Tanulmányok Budapest Múltjából 19. (1972)

Borsos László: Régi budai házösszeírások 57-77

Az 1437. évi jegyzék 679 szobája és 1416 kamrája házanként 6,52 lakóhelyiségnek felelne meg. Mivel az utcai szárny 9 nagyobb helyisége mellett még az udvari szárnyakban, a II. emeleten, a padlásterekben, a lakótornyokban is számos szoba lehetett, valószínűnek látszik, hogy a jegyzék nem tartalmazza az összes helyiségeket. Hasonló eredményre jutunk, ha a homlokzatok hosszát vizsgáljuk. A Haüyjegyzék szerint ez 16 532 francia lábat tett ki, ehhez hozzáadva a saroktelkeknek beforduló és hátsó méreteit, a Szombatpiac elpusztult házainak homlokzatait, továbbá a várfalakra néző házak 1660 m hosszát, kb. 8 km hosszú homlokzatot kapunk, e mögött pedig a 2095 lakószoba kevés híján egyetlen szinten és egyetlen traktusban elhelyezhető volna, pedig az udvari traktusokban és szárnyakban s a többi szinteken is voltak szobák. Az összeírás első részében 200 háznál 233 pincét, a másodikban 122-nél 127 pincét vettek fel, holott házanként legalább két pince volt. Ügy látszik, a pincéknek csak felét tüntették fel, s valószínűleg így jártak el a többi adatnál is. Hisz semmi értelme sem lett volna a zsinat részére az összes helyiségeket felajánlani, mert a város polgárainak is lakni kellett valahol. Fentiekből arra következtethetünk, hogy Zsigmond jegyzékébe a helyiségek felét vették fel, vagyis Buda befogadóképessége kétszer akkora volt, mint ahogy ezt általában feltételezték. Ezt megerősíti az az adat is, hogy a zsinat 1437 egyik januári ülésén Zsigmond követe, Palomár János 280 házat ajánlott fel a résztvevők elhelyezésére.

31 Ha tehát a zsinat ezekben elfért volna, nyilvánvaló, hogy a 930 ház összes helyiségéinek egy hányada is elég lett volna e célra. A Palomár ajánlatában szereplő házak csak 15 lakószoba esetén közelítenék meg a részletes összeírás mennyiségét. Ekkora ház nem sok lehetett Budán, de durva, előzetes becslésként elég közel járt a valósághoz. A külvárosok összeírásába ismét hiba csúszott be. A 4-ik rész kamráinak számát a másoló nem a conceptusból, hanem az előző tételről írta le, így lett a két annyira eltérő kerület kamráinak száma egyformán 930, míg az összesítésben — melynek adataira jobban ügyeltek — 3027 kamra szerepel, ami e városrészben 681-nek felelne meg. Ezt a számot tartjuk helyesnek, mert így e városrész — illetve a „secunda pars domorum" — házai jobban beilleszkednek a házankénti szobaszám, illetve a szobák és kamrák aránya tekintetében az általános lakásállományba és a csoportosítás degresszivitásába.

32 A külvárosokban házanként— a fenti hibát figyelembe véve — 3,54 lakószobát mutattak ki, tehát 7,08 lenne a tényleges számuk. A két telekhatáron felépült 1—1 harántház esetén el is érték ezt a számot. A Fő u. 16. sz. ház lakótornya, a Fő u. 20. terjedelmes és pompás harántháza, a Farkas bíró u. 9. középkori falmaradványai ennél sokkal nagyobbakról tanúskodnak. Az utcahálózat a De la Vigne- és Lipszky-térképeken azonos, a telkek száma 1437-ben 645, 1784-ben 636, 1805-ben — a glacis részleges beépítése után — 742. A kispolgároknak a kézműves termelésre, szőlőművelésre alapozott életstílusa, a feudalizmus, a patriciatus és a céhek kötöttségei mellett -— a hódoltság és betelepítések ellenére — nem nagyon különbözött a középkorétól, ezért házaik is kevesebbet változtak, mint a Várban. A XVIII. sz. „U" alaprajzú házai valószínűleg a XV. sz. páros harántházaira épültek rá. 31 Dr. Áldásy Antal 2. j.-ben i. m. 108. o. 32 Az egy házra eső átlagos lakóhelyiség kerületenként 7,24 — 5,40 — 3,28 — 4,00 (5,03) volna* a szobák és kamrák aránya pedig 2,16 — 1,92 — 2,29 — 2,55 (3,48). A zárójelbe tett számok a városrészenkénti összesítésben feltüntetett 930 kamrával számoltattak. Ügy a végösszesítésből, mint az arányszámokból kitűnik, hogy nyilvánvalóan elírás történt. 63