Tanulmányok Budapest Múltjából 20. (1974)

ZÁRÓÜLÉS - HORVÁTH Miklós: A várostörténeti muzeológia néhány főbb kérdése

Nem lehet mellékesnek tartani azt a városképi esztétikus követelményt sem, hogy a hatalmas lakótelepek, épületkolosszusok monotonságát bontjuk meg a régészeti parkokkal és hatnak ezek az emberre nyugtatólag. 3. Érintóleg már szó volt arról, hogy a városfejlesztés megköveteli az elavult, a régi s igy a korábbi várostörténeti korok épületeinek a lebontását. Ezek a "szanálások" a város történetének hozzánk közelebb eső századainak (XVII. -XVIII. -XIX. -XX. század első felének) tárgyi emlékeit semmisitik meg. Városrészek épületei, utcái tűnnek el. A muzeológusoktudományos és hivatásukból fakadó erkölcsi kötelességük ezeknek a megörökitése. Engedjék meg, hogy tisztelettel hivatkozzam a nagy magyar gondolkodóra és a munkásmozgalom kiváló politikusára, Szabó Ervinre, aki már a századfordulón a filmet a muzeológia nélkülözhetetlen tudományos és kulturális eszközének tartotta. E tudományos előrelátást az urbanisztika parancsoló szükségessége igazolta. A lebontásra kerülő épületeket, városrészeket, azok panorámáját filmezni és fotózni kell; tudományosan feldolgozva kell a múzeumban elhelyezni, kiállitásokon felhasználni. Vannak nézetek, s nem kis számban, amelyek szerint csak a művészetileg értékes épületeket kell megörökiteni. Ezekkel a nézetekkel messzemenően nem lehet egyetérteni. Kétségtelen a művészetileg értékes alkotások megörökitése nélkülözhetetlen, s szerves része a város kultur-müvészettörténetének. A város történetét jelentik azonban azok a művészetileg nem jegyezhető épületek is, amelyek az adott kor fejlettségéről, életmódjáról, ma már nem létező foglalkozást űzők lakásviszonyairól, nemzetiségi, társadalmi viszonylatairól stb. vallanak. 4. Az urbanizáció következtében a várostörténeti muzeológia fejlődési irányát az jelzi, hogy napjainkban egy ujabb múzeumi tudományszak van kibontakozóban, ami a történettudománynak egyik műfaja. Mégpedig olyan műfaja, amelynél a háromdimenziós tárgyak, mint történeti források vallanak a város történetéről. Szabadjon megemlitenem, hogy az előzőekben emlitett filmek, fotók bár nem háromdimenziósak, de ilyen jellegű tárgyakat, mint forrásértéket örökitenek meg. Ezért jelent a múzeumi kiállitások tartalmi és formai megoldásában reneszánszot az erőteljesebben háromdimenziós történeti (e fogalomban értjük az ipartörténeti tárgytól az életmódi tárgyig terjedő széles skálát) emlékekre támaszkodó kiállitás. A teljességre való törekvés nélkül szabadjon felvetni néhány gondolatot: hogyan lehet a tárgy történeti forrás, konkrétabban: mi az a sajátos területe a tárgy kiválasztásának, vizsgálatának, bemutatásának, hogy egy igénytelen tárgy olyant mondjon, amit képből, iratból, elbeszélő forrásból nem lehetne megtudni. - Forrásértékű a tárgy, ha azt a saját fajtájának legáltalánosabban vett technikaiformai fejlődésében vizsgáljuk. - Sajátos forrásértéket ad a tárgy,ha azt funkciójában, az alkalmazásában elemezzük. Ha a két forrásértéket együttesen nézzük, akkor a tárgyat ezáltal egyrészt az őt előállitó termelési technika, másrészt az őt felhasználó és nem csupán az előállitó társadalom osztályviszonylataiban mint történeti terméket mutathatunk be. E módszer alkalmazásával elsősorban az utolsó 100-150 év felszaporodott, erősen differenciált s még részben közvetlenül is gyűjthető tárgyi anyagából lehet megközeliteni azt, ami egy adott korban valamely területen, valamelyik osztálynál, rétegnél a legelterjedtebb és legjelentősebb volt. A tárgyi emlékek a társadalmi tudat szférájában is választ adnak olyan kérdésekre, melyekre eddig csakis irodalmi vonatkozásban kaptunk feleletet. Pl. a nacionalizmus ideológiai skáláját nyomon lehet követni s bemutatni a csészéken, tányérokon, a falvédőkön, a mindennapi élet ezer apró tárgyain. 5. A várostörténeti muzeológiában ki nem használt lehetőségkénti feladat a munkássors ábrázolása. A pártélet lenini normáinak helyreállitása, az MSZMP kultúrpolitikája fedezte fel azt a látásmódot, amelyben a munkáshős kimozdulhatott a panoptikumszerü bemutatás konvencióiból és mint egy uj, szocialista életforma drámai alakja állhatott a néző elé. Csak egy sor félreértést kellett tisztázni, lesöpörni, hogy a munkásábrázolás egyszerűbb legyen. Nemcsak a viaszbábszerü ábrázolási módot kellett megszüntetni; nemcsak a munkás pozitiv hős előitéletét, hanem le kellett küzdeni azt a negativ beállitottságot is, amely a sematizmus ellenhatásaként nem mert a munkástémához nyúlni, mert lejáratottnak tartotta nemcsak a problémát, hanem a muzeológiai ábrázolást is. De meg kell küzdeni egy olyan modernizáltabb előítélettel is, amely a munkásábrázolásban az általánosítás hive: eszerint a munkás éppen olyan hős, mint a többi kis ember - jól lehet a többi kisembernek lehetnek országos méretű etikai konfliktusai. 250