Tanulmányok Budapest Múltjából 19. (1972)

Gál Éva, L.: A Krisztinaváros topográfiája, 1770-1872 = Topographie der Christinenstadt, 1770-1872 179-219

a mai Lógodi utca alkotta: a kedvezőtlen terepviszonyok határt szabtak a további terjeszkedésnek. A Fő utcai háztulajdonosok között az 1810-es évek elején 20 arisztokratát, nemest, városi vagy állami tisztviselőt, ugyancsak 20 polgárjoggal bíró kézművesmestert, kereskedőt, szőlősgazdát, fuvarost találunk, a fennmaradó 11 háztulajdonos céhlegény, kapás vagy foglalkozás megjelölése nélkül szerepel. Szemmellátható tehát, hogy a külvárosnak ez a része volt az, ahol a legkorábban jutott túlsúlyra az a fejlődési tendencia, amely azután a XIX. század folyamán az egész Krisztinavárosban uralkodóvá vált, s amelynek eredményeképpen Budának ez a része jellegzetesen hivatalnoknegyeddé vált. A Fő utca nevezetesebb háztulajdonosai ebben az időben a már említett Brunswick és Sándor grófokon kívül Perger Ignác városi tanácsnok, Lilien József báró (Eötvös József anyai nagyapja), Müller Fülöp kocsigyáros (Müller 20 emberrel dolgozó kocsigyártó manufaktúrája volt ebben az időben a Krisztinaváros utolsó — 263. számú — háza, a mai Attila út 33. helyén). Az 1810 körül már álló házak közül egyetlenegy sem maradt fenn változatlan formában. Nagy részüket már a XIX. század végén, de legkésőbb az 1930-as években lebontották, hogy helyükön többemeletes bérházakat építsenek. Néhány megmaradt földszintes házban a későbbi átalakítások mögött valamilyen formában valószínűleg ott rejtőzik még az eredeti, XVIII. század végi, vagy XIX. század eleji ház. Ilyenek a Városmajor utca 7., 11., 35. sz. alatti, részben romos házak. Az egyetlen egykorú ábrázolás a Martinovics és társai kivégzéséről készült, már említett rajz, amelyen a háttérben, a Vár alatt az 1780-as évek végén és az 1790-es évek elején épült földszintes, egyszerű házak látszanak. A XIX. század közepetáján készült krisztinavárosi vedutákon is láthatunk olyan házakat, amelyek az 1787—1810-es évekből származnak (az Attila úton, a Városmajor utcában, a Krisztina körúton). Ezenkívül a XX. században lebontott házak közül néhányról a lebontás előtt fényképek készültek, így a Városmajor utca 1., 6., 12., az Attila út 51., 65., 79., 81—83., 93., 95., 125., 131., 135. és a Magyar Jakobinusok tere 6. számú házról.

72 Az utóbbi az 1775-ben épült Falk-ház átalakításából keletkezett. A tulajdonos az 1810-es évek táján emeletesre átalakított ház homlokzatára ismeretlen szobrásszal a teremtést ábrázoló domborművet készíttetett; erről lett a ház neve „Haus zur Schöpfung", az itt kezdődő utcáé pedig Schöpfungs-Gasse (aminek helytelen fordításából származik az Alkotás-ház, Alkotás utca elnevezés). A lakosság lélekszáma a kezdeti időkhöz képest lényegesen megnőtt. A viszonylag legteljesebb adatokat tartalmazó egyházi összeírás szerint a Krisztinaváros lakossága 1813-ban 2059, 1815-ben 2163, 1817-ben 2181 volt. A város által elkészített „conscriptio animarum ignobilium", amelynek a nemeseken kívül elvben az egész lakosságra ki kellett terjednie, 1817-ben 1859 lakost mutat ki, azaz csaknem 15 százalékkal kevesebbet. Megfelelő források híján ma már nehéz megállapítanunk, azt jelenti-e ez a különbség, hogy a lakosság 15 százaléka nemes volt, vagy pedig az eltérés egy részét az összeírás pontatlanságának kell tulajdonítanunk. 72 A fényképeket a Kiscelli Múzeum fotótára őrzi. Az utóbbi ház történetére lásd Kovács Lajos: A budai Alkotás-ház története, História, 1929. 4—5. sz. Pest—budai emléklapok, 8—10. 205