Tanulmányok Budapest Múltjából 20. (1974)

A. SZEKCIÓ (Kapitalista korszak) - DÁNYI Dezső: Budapest a nemzetközi összehasonlítások tükrében(1873-1945)

százaléka a közszolgálati és szabadfoglalkozásúak köréből tevődik ki, és ismét kiemelem, hogy 186 9 és 1930 között húszszorosára nő a vagyonukból élők és nyugdijukból élők száma. A tulajdonképpeni nagyipar kevés vállalatból állott, az összes vállalatoknak mindössze három százalékát tette ki az 1891. évi iparstatisztika szerint. 37 ezer segédet foglalkoztatott, azaz az összes segédeknek a háromnegyed részét. Mondhatjuk azt, hogy a szakmunkásság háromnegyed része az 1890-es években a budapesti nagyüzemek keretében élt és dolgozott. Ebben az arányszámban -összevetve az 1883. évi iparstatisztikával- valamelyes dinamika mutatkozik. Egy város társadalomrajzát, társadalmi osztályainak, csoportjainak összetételét, struktúráját és annak változásait a népszámlálások foglalkozási kategóriáiból nagyon nehéz megállapítani. Különösen akkor, ha ezek a népszámlálási kategóriák dekádról dekádra változnak. Azt hiszem, hogy az előbb emiitett, csak villanásszerűen kiemelt arányok és arányeltolódások mégis érzékeltetik ennek a városnak társadalmi összetételét, társadalmi struktúráját. A népesség sok egyéb jellemvonását kellene még megemlíteni. Ki kellene emelnünk azt, hogy a város bűnözési aránya elég magas európai viszonylatban az első világháború előtt is és a két világháború között is. Ki kellene emelnünk azt, hogy a munkanélküliség idején a lumpenproletáriátus aránya jelentősen megnőtt. Ki kellene emelnünk azt, hogy mindazok, akiknek nincsen foglalkozása vagy közelebbről megjelölt foglalkozása a népszámlálások címzése szerint, elég jelentős mennyiséget tettek ki ebben a városban. Mindezek azonban már csak olyan foltok, vagy olyan kis apró pontok, amelyek ennek a rendkívül gyorsan változó bevándorló és kivándorló foglalkozást cserélő inter- és intragenerációs mobilitást mutató városnak, illetve a város társadalmi összetételének közelebbi megvilágításához járulnak hozzá. A város népessége egy keretben él. Ezt a keretet talán a lakás, talán az épületek, mondhatnánk ugy is, hogy a lakás demográfiája jellemzi legjobban, legélesebben. Ki kell emelnünk, hogy Budapest az egyesítés idején városképi szempontból vidéki város jellegét nyújtja. Ezt nem csak az épületek földszintes, emeletes tagozódása szerint állapithatjuk meg, hanem a szerinl: is, hogy mekkora volt a lakás-sürüség, azaz az egy szobára eső népesség arányszáma. 1869-ben 1 szobára 3,1 főnyi laksürüséget számolhatunk Budapesten. Ez a 3,1-es lakás-sürüség 1941-ig csak 2,12-re süllyedt le, jelezve azt, hogy 1900 és 1910 között még romlanak is a viszonyok. Európában 1910-ben Budapest a második legrosszabb lakásviszonyokkal rendelkező nagyváros, és csakNápolynak vannak rosszabb lakásviszonyai, mint Budapestnek. Ugy látszik,nagyon nehéz örökséget kaptunk a főváros százéves sorsával. Az átlagos lakás-sürüség nem elég érzékeny mutató. Ha az egyszobás lakások sűrűségét vizsgáljuk, akkor azt találjuk, hogy 1880-ban átlag 4 és fél fő lakott az egyszobás lakásokban, és ebben az arányszámban még mindig nem szerepel a szobanélküli, vagy a pincelakásban élők sűrűségi aránya. Lényegében azt kell mondani, hogy a város népességének a növekedésével nem tartott lépést a lakásépítkezés üteme. Annak ellenére, hogy például az 1890-es és 1900-as évek között 146 ezer szobát építettek föl Budapesten, igaz, majdnem háromszorosát az előző dekádban épített lakások számának, és majdnem kétszeresét a rákövetkező dekádban épített lakások számának, a lakás-sűrűségét, a lakáshelyzetet Budapesten nem tudták megjavítani. Ha a népesség arányának és a lakások szaporulatának adatait vetjük össze, akkor meg kell állapitanunk, hogy gyorsabban növekedett ugyan a lakások száma, mint a népesség száma 1869-hez viszonyítva, ez azonban csak arra volt elégséges, hogy az előbb emiitett 3,1 mutatót 2,12-es mutatóra szállítsa alá. Ki kell emelni, hogy Budapest 1869-ben 9 300 épületével vidéki kisváros képét adja, mert a földszinti lakások aránya az épületek háromnegyed részét teszi ki. Az igaz, hogy mire a második világháború elindul, a földszintes lakások arányszáma, a földszintes épületek arányszáma az összes épületek arányszámának a felére csökken. Természetes, hogy a beltelek és kültelek beépítettsége, átlagos emelet magassága jelentősen különbözött. Vannak olyan belterületi kerületeink, ahol a beépítés, a beépítés sűrűsége évtizedeken keresztül úgyszólván nem változik. Vannak olyan kültelkeink, ahol ugrásszerűen emelkedik a beépítés, a lakás-sürüség, és ezzel együtt a magasság is. Meglepő,hogy Budapesten a háromemeletes épületek száma és lakóépületek száma is magasabb, mint a kétemeletes épületek száma. Ennek valószínűleg városrendezési vagy városképi indokai voltak. Összefoglalva azt kell mondanunk, hogy a város népességének gyors növekedését - bármennyire is konjunktúra iparnak kell tekintenünk az építőipart - nem tudta követni, nem követte a város lakásszükségletének kielégítése. Ha az összes épített szobák és a népsürü123