Tanulmányok Budapest Múltjából 18. (1971)

Tóth Imre: A budapesti híradástechnikai ipar kezdetei : a Telefongyár első évtizedei = Die Anfänge der Budapester funktechnischen Industrie 309-334

a társadalombiztosítást. A tőkésrendszer újbóli hatalomátvétele után visszaesés következett be ezen a téren, azonban a tőkések is kényszerültek bizonyos intézkedéseket hozni. A Telefongyárban előbb a gyári titkárságot bízták meg azzal, hogy munkás jóléti ügyekkel foglalkozzon, majd 1924-ben felállították a Jóléti osztályt.

42 Az osztály tevékenysége főleg a gyári tisztviselők részletvásárlási akcióinak a szervezésében merült ki. Munkások részére az első részletvásárlási akciót 1923-ban szervezte a titkárság. Az érdekes körlevél így hangzott: „Munkásaink 24 havi részletre szövetet vásárolhatnak a Schwartz és Tsa Szövetáru nagykereskedésben. Hetenként a pénztár vonja le a részletet. Kilépés vagy elbocsájtás esetén a fennálló tartozást egyszerre vonjuk le. A szövetet csak a titkár aláírásával ellátott utalvánnyal lehet vásárolni. Az utalványt mindazon munkásunk megkaphatja, aki vállalatunknál megalapozott egzisztenciával rendelkezik." A Jóléti osztály szerződést kötött különböző orvosokkal, akik a telefongyári betegeket jutányosabb áron kezelték. Nagybani vételeket szervezett, s a gyár dolgozóit nagykereskedelmi áron juttatta bizonyos közszükségleti cikkekhez. A tisztviselőknek propagálták a Ferenc József betegellátó egyletet, valamint a betegellátó szövetkezetet. A belépési díj 1926-ban 10,— P, 50 fill, volt,havijárulék címén 5—10 P-t kellett fizetni. Ezek a társulatok ingyenes orvosi, kórházi kezelést biztosítottak, gyógyszert adtak, azonban a társulatnak munkás nem lehetett a tagja, csak tisztviselő. Erős mértékben romlott a gyár dolgozóinak, elsősorban munkásainak helyzete az 1929-ben kirobbant gazdasági válság idején. Szólaltassuk meg a kortársat, a Telefongyár egyik munkását, aki az „Ellenzéki Munkás" 1932. március havi számában így számolt be a gyár dolgozóinak helyzetéről: „Nálunk a Telefongyárban is racionalizáltak. Bevezették a bedo-rendszert, s ez mintegy 30%-os bércsökkenésre vezetett. Elérkezett hozzánk is az ellenzéki szervezkedés híre, de a szociáldemokrata főbizalmi a statáriumra való hivatkozással megakadályozza a szervezésre összehívandó értekezletet. Pedig a helyzet nálunk is nagyon rossz, minden erőnket megfeszítve kell dolgoznunk, és keresetünkből száraz kenyérre is nehezen telik. A férfiak keresnek heti 22—25 P-t, a nők 14—16,— P-t. Az ifjúmunkások keresete heti 1 — 9, — pengő, s ráadásul rendszeresen veri őket Arbold művezető úr. Ebédidő nincs, ha munkaközben eszünk, ordítanak ránk, és azzal fenyegetnek bennünket, hogy ebédidő címén 1 órával meghosszabbítják az amúgy is 8 és félórás munkaidőt. Állandóan bocsájtanak el munkásokat, a múlt héten is negyvenen lettek elbocsájtva. Ez azonban csak a kezdet volt. Állandóan azzal fenyegetnek bennünket, hogy a jövőben még nagyobb arányú elbocsájtásokkal számolhatunk." A gazdasági válság évei alatt az igazgatóság rendezni kívánta Székely Imre vezérigazgató anyagi ügyeit. Úgy döntöttek, hogy rendkívüli érdemeire való tekintettel rendes havi fizetésén felül 10 esztendőn keresztül évi 20 000,— P-t kapjon kézhez. Ha figyelembe vesszük 6000,— P-ős havi fizetését, hozzászámítjuk a különböző igazgatóság által megszavazott jutalmakat, a vezérigazgató havi jövedelme az osztalék nélkül kb. 12 000,— P volt. Egy kisebb családi ház ára akkoriban 2000—5000 P között mozgott, s az átlagos havi munkáskeresetek 60—100 P között ingadoztak. Való igaz, hogy a gyár is nehéz helyzetben volt a válság évei alatt, de a nehéz helyzet anyagi kihatásait elsősorban a munkásokra akarta áthárítani. A foglalkoztatottságot elsősorban a MÁV vasútbiztosító fék megrendelései biztosították. A gyár eme két részlegében többé-kevésbé ment is a munka folyamatosan. Azonban a híradástechnikai és a vegyes osztályon csökkentett munkaidővel dolgoztak, időszakosan vagy véglegesen bocsátottak el embereket. A gyár igazgatósága 42 O. L. Telefongyári iratok, titkársági csomó. 330