Tanulmányok Budapest Múltjából 18. (1971)
Tóth Imre: A budapesti híradástechnikai ipar kezdetei : a Telefongyár első évtizedei = Die Anfänge der Budapester funktechnischen Industrie 309-334
tér. A telefonállomások száma 1436 volt. 1891-ben újabb postai versenytárgyaláson vett részt Neuhold. Bár a legnagyobb LB telefon megrendelést Egger kapta, Weimer, Neuhold, és Deckert és Homolka is részesültek postai megrendelésekben. 1910-ben az addigi LB készülékek további előállítása mellett rátért a Telefongyár a CB készülékek gyártására is. 25 Hazánkban az első magyar gyártmányú telefonközpont nem Budaperten létesült, hanem Pécsett. Ezt az 50 állomású Áder-rendszerű mikrofonokkal ellátott központot a Neuhold-üzem szerelte fel. 20 Természetesen részt vett a Telefongyár a fővárosi telefonhálózat kifejlesztésében is, mely egyenes arányban a város növekedésével, rohamosan fejlődött. 1900-ban már 10 000 vonalas CB központra írt ki a posta pályázatot. A nemzetközi pályázatot pesti cég, az Egyesült Izzó nyerte el. Az új központ hamarosan el is készült, s Teréz központ néven helyezték üzembe a Nagymező utcában, 1903. évben. Hamarosan a 10 000-es központ is kicsinynek bizonyult, fokozatosan kibővítették, 18 000 vonal befogadására. 1908-ban már újabb központra volt kénytelen a posta pályázatot kiírni, de az újabb József központ már csak az első világháború idején 1917-ben került felavatásra. Itt nyert elhelyezést az új interurbán központ is. Nevezetes állomás a magyar telefónia fejlődésében az is, hogy az első világháború idején a Budapest—Temesvár vonalon üzembe helyezték az első Lieben csöves erősítőket. 27 Az Egyesült Izzó 1917-ben kezdett el erősítő csöveket gyártani. A rádiócsövek első felhasználói között a Telefongyár is szerepelt, mely az Izzó eme első termékeit katonai telefonközpontokba építette be, valamint azokba a rádiókba, melyekkel az olasz fronton létrejöttek a monarchia hadseregének első rádióhálói. 28 Neuhold a vasúti társaságokkal is kapcsolatban volt, s kezdetben éppen a vasutak meghibásodott távírókészülékeit javítgatta, majd maga is szállított a vasutak részére morse-készülékeket. Ha elfogadjuk azt az állítást, hogy a távíró, távbeszélő, továbbá a villamos harang jelző berendezésekkel adott hallható vonaljelzések is a vasútforgalom biztosítását célozzák, akkor tényül kell elfogadnunk azt is, hogy Neuholdék már kezdettől fogva szállítottak a vasutaknak vasútbiztosító eszközöket, majd berendezéseket. A vasúti forgalomnak hangjelzésekkel való biztosítása azonban koránt sem meríti ki a vasútbiztosítás fogalomkörét. Bővül ez a kör azzal, hogy a kijáratok és bejáratok biztosításához a jelzőket szerkezeti összefüggésbe kell hozni a váltókkal, a vasúti pálya legveszélyesebb pontjaival. Az állomási biztosítás lényege tehát a központi váltó- és jelzőállítás, melynél a váltókat és jelzőket csoportba foglalva egy helyről központilag állítják. Másik lényeges eleme a vasútbiztosításnak a térközbiztosítás. Első pillantásra azt hinné az ember, hogy ennek legegyszerűbb módja csak akkor kibocsátani egy szerelvényt, ha az előző már elhagyta a következő állomást. Ez az út azonban nem minden esetben járható, sőt a vasutak fejlődésével egyre inkább járhatatlanná vált. A térközbiztosítás bizonyos mértékben függvénye az állomások biztosításának. Ha ugyanis a bejáratok és kijáratok biztosítását megfelelően oldják meg, a térközbiztosítás már tulajdonképpen adva van. Az államvasutak részére az első nagyobbszabású munkát a Neuhold cég akkor szállította, mikor kiépítette és felszerelte a Budapest—Zimonyi államvasúti vonal távírda, harang- és védjelző berendezését. 1898-ban jutott a Telefongyár az első nagy külföldi megrendeléshez. Megkapta a szerb államvasutak vonalainak 25 Központi telep rendszerű készülék, centrálbatérie. 26 Az eiső telefonközpont természetesen Pesten létesült, azonban az Belgiumban készült a Puskás Ferenc tervei szerint 1881-ben. Neuhold érdeme az elsÖ magyar kivitelezés volt. 27 Az elektroneső Őse. 28 O. L. Telefongyári anyag, 1917 — 18. évi katonai iratok. 319
