Tanulmányok Budapest Múltjából 19. (1972)

Bibó István: Klasszicista épületegyüttes a Belvárosban = Klassizistisches Ensemble in der Innenstadt 221-237

lyekkel bocsáthassák árvelés alá. 38 A nádor válasza: előbb történjék meg az árverés, utána az új tulajdonossal bonyolítják le a telekrendezést. 39 — Az árverés lezajlik; az új tulajdonos Bene Ferenc, akinek felesége, Maria Paschgall mint Stoikovits féltestvére, az örökösök egyike volt. 40 A házat 1839 februárjá­ban Íratják át nevükre 41 , s ekkor kérik a telekrendezést, illetve a házhoz csa­tolandó, már megállapított terület árának kiszabását (az összeget a tulajdonos­nak a Szépítő Bizottmány pénztárába kellett befizetnie 42 ). Jellemző, ahogy Bene Ferenc az ügyben tett beadványában kéri a Szépítő Bizottmányt, hogy az árat méltányosan, ne túl magasan állapítsák meg, mert ő a házat amúgy is értékén felüli áron vette; az építkezésnél a hozzácsatolt új telekrész miatt a régi homlokzatfalakat felhasználni nem tudja, ami az építési költségeket növeli •— így tehát már nagyobb kiadást nem tud tenni, s ha mégis erre kényszerül, nem tud nekifogni az építkezésnek, ami által a városszépítés kárt szenved, a ház jelenlegi előnytelen formájában hosszú időre megmarad. Ezáltal neki, a tulajdonosnak nagy szégyent kell elszenvednie. 43 — Ügy látszik, a 400 bécsi forintot kitevő négyszögölenkénti ár méltányos volt 44 , mert Bene kifizeti az így meghatározott összeget, s a szóbanforgó telekrészt 1840-ben nevére íratja. 45 Még ez évben terveket és kérvényt ad be a régi ház helyén építendő három­emeletes új épületre; a tervek készítője Hild József. Az adatokat a Szépítő Bizottmány üléseinek jegyzőkönyvéből ismerjük csupán, mert az építkezés iratanyaga elkallódott vagy lappang 46 , a Hild-féle tervek egy része azonban megvan a Fővárosi Tanács VB. VIII. Osztályának Tervtárában: a pince, föld­szint, I. és II. emelet alaprajza 47 . Épületünk lényegében ma is e terv alaprajzi elrendezését mutatja, komolyabb változások csak a földszinten történtek (üzlet- és irodahelyiségek kialakítása, kiváltások, valamint 1922-ben a kapualj áthelyezése eredeti helyéről, a Váci utcai homlokzat középtengelyéből a bal 1. tengelybe 48 ). — Bene Ferenc számára már nem volt probléma a háromemeletes ház engedélyeztetése, egyrészt a szomszédos Becker-féle ház miatt, másrészt pedig az 1839-ben megjelent új építési szabályzat a maximális emeletszámot háromban jelölte meg. 49 A rendezés után is szabálytalan alaprajzú telken a ház gyakorlatilag teljesen újjáépült; a régi házból legfeljebb a tűzfalak egy részét lehetett felhasználni. 38 Sz. B. 7085. fol. 1/2. Az örökösök kérvénye a nádorhoz. 39 Uo. fol. 3/4. A nádor válasza. 40 Maria Paschgallra 1. a 21. és 22. sz. jegyzetet. 41 Telekátírási jegyzőkönyvek, 1837—1839. p. 426. Az átírás dátuma: 1839. jan. 31. 42 Sz. B. 7085. fol. 3/4. „... und den fur die zuzutheilende Extension zu erlegen­den Preis, zum Vertheil des Verschönerungsfonde einzucassiren ..." 43 Sz. B. 7803. fol. 1. „... und somit die itzige unanseheliche Lage des Hauses längere Zeit verbleiben, und ich dadurch eine sehr bedeutenden Schanden erleiden dürfte." (1839. febr. 14.) 44 Uo. fol. 5/6. Az ár megállapítására kiküldött bizottság jelentése, a fol. 9. alatt található becslés alapján. Mindkét irat kelte: 1839. ápr. 13. 45 Telekátírási jegyzőkönyvek, 1839—1840. p. 66. Az átírás dátuma: 1840. febr. 6. 46 Az Sz. B. mutatókönyve alapján a Bene-féle építkezés iratanyagának jelzete: Sz. B. 8478. Helyén az iratok nincsenek meg. — Sz. B. jegyzőkönyvei, 1840. márc. 15., 250, 251. sz.: „Die Mittel-Bau-Comission berichtet, daß der Plan des H. Franz v Bene zum Bau 3 Stock hohen Hausen in der Altstadt am Eck der Schiff und Vaitznergasse, mit deme zugenehmigen wäre:...", valamint „...ist der Bau-Consens unter Ferant­wortlichkeit des H. Joseph Hild Bau-Architects auszufertigen." 47 Főv. Tan. VB. VIII. Oszt. Tervtára, 24410. hrsz., Sz. B. 8478. — Hogy az Sz. B. jelzetű és így a levéltár anyagába tartozandó tervek hogyan kerültek a tervtárba, nem tudjuk. Tudomásunk szerint ez az egyetlen eset, hogy Sz. B.-tervet itt őriznek. 48 Uo., 12281/1 V./1922 és 140672/1922— III. sz. alatt engedélyezve. 49 L. a 35. sz. jegyzetet. 234

Next

/
Thumbnails
Contents