Tanulmányok Budapest Múltjából 19. (1972)
Spira György: Pest a negyvennyolcas forradalom szeptemberi fordulatának kezdetén = Pest zu Beginn der September-Wendung der ungarischen Revolution von 1848/49 327-358
vehető, de szerintük is lehetséges) kirobbanás elhárítása érdekében, elszánják magukat a legnagyobb áldozatok meghozatalára is: augusztus 28-án Batthyány a kormány megbízásából Deák Ferenc igazságügyminiszter társaságában Bécsbe utazik — egyrészt — azért, hogy szentesítést kérjen azokra a közelmúltban született országgyűlési végzésekre, amelyek a magyar kormányt kétszázezer főnyi haderő kiállítására és megfelelő mennyiségű papírpénz kibocsátására hatalmazták fel, s hogy kieszközöljön egy újabb Jellacicot béketűrésre intő királyi kéziratot, de — másrészt — azért is, hogy mindezek fejében Horvátország számára kiterjedt autonómiát vagy, ha ez sem elég, teljes különválást ajánljon fel, sőt, hogy szükség esetén felkínálja — amit március végén még maga is a leghatározottabban elutasított — a magyar had- és pénzügyminisztérium önállóságának nagyfokú korlátozását is. Persze olyan ember, aki bizonyosra merné venni, hogy a reakció étvágyát akár efféle messzemenő engedmények is képesek lesznek kielégíteni, ekkor már egy sem akad Pesten; magát Batthyányt sem fütheti túlságos bizakodás, amikor útra kel Bécs felé. Annál többen vannak s napról napra annál többen lesznek viszont, akik •— bár szintén nem láthatnak bele az udvar kártyáiba — látatlanban és eleve bizonyosra veszik az ellenkezőt: azt, hogy az újabb engedményekkel való kísérletezés is kudarcba fog fulladni. Ilyen a kormány tagjai közül Kossuth, aki kifogást nem emel ugyan Battyhányék bécsi útja ellen (mert úgy gondolja, hogy az út sikertelensége is hasznos lehet, amennyiben sokakat éppen ez győzhet meg majd a Béccsel folytatandó további tárgyalások hiábavalóságáról), azt azonban egyetlen percig sem rejti véka alá, hogy ő maga immár elkerülhetetlennek ítéli a fegyveres összeütközést s ezért az ellenállás megszervezését tartja a legfőbb teendőnek, 2 s még inkább ilyenek azok a radikálisok, akik kezdettől fogva számítanak az ellenforradalom fegyveres fellépésére s akik ezért az ellenállás megszervezését nem is a legfőbb, hanem az egyedüli teendőnek vallják, abban pedig, hogy Batthyányék erőfeszítéseiknek javarészét még mindig alkudozásra fordítják, pusztán a drága idő bűnös elfecsérlését képesek látni. Ezeknek a radikálisoknak a soraiból, mint annyiszor, megint Petőfi lép a sorompók közé elsőként, éspedig már augusztus derekán. Mert Petőfi májusban átmenetileg meghátrált ugyan az akkor a baloldalra támadó kormány előtt, örökre szólónak azonban sohasem tekintette az az idő tájt magára erőltetett némaságot. Amikor pedig augusztus elején kitudódik, hogy a kormány az országgyűlés által megajánlott kétszázezer újoncot nem a nyár elején szervezettekhez hasonló újabb honvédzászlóaljak létesítésére, hanem a császári hadsereg létszámának növelésére kívánja felhasználni, s a hadügyminisztérium ilyen értelmű törvényjavaslatát előzetes tárgyalása során a képviselőház illetékes választmánya sem vetette el teljes egészében, csupán részlegesen indítványozza megmásítani, amennyiben ez a testület szintén hozzájárult ahhoz, hogy az újoncozás lebonyolítása után először a császári hadsereg jelenleg békelétszámú magyar ezredeit egészítsék ki hadilétszámúakká, s mindössze annyi eltérést javasol, hogy az újoncok ezután fennmaradó (nagyobbik) hányadából alakítsanak majd újabb honvédzászlóaljakat, Petőfi nemcsak a további hallgatást nem érzi többé kötelességének, hanem egyenesen úgy érzi, parancsoló szükség ismét szót emelnie, hogy a „szerencsétlen miniszterimádók" 3 ' „istenverte nemzet"-ét 4 leg2 Mindezekről bővebben Spira György: A magyar forradalom 1848—49-ben, Bp, 1959, 235—239. 1. és Spira György: 1848 Széchenyije és Széchenyi 1848-a, Bp, 1964, 298—307. 1. 3 így Petőfi Bankos Károlyhoz, Pest, 1848 aug. 18, PSÖM VII (szerk. Kiss József— V. Nyilassy Vilma), Bp, 1964, 166. 1. 330
