Tanulmányok Budapest Múltjából 20. (1974)

B. SZEKCIÓ (Szocialista korszak) - SÁGVÁRI Ágnes: A szocialista várospolitika problémái 1945-től napjainkig

Azelőtt: a 40-es évek terveinek valamilyen javitott folytatására, a két világháború közti állapot optimális továbbfejlesztésére törekedtek, azon belül pedig a szocialista-humánus elemek és a nagyobb gazdaságot biztositó ipari termelés növelésére helyezték a hangsúlyt. Az 1950-es városrendezési program is kisérlet volt, amelyet a feszitett és felemelt ötéves terv szinte megszületésekor irreálissá tett. Az 1955. évi rendezési tárgyalások döntést ugyan nem hoztak, de két, a mai napig is aktuális kérdést állitottak a figyelem központjába: Nagy-Budapest gazdasági-városképi egységének megvalósitását, és a lakosság rohamos növekedésének várható következményeit. Az 1960-as tervektől kezdődően viszont a meglévő bázis talaján egy uj, szocialista, korszerű világváros, Moszkva és Leningrád után a szocialista világ harmadik legnagyobb városának újjászületésén munkálkodunk. Anélkül, hogy a tervek jelentőségét egy város fejlődésében túlbecsülném, a fő tendenciák reális mércéjéül leginkább a tervek kinálkoznak. Nem elsősorban a bennük foglalt számok miatt, hanem az adott helyzetet viszonylag pontosan tükröző tényfeltárások s a feladatok körvonalazása végett. Jelen stúdium ezért fordit a tervekre megkülönböztetett figyelmet. 1965-ben az MSZMP Politikai Bizottsága részére előterjesztés készült "A főváros fejlesztésének néhány problémájáról". Célja "az eredmények vázlatos ismertetése, a problémák és feszültségek feltárása, továbbá azoknak a koncepcióknak az ismertetése, amelyeknek megvalósítása révén a feszültségeket részben vagy egészben fel kivánjuk számolni. " A dokumentum megjelölte a szocialista városfejlődés szempontjait. Első helyre a lakáskérdés megoldását, másodikként közlekedéspolitikai koncepció kialakitását, végül a közműfejlesztés sürgősségét állitotta. A tervezők tudatában voltak annak, hogy e kérdésekben bármilyen kis eredmény is eleve az eddigiekhez képest jelentős anyagi eszközök ráforditását igényli. De az is nyilvánvaló volt, hogy a feladat elvégzése nem tűrt halasztást. "A főváros életében olyan időszakhoz érkeztünk el, hogy most már a jövő szempontjából is a korábbinál tudatosabban, tervszerűbben, hosszú távra előreláthatóan kell az ipar fejlődését, a közműfejlesztést, lakásépitést, közlekedés és a kapcsolódó területek fejlesztését meghatározni" - mondotta ki 1965. áprilisában a Budapesti Pártbizottság. Számos kormányhatározat született a Politikai Bizottság döntése nyomán, gazdasági átcsoportosítás történt, egyes iparágak felfutottak. Több területen az operativ végrehajtást a kormány a Fővárosi Tanács hatáskörébe utalta. És jóllehet, a tervek végrehajtásához adminisztratív eszközt is, elsősorban tervutasítást alkalmaztak, s a feltételek biztosítása az igazgatási apparátus munkájának tengelyébe került, realitásukat végsősoron az e célra fordítható anyagi lehetőségek szabták meg. Stabil tervezés feltételeként a Politikai Bizottság a budapesti lakosság-növekedés korlátozását ajánlotta, de óva intett az 50-es évek elején bevezetett, szinte kizárólag adminisztratív eszközökre szorítkozó gyakorlattól. A város gazdasági szerkezetének módosításában első lépés az üzemek kategorizálása volt, amelynek alapján egy részük kitelepítése megkezdődhetett. A határozat előtti évben, 1964-ben pl. a Gazdasági Bizottság 25 üzem kitelepítését irta elő, az 1965. évi tervben viszont csak 15 üzem kitelepítésének anyagi lehetőségei voltak biztosítottak. (Egy későbbi vitához elöljáróban megjegyzem: kérdés, ezen igen drága kitelepítés-sorozat helyett vajon nem lett volna mind a termelés és termelékenység, mind a munkaerő szempontjából célravezetőbb a nem rentábilis üzemek megszüntetése, s a rendelkezésre álló anyagi eszközökkel néhány üzem korszerűsítése? ) Aligha tudnánk a központi helyen álló lakáskérdéssel kapcsolatosan uj momentumra utalni. Az sem szorul indoklásra, hogy jelenlegi helyzetünkben, de népességpolitikánk jövője szempontjából is a lakáskérdés az elkövetkező 15 évben a várospolitika egyik legfőbb, ha nem legfontosabb kérdése. És ehhez az állami, vállalati eszközökön kívül szükséges az egyéni kezdeményezések támogatása és szövetkezeti építkezések preferálása is. Várospolitikai szempontból talán egy megjegyzés kívánkozik ide: vajon számol, számolhatotte a terv mindazzal a következménnyel, amelyet a lakásépítés maga után von? így pl. a jelentősen nagyobb közmű-, távfűtés szükségletével, s a járulékos beruházásokon túlmenően az életformaváltoztatásból eredő igényekkel (autóparkoló, sportlétesítmények, szolgáltató személyzet növekedése, további demográfiai növekedés, úthálózat korszerűsítése, hétvégi programokhoz objektumok megteremtése stb. )? A pótlólagos beruházások iránti újra megismétlődő igények arra mutatnak, hogy a fővárosi tervezés távlati és komplex vonalát erősítenünk kell. Hosszú időre szóló probléma ennek kapcsán a munkáslakta kerületek ügye. A második 5 éves tervben az un. lakásnélküli beruházások 64 %-a jutott a külső kerületek fej198