Tanulmányok Budapest Múltjából 20. (1974)

B. SZEKCIÓ (Szocialista korszak) - SÁGVÁRI Ágnes: A szocialista várospolitika problémái 1945-től napjainkig

cialista tipusu közigazgatás kiépitésének feltételei, és kibontakoztak az uj társadalmi-politikai viszonyoknak megfelelő várospolitikai program körvonalai. II. A szocialista berendezkedés kezdetei (1950-1960) A Fővárosi Tanács nem kis tehertétellel kezdte meg működését, ugyanis a Nemzeti Bizottságok elhalása után nem volt olyan hagyomány, amelynek tapasztalatai megkönynyitették volna a tanácsok munkáját. Ellentmondás keletkezett például a demokratikus, a kerületi elöljáróságoknál nagyobb hatáskörrel rendelkező tanácsok létrehozása és a régi metódusokkal működő volt közigazgatási rendszer "átörökitése" között. A magángazdálkodás megszűnése, az iskolarendszer egységesítése, az általános egészségügyi ellátás kifejlesztése és még több, a város egészét érintő szociális rendszabály radikálisan kibővitette a városvezetés funkcióit. Jelentősen gyarapodott a lakosság ellátását biztositó állami és községi vállalatok száma is. Igaz, hogy az elkövetkező évtizedeket tekintve mindez uj távlatokat nyithatott a várospolitika előtt, a mindennapi gyakorlatban azonban a város életének minden jelenségére kiterjedő intézkedések felelőssége nehezitette az újonnan alakult tanácsok munkáját. Az ország és a főváros gazdasági helyzete, a nemkevésbé széleskörű kulturálisoktatási, egészségügyi-szociális ellátás igényei központi erőforrásokat és irányitást kivántak meg. A bevételi források számbavételét, a meglévő anyagi erők, valamint a nemzeti jövedelem elosztását és a tervezését központositani kellett, -se tendencia elméleti alapját az az annakidején közkeletű elképzelés adta, amely szerint az egységes politikai rendszernek csak centrali s ztiku s szervezet felelhet meg. Ezzel a forradalmi átalakulás periódusában indokolt centralizációval egyidejűleg azonban ellentmondások is keletkeztek. Ugyanakkor, amikor a tanácsok tömegkapcsolata kialakult, a múlthoz hasonlóan a kormánynak, illetve a Belügyminisztériumnak rendelték alá őket. Mivel a szakigazgatási szervek kettős, azaz helyi tanácsi-végrehajtóbizottsági, valamint ágazati-igazgatási minisztériumi felügyelet alá kerültek és a tanácsok területén működő intézmények zöme a minisztériumok irányi tása alatt működött, a helyi tanácsok pénzügyi és gazdasági önállósága, s vele irányitó képessége is csökkent. A kormánynak és a fővárosnak a viszonyát is a túlnyomóan adminisztratív eszközökkel biztosított centralizmus jellemezte. A tanácstörvény már elvileg is a tanácsok kettős függési rendszerét jelölte ki, a gyakorlatban azonban főként az első dominált. 1950-ben például a "huszadik megye" (amelyben az ország lakosságának egyötöde lakott, iparának fele foglalt helyet és ahonnan a nemzeti jövedelem jelentős hányada származott) végrehajtóbizottsági ülésein zömében részkérdéseket tárgyalt, - ha esetenként jelentős részkérdéseket is. Voltak elvi jelentőségű előterjesztések: a községi vállalatok alakításáról, vagy a kulturforradalom kibontakoztatását számszerűen és adatszerűen bizonyító oktatási anyagokról. A napirenden sorozatosan belső szervezeti átalakítások, létszámkérdések, személyi ügyek szerepeltek, beszámolók a közélelmezésről, az építkezések helyzetéről, bejelentés a jegyrendszer kiterjesztéséről. A szervezés stádiumában amugyis sokirányú gondokkal küzdő tanácsi vezetés még arra is vállalkozott, hogy döntsön a Marx-téri un. rendőrtorony felállításáról és ugyanazon az ülésen, amikor a tej-jegy bevezetését határozták el, bevezették a "virágos Budapest" mozgalmat. Az eszközök és önállóság hiányait paradox módon a tervbeszámolók és a még gyakrabban előforduló póthitelkérések tükrözték. Amikor az év szeptember 19-én és 26-án igen szerény 10 éves rendezési tervének megállapításáról esett szó, eszmecsere alig volt s az előterjesztést a magasabb fórum, az Állam gaz das ági Bizottság pénz hiányára hivatkozva vita nélkül levette a napirendről. Országos változást hozott a Magyar Dolgozók Pártja Központi Vezetőségének 1953. júniusi határozata, amely önkritikusan mérlegelte többek között az iparosítás megvalósításának súlyos hibáit, a szövetkezetek szervezésének az ország élelmiszerellátását veszélyeztető módját, a lakosság életszínvonalával és életmódjával kapcsolatos intézkedések elhanyagolását. Fontos rendszabályok léptek életbe a törvényes rend megerősítésére. A Párt 1954. évi III. Kongresszusa felvetette a tanácsok államhatalmi tevékenységének, tömegszervezeti vonalának kihangsúlyozása mellett, azok államhatalmi tevékenységének következetes kibontakoztatására a BM alóli függés feloldását, a minisztériumok közvetlen utasítási jogának korlátozását, a végrehajtóbizottságok hatáskörének bővítésével és a helyiipari tervezés elemeinek erősítésével együtt. 193