Tanulmányok Budapest Múltjából 20. (1974)

B. SZEKCIÓ (Szocialista korszak) - SÁGVÁRI Ágnes: A szocialista várospolitika problémái 1945-től napjainkig

Tekinthető-e az elmúlt másfél évtized a várostörténet külön periódusának? Egyes felfogások szerint 1968, a gazdaságirányítás uj rendszerének bevezetése meghatározó a főváros fejlődésére. Más felfogás szerint 1970 a periódushatár - abból kiindulva, hogy a gazdaságirányítás uj rendszere első reális következményeinek érvényesüléséhez néhány évre szükség van. Az 19 70-es periódushatár mellett szól a fentebb már elmondottak szerint az 1970. évi városrendezési és fejlesztési terv, amelynek keretében a kormány Nagy-Budapest és a környék együttes perspektíváját határozta meg. A Fővárosi Tanács pedig ez időben készítette el a 2000-ig szóló hosszutávu terveit. Várospolitikai szempontból megfontolandó a tanácstörvényhez kapcsolódó 1971-es periódushatár is, amely az előbb emiitett gazdasági reformoknak, a város uj korszakát felismerő és fontosabb feladatait meghatározó rendezési távlatoknak és ezek realizálását szervezetten biztosító állami-politikai szervezet korszerűsítésének egységét fejezi ki. E tanácstörvény ugyanis, amely a tanácsokra, igy a Fővárosi Tanács Végrehajtó Bizottságára is, az eddigiekhez mérten sokszoros hatáskört ruház, e hatáskörön belül ugyanakkor lehetőséget ad mind az ügyvitel egyszerűsítésére, mind a szakszerűség fokozására. A feladatok megvalósításához szükséges anyagi feltételek fedezésére, emellett a tanácsi középtávú tervezés és a tanácsoknak juttatott város- és községfejlesztési alap hivatott. Természetesen a periodizálás mai ismereteinken alapul és aszerint fogalmazható meg. Nyilvánvaló, hogy évtizedek multán a viszonylag szűkre méretezett korszakhatár esetleg feloldódik és kitolódik. Az 1960-tól terjedő korszakot feltételezhetően a szocialista várospolitikai modell kialakulása korának tekinthetjük majd. Sok szempontból a 70-es évekkel a város uj szakasza kezdődik. Nem hangsúlyozható eléggé, hogy a századfordulós városalapító tervek óta évtizedeken keresztül a spontán fejlődés volt a jellemző, még akkor is, ha az adott feszítő ellentmondások felszámolására azonnali intézkedések, esetenként rövidtávú tervek keretében komplexebb megoldások születtek. A másik súlyponti problémája a várospolitikának az infrastruktúra. Vállaljuk-e, hogy ez nemcsak ad hoc "ügyintézés", melyet kényszerítő szükség tüz napirendre, hanem a modern kor városi életének legjellemzőbb tényezője. A két probléma egyaránt a várospolitika egészének kérdéseként merül fel. Mindez minőségileg uj feladatok komplexumát hárítja a város vezetőségére. Ha ezek megoldását és ütemezését a kor és a szükségletek szintjén megoldjuk, bizonyos értelemben az "egyesült főváros" 100 év multán uj renessaince elé néz. Budapest kiemelt fejlesztéséről van szó, amelynek általános irányelveit az MSZMP Politikai Bizottsága 1969-ben jelölte ki, és ötévenként, igy ez évben is ellenőrzi. A fejlődés gyorsuló ütemét jellemzi, hogy a IV. ötéves tervben az előző ciklus beruházásának mintegy kétszeresét használta fel. Ezen belül: a Budapesten települt ipar fejlesztésére az ország beruházási eszközeinek majd 20%-át fordították. Az előzetes tervek szerint 1973-ban a gépipar termelése a könnyűiparnál kisebb mértékben emelkedett. Az ismert építőipari fejlesztés jelentős anyagi erőket vont el, s az iparon belül e célra fordított beruházások növekedő tendenciát mutatnak. Jóllehet, az automatizálás és a termelékenység emelkedése nem éri el a tervezett szintet, az állami iparvállalatok tiszta jövedelme meghaladta a korábbi évek átlagát. A vidék beruházási arányának növelésében is a budapesti vállalatok jelentős szerepet játszottak. Mindezek következtében a termelés koncentrációja a fővárosban 33%-ra csökkent. Emellett a termelésszerkezet megváltoztatására törekedve intenzív, szelektív iparfejlesztés segítségével a magasan képzett szakmunkás, műszaki tervező és kutatógárda szakmunkájára épitve a könnyű- és szolgáltatóipar, valamint a magas technikai szinvonalat igénylő termékek előállítása kerül előtérbe. A lakás- és közútfejlesztési program nem változik, csak arányaiban nő, és mindkét területen az uj beruházások mellett az eddiginél lényegesen nagyobb teret kap a felújítás, karbantartás, ill. korszerűsítés, nemkevésbé a külső áttételes igények - mint pl. a járulékos beruházások, környezetvédelem, köztisztaság, valamint kulturális, egészségügyi fejlesztés és városkép módosítás - kielégítése. A problémák egy hosszutávu iparpolitikai koncepció kidolgozását sürgetik, amely irányvonal összekapcsolódna a most már elengedhetetlenül szükséges, megérett budapesti agglomerációs távlati fejlesztési elgondolások kimunkálásával. Jobban kell kamatoztatnunk a Budapesten koncentrálódott szellemi kapacitást a közművelődés, a munkástovábbképzés és a felnőttoktatás kiszélesítése érdekében. Nem vitás, hogy e téren is minőségi ugrásra van szükség az anyagi ellátottság terén, de e beruházások hatékonyságát a fővárosban a még kiaknázható szellemi és tömegmozgalomban lévő tartalékok hasznosítása nagyban növelheti. Az üzemek és intézmények a centenáris eszten200