Tanulmányok Budapest Múltjából 19. (1972)

Vörös Károly: Budapest legnagyobb adófizetői 1888-ban : adalékok Budapest társadalomtörténetéhez a dualizmus korában 3. = Die Höchstbesteuerten von Budapest im Jahre 1888 359-392

átlagnál szívósabban törekvő, képességeinek maximumát nyújtó réteg. Hozzájuk csatlakoznak az 1873 óta már a régi, kisebb-nagyobb polgári vagyon biztonságával a hátuk mögött, élve a liberális állam biztosította lehetőségekkel, a közhatalom pozíciói felé forduló nagy- és középpolgári származású rétegek tagjai is. Egy pillantás a kor miniszteriális címtáraira, könnyen meggyőzhet bennünket e kép valóságáról (kivált, ha nem hagyjuk megtéveszteni magunkat az új hivatalnokság bizonyos rangot elért tagjai által sürgősen megszerzett nemesi címektől és előnevektől, vagy legalábbis nemesi hangzásúra magyarosított családnevektől); — olyan kép ez, melynek ma még legnagyobbrészt csak bizonytalan kontúrjait alaposabban vizsgálni és kiegészíteni egyrészt legalább olyan szükséges, mint a tőkés karrierek vizsgálata, másrészt eredményeiben is legalább ilyen tanulságokat ígér: a hazai polgárosodás sajátos útja az eddig hittnél szélesebb és mélyebb társadalmi-gazdasági alapvetésének felismerését, s ezáltal e kor társadalma napjainkig ható fejlődésének is reálisabb értékelését. 1888 közszolgálati virilistáinak elemzése mindenesetre jól megmutatja ennek a rétegnek nemcsak létezését, hanem egyrészt kialakulásának útjait, másrészt sajátos, szinte ösztönszerű, legalábbis a városi polgári előzményekből öröklött érdeklődését a városi politika iránt, melyet életpályájának új területén sem tagad meg, felvétetve magát a választók jegyzékére, — végül azt, hogy a közszolgálati alkalmazottak valódi vagyoni arisztokráciájában ennek a sajátos új típusú csoportnak milyen hatalmas túlsúlya van. Olyan túlsúlya, mely összevetve e réteg tagjainak az 1873. évi virilista jegyzéken egyáltalában is még elég csekély súlyú szereplésével, azt is mutatja, hogy a pozíciók jelentős részben e 15 évben erősödtek meg s melyet — ill. az így előálló társadalmi struktúrát — a dualizmus második generációja egyik fő jellemzőjének érzünk. Nem — a könnyű, kézenfekvő, hatásos és tetszetős feltevésnek megfelelően — hivatali korrupció révén jön létre e csoport vagyona (ha egyes esetekben talán ennek is lehet némi szerepe), hanem annak az egyszerűen megérthető biztonságnak következtében, melyet a közhivatali állás önmagában is stabil alapja nyújt a már öröklött polgári vagyon élvezőjének, visszatartva őt a felesleges kockázatos spekulációktól, a vagyont, az üzleti élet mindennapjaiban állandóan kockáztatott forgótőke helyett járadék alapjává változtatva. Sajátos helyzetüknél fogva azonban részletesebben kell szólanunk a főváros adminisztratív vezetőinek és általában a fővárosi hivatalnokságnak szerepéről a virilisták soraiban, A kép meglepő: 1873-ban virilistáink között városi tisztviselőt, ill. alkalmazottat gyakorlatilag még nem találunk, — 1888-ra már 25 főnyi csoportot alkotnak, melyben öten adóznak 1000 frt felett: akár a bírákhoz, akár az állami vagy a banktisztviselők rétegének arányaihoz képest a legmagasabb arányban. Jeleként annak, hogy a képviselőtestületekben bevezetett virilizmuson túl a város adminisztratív, tényleges igazgatásában is, többé-kevésbé érthetően (s a fentiek után nem is meglepően) már mennyire a vagyon jelentősége lép előtérbe. Itt találjuk mindenekelőtt a város főpolgármesterén, polgármesterét és alpolgármesterét: Ráth Károlyt 3854, Kammermayer Károlyt 5993, Kada Mihályt 789 frt adóval. Mindhárman még 1848 előtt polgárok — bár Kadánál ez nem teljesen bizonyos —, ha polgárlevelük elég újsütetű is: egy Ráth 1824-ben mint pék kap polgárjogot, Kammermayer József pedig mint iglaui születésű kávés 1818-ban, később György mint szabó 1839-ben, Antal pedig már mint ügyvéd és háztulajdonos 1841-ben lesz polgárrá. Ráth maga magánzó, 1873-ban is már 2853 frt házbéradóval. A Kammermayer család feltehetőleg az 1873-ban is már 240 frt házbéradót fizető gyáros: a szeszfőzdék, cukor-, sör-, festékgyárak számára kazánok gyártásával foglalkozó Kammermayer Lénárd rokonsága; hogy Kammerrnayer Károly, aki 1848-ban honvédtisztként harcol, majd utána szerény városi tisztviselői állásokat tölt be és 1860-ban, az októberi diploma utáni városi politikai mozgalmakban tűnik fel, hogyan kapcsolódik hozzájuk, az még további kutatást igényel. 377 V