Tanulmányok Budapest Múltjából 20. (1974)

A. SZEKCIÓ (Kapitalista korszak) - L. NAGY Zsuzsa: Politikai erők, politikai harcok Budapesten a századfordulótól a második világháború végéig

Az ellenforradalmi rendszer viszonyait, valamint a Városháza baloldali ellenzékének helyzetét egyaránt jellemzi az a tény, hogy miközben a hatalmi viszonyok, a kormányzati módszerek a dualizmushoz mérten lényegesen megváltoztak, a liberális és szociáldemokrata ellenzék politikai programja szinte semmit sem módosult, a régi jelszavak aktuálisabbaknak tűntek, mint korábban bármikor. Az általános, titkos választójogot 1922-ben megszüntették; a politikai szabadságjogokat törvényesen a rendszer nem biztositotta, töredékük gyakorlása a közigazgatási és közbiztonsági szervek önkényétől függött. Ha a dualizmus éveiben időszerű volt az autonómia jogainak védelme, akkor méginkább az lett a két háború között, amikor azt a központi kormányhatalom befolyásának növelésére irányuló diktatórikus, fasiszta jellegű törekvésekkel szemben kellett oldalmazni. Az autonómia védelme a két háború között a politikai jogok védelmének ügyévé szélesedett, A kormányzat fővárosi politikája ugyanis szerves részét alkotta az ellenforradalmi rendszer ama törekvésének, hogy elhárítsa minden 1918-1919-hez hasonló kisérlet megismétlődését. Mindehhez még sajátos budapesti tényezők is járultak. így az, hogy Budapest súlya a munkásmozgalomban, az illegalitásra kényszeritett kommunista mozgalomban az uj országhatárok között méginkább megnövekedett; hogy a fővárosi munkásságot a keresztényszocialista, majd nemzeti szocialista kísérletekkel sem lehetett leválasztani a Szociáldemokrata Pártról, hogy a fővárosban mindvévig igen jelentős maradt a liberális polgári ellenzék. De ilyen jellegzetesen budapesti tényező volt az is, hogy mig a vármegyéket, a vidéki törvényhatóságokat a kormánypárt tagjai tartották kezükben, addig a főváros közgyülésénak többségét nem a kormánypárt alkotta. A Wolff-féle párt fenntartás nélkül hive volt az ellenforradalmi rendszernek, de nem azonosult az Egységes Párttal, sem pedig Bethlen politikájával; sőt, később Gömbös törekvéseitől is kénytelen volt elhatárolni magát. Az ellentétek a hatalom birtokosai közötti csoport-, rétegellentétek voltak, amelyek azonban időnként nagyon is nyiltan mutatkoztak a kormányzat és a főváros viszonyában, egyben lehetőséget adtak a baloldali ellenzéknek is bizonyos taktikázásra, az ellentétek valamelyes kihasználására. i8 A Bethlen által 1925-ben szervezett fővárosi kormánypárt alig néhány helyet mondhatott magáénak a közgyűlésben s a fővárosi keresztény pártok önállóságának felszámolása, a kormánypártba való bekényszeritése csak 1938-ban, Imrédy Bélának sikerült. 19 Végül: a két háború között megtartott négy fővárosi választáson a baloldali ellenzék mindig a legerősebb ellenzéki blokk pozícióját szerezte meg. Mi több, ha csupán a választott és nem a kinevezett tagok arányát vizsgáljuk, akkor kiderül, hogy 1925-től kezdve tulajdonképpen mindig a baloldali ellenzéki koalició szerezte meg a többséget. A Szociáldemokrata pártnak például a fővárosban két-háromszor annyi képviselője volt, mint a parlamentben, s hasonló vagy nagyobb mértékben vezetett a fővárosban a liberális polgári ellenzék is. A 20-as években Bethlen nem tartotta lehetetlennek egy baloldali többség kialakulását sem a Városházán. 20 E röviden jelzett és sokféle tényező adja tehát az 1930-as és 1934-es törvények hátterét. E törvények révén a közgyűlés nemcsak számában, de hatáskörében is összezsugorodott. 1920-hoz mérten 250-ről 108-ra csökkent a városatyák száma, a főpolgármestert nem választották, hanem kinevezték, a közgyűléstől sorra elvett jogokat a polgármesterre, illetve egy szükkörü tanácsra ruházták, megtiltották, hogy a közgyűlés általános-országos politikai kérdésekkel foglalkozzék, a kormányzat egyre nagyobb mértékben szólhatott bele a Városháza gazdálkodásába. 21 Ezeket a változásokat azután betetőzte a 30-as évek végén hozott faji törvények végrehajtása. Ezek értelmében nemcsak azokat a fővárosi alkalmazottakat bocsátották el, akiket a törvények zsidónak minősítettek, hanem a városatyák egy részét is megfosztották választás utján szerzett mandátumuktól. A liberális polgári ellenzék s részben a Szociáldemokrata Párt városházi képviseletének összetétele miatt, e törvények végrehajtásával éppen a baloldali ellenzék tagjai kerültek ki a közgyűlésből. A legérzékenyebb veszteség a 18 L.Nagy

: 56-66., 71.1 112. s köv. 1. Források III. 112-114., 123-124., 125-127. 1. 19 Az előzményekre: L.Nagy 112-113., 119-120.1. Imrédy akciójára: 144.1. 20 Az egyes választások adatai: Források III. 45., 149., 237., 381.1. illetve L. Nagy 20., 71., 105., 130.1. 21 L. Nagy

i, m. "Az 1930-i fővárosi törvény" valamint "Gömbös és a fővárosi politika" c. alfejezetek. Források III. 234-240., 240-242., 246-253.1. stb. 77