Tanulmányok Budapest Múltjából 20. (1974)

MEGNYITÓ ÜLÉS - PERÉNYI Imre: Budapest városépítésének fejlődése 1873-1973

sitésével szoros összefüggésben áll. A VI. kerület települt be leghamarabb, belterületének lakossága 1880-tól 1900-ig 54 416-ról 104 808-ra növekedett. A VII. kerület - az Erzsébetváros - belterületén 1880-ban 59 282 lakos él, 1900-ra a lakosok száma már 139 649. A VIII. kerület adatai hasonló képet mutatnak, a lakosságszám 1880-1900 között 63 486-ról 132 659 főre növekszik. A IX.kerület belterületének fejlődése valamivel lassúbb ütemű volt. A Sugár úttal és a Nagykörúttal egyidőben kezdődött a Belső körút vagy Kiskörút szabályozása és kiépitése is. Ezt a Közmunkatanács az 1872. évben kezdte meg, befejezése egészen 1880-ig húzódott. A városfejlesztés azonban a Lipótvárost és a Belvárost is érinti. A katonai kormányzattól polgári célokra átvett Újépület lebontásával a Lipótváros további szabályozása vált lehetővé. Egy tervpályázat - főleg Palóczi Antal terve - adja meg a vezető gondolatot, s ennek alapján 1892-ben alakul ki mai formájában a Szabadság tér és környéke. A 90-es évek elején az uj hidak épitésének kérdése kerül előtérbe. A Boráros tér, a Fővám tér (a mai Dimitrov tér) és a Belvárosi templom környéke (a mai Felszabadulás tér) a szóbajött áthidalási pontok. Ezek közül az Eskü téri híd, az Erzsébet hid elhelyezésének van mélyebb hatása a város szabályozására, és a régi belvárosi tércsoport - a Sebestyén, Rózsa, Városház és Hal tér - feladását vonja maga után. A Közmunkák Tanácsának működése a századforduló előtt támadások középpontjává válik. A fővárossal való rivalizáláson túlmenően a kifogás egyik fő tárgya a 70es évek elejének szabályozási terve, melynek gyökeres átdolgozását igényelte Palóczi Antal indítványára és memoranduma alapján a Magyar Mérnök és Építész Egylet is. Számos európai nagyváros példájára követelték egy uj tervpályázat kiírását. Palóczi a főváros fejlődésének általános kritikája után a város jövőbeni fejlődésére vonatkozólag leszögezi, hogy a külső terjeszkedés és a belső részek átépítése egyaránt szükséges. Szerinte a főváros egyik legnagyobb hiányossága az, hogy a város nem egy, hanem még mindig két város benyomását kelti, mert a két rész között a kapcsolat hiányos és a város súlypontja a Dunától távolabb eső területre tolódott, pedig a fővárosnak természetes fő tengelye a Duna vonala. Ennek beépítését, rendezését szorgalmazza, kikötőkkel, úttal stb. való ellátását javasolja. E megállapítások után Palóczi részletes javaslatot tesz a telkek, tömbök méretére, alakjára, az utak szélességére stb. A memoranduma célja nyilván nem csupán a budapesti városrendezési terv programjának kialakítása, hanem egyben az időszerű városrendezési elvek összefoglalása is. Palóczi két évtizedes harca eredménytelen: egészen az első világháborúig testületek, bizottságok foglalkoztak a kérdéssel, sőt a pályázat kiirásának előkészitésére is sor került. A Közmunkatanács azonban elutasit minden olyan törekvést, mely egy uj tervpályázat kiírásához vezetne. A szabályozási terv elavulása, valamint a telek és házépítési spekuláció következményeképpen sokszorozódnak a városrendezési hibák: mindinkább városszerkezeti, morfológiai, városképi ellentmondások és feszültségek keletkeznek. Az emiitett rivalizálás következménye, hogy az "Építésügyi szabályzat Budapest fő- és székváros területére" csak 1894-ben készült el. Addig az 1870-ben elkészült és többször módosított un. "Utasítás" pótolta a hiányzó építésügyi szabályzatot. A szabályzat bizonyos előrehaladást jelentett, noha csak kismértékben tudta a spekulativ építkezést korlátozni. A XIX. század második felében, tehát 50 év alatt a város lakossága erőteljesen gyarapszik, majdnem megötszöröződik. Pesten 1850-ben 106 379, Budán és Óbudán összesen 50 127, tehát Pesten-Budán összesen 156 506 lakos élt, viszont Budapesten 1900-ben 717 680 főt számolnak. A kiegyezés és a századforduló közt a lakásépítés a főváros népességnövekedésével, a nagyarányú bontások ellenére is lépést tudott tartani. 1869-ben 280 349 lakos összesen 52 583 lakásban helyezkedik el, tehát az egy lakásra eső lakosok száma 5,3 fő. 1900-ban 182 214 bérleményben 733 358 személy - lakásonként kereken 4 fő - lakik. A lakásépítés növekedésével párhuzamosan javul a szobánkénti laksürüség is. 1869-ben 90 693 szobában átlagosan 3,2 személy, 1900-ban 279 316 szobában átlag 2,6 személy lakik. Az épületállomány minőségi változáson megy keresztül: 1869-ben Budapesten 9 351 lakóépületet tartottak nyilván, 1900-ban 16 254-et. Az egy épületre eső lakosok száma 1869 és 1900 között 29-1-ről 46, 5-re emelkedik. Ez azt mutatja, hogy a századfordulóig a lakóépületek átlagos nagysága erősen emelkedett, főként bérházak épültek. A lakásállomány változásának mértékét akkor érzékelhetjük igazán, ha az 1869. évi lakásszámot az 1900.évi állapottal összevetjük: a budapesti lakásállománynak több mint hetven százaléka az 1869-1900 közötti években keletkezett. 28