-199

lekaszálták, a földet megkapálták, "lesarabolták", szalma törmelékkel meghintették és meglocsolták. Ezt követően, néhány napig kocsit járattak rajta, hogy "olyan legyen, mint a padló, mert máskülönben a saját kárára dolgozik a gazda". Közben többször lesöpörték. Végül agyaggal kitapasztották. "Olyan volt az, mint a beton." A kötésüktől megszabadított kévéket kalászukkal a szérű pereme felé fektették le. Rendszerint két lóval nyomtattak. Akinek csak egy volt, igyekezett hasonló helyzetű gazdával társulni a kettős igaerő miatt. A párban haladó lovakat kb. 2 m. hosszú kötélre vették, amelynek végét a kör középén álló férfi, nő vagy gyermek fogta. Kezdetben a körbe-körbe haladó állatok hasáig ért a gabona, ezért bizonytalanul lépkedtek, ide-oda dülöngéltek. Erősen kellett figyelni, nehogy megtapossák egymást. A kötél hosszúságának csökkentésével, mindig kisebb és kisebb átmérőjű körben fokozatosan végigtiporták a leterített gabonát. A minél tökéletesebb szemnyerés érdekében, bizonyos idő után, a lovakat levezették és az ágyást villával megforgatták. Ezt a müveletet később még egyszer megismételték. A következő munkaszünetekben az ágyás felületén keletkezett (kinyomtatott) szalmát befelé görbülő fogakkal rendelkező un. rugdaló gereblyével lehúzták. A müveletet végző személy a maga felé húzott szalmacsomóba belerúgva azt némileg visszalökte, hogy a szálak között maradt magok kiperegjenek. A nyomtatás végére már csak egészen vékony rétegben maradt ágyás. Minden körülményt, objektiv és szubjektiv tényezőt (pl. időjárás, munkaintenzitás, stb.) átlagosnak véve, egy ágyás elnyomtatása 4-5 órát tartott és kb. 3-4 mázsa magot eredményezett. A leirt ismertetőjegyek alapján leszögezhetjük, hogy a Kárpátmedence térségében megfigyelt és Hoffmann Tamás által rendszerezett nyomtatótechnikák közül Óbudán a "nyomtatás korongalaku ágyáson, csiga vonalas hajtótechnikával" változatot alkalmazták. 2° A szemek tisztitása kézzel hajtott "szelelőmalom"-mal (szórórosta; ném. "Windmühle" = szélmalom) történt (15. kép). 1900-1910 között megjelentek a lovakkal illetve gőzzel hajtott cséplőgépek. A parasztpolgárok szántóföldi müveléséhez és anyagi helyzetéhez mért viszonylagos drágaságuk miatt beszerzésük csak egykét nagygazdára korlátozódott, akik a kévék száma szerint fizetett bérmunkát is vállaltak velük. Ennek következményeként azután Óbudán mindenki felhagyott a lovas nyomtatással. A gépi cséplés ugyancsak a szérűskertekben bonyolódott le. A kertek fenntartását most már a belterületre vonatkozó, hatósági tüzrendészeti előírások is indokolták, sőt szükségessé tették. A gépek gazdaságos, gyors és biztonságos kihasználása szempontjából a szemnyerés kis területre való koncentrálása, egymás közelsége, előnyösnek mutatkozott. A cséplőgépeket alig kellett mozgatni, legfeljebb egyik szérűtől a másikig, ami idő-, bérmunka esetén pénz megtakarítást jelentett. Ha tűz ütött ki, egymásnak segítettek. 163