Tanulmányok Budapest Múltjából 18. (1971)

Vörös Károly: Budapest legnagyobb adófizetői 1873-ban : adalékok Budapest társadalomtörténetéhez a dualizmus korában 2. = Die Höchstbesteuerten von Budapest im Jahre 1873 249-308

bázisán hatalmasan kibontakoztatja vállalkozását. 1875-ben a Ferencvárosban, említett, a Két nyúl utcában álló fatelepén egy 65 lóerős gőzgép 15 különböző típusú fűrészt, favágó, gyalu, fúró-, véső- ós eresztókvágó gépet mozgat, melyeken 315 munkás dolgozik 3 technikus, 2 főpallór, 4 asztalos ós 1 lakatos műhelyvezető irányításával. Irodatiszt, bevásárló, pénztárnok, 2 fakezelő, s felettük a hivatalfőnök adminisztrálja az üzletet, mely az osztrák tartományokba és Romániába is szállít faárut. A fatelep azonban inkább eszköz az építési vállalkozás minél szélesebb kiterjesztéséhez, ós valóban : az ezekben az évtizedekben rohamosan kiépülő vasútvonalak roppant földmunkáikkal és jórészt faszerkezetű első hídjaikkal, a meginduló városépítés (köztük az újjáépülő Szeged védőtöltései és csatornázási munkálatai) 1873 után is hatalmas lehetőséget nyújtanak Gregesen vállalkozásának. A vállalatba ekkor már bekapcsolódik három fia : Hugó, György és Nils : az apa halála után ők fogják továbbvinni majd a céget. 1887-ben a vállalat már mintegy 600 munkást foglalkoztat, tulajdonosa ekkor már két éve magyar nemes : a rangot a szegedi rekonstrukció befejezése után, 1885-ben saági előnévvel kap ja meg ; címerében oroszlán ácsbárdot emel — az alsó mezőben hidak ívei magasodnak.

14 Sokkal kisebb összadóval — ám jövedelemadóját tekintve (454 frt) Gregersentől nem sokkal elmaradva — találkozunk Haas Jacques építési vállalkozóval. A cégjegyzékben így bejegyzett vállalkozás mögött is — ugyanúgy mint Gregersennól — a fa áll: ám az adójegyzókben csak már mólyen a virilisták szintje alatt (160 frt jövedelmi adóval) találjuk meg Haas Lipót fakereskedőt és már csak a cégjegyzékben Haas Adolfot, mint ugyancsak fakereskedőt. Haas Jacques cége ekkor már helyi érdekű vasutak és közepületek építésével foglalkozik. Es pontosan Haas-szal azonos összegű jövedelmi adót, 454 forintot fizet Steiner József vállalkozó is: e két utóbbi, adója szerint ugyancsak nem kis cég eddig még felderítetlen útja még további kutatásokat igényel. Mind Gregersen, mind Haas vállalkozásának kapcsolata a fakereskedelemmel nem véletlen. Budapest közvetlen környéke fában szegény, pedig a fa drága, de nélkülözhetetlen nyersanyaga az építkezéseknek, míg dunai szállítása olcsó. De ugyanígy jut egyre nagyobb jelentőséghez a város rohamos építése révén a télagyár és a kőbányászat is. Az e kettőben rejlő lehetőségeket legjobban a főváros legnagyobb építőipari vállalkozása, a hajdani Miesbach-féle téglagyárakból kialakuló Dresche komplexus példázza, mely ezekben az években válik részvénytársasággá. Az alapító osztrák nagytőkés volt, 13 ausztriai szénbánya tulajdonosa, aki már a reformkorban bekapcsolódott a soproni szénbányászatba is. 1838-ban a nagy árvíz után előnyös szerződést kötött a pesti tanáccsal : a Rákos patak táján téglavető és kőbánya létesítésére 52 holdnyi területet ingyen engedett át neki a város. Miesbach egyúttal az esztergomi szénmedencében bányabérleteket is szerzett, melyeket azután a téglavető üzem bővítésével együtt folyamatosan nagyobbított. A vállalkozásba már az induláskor 150 000 forintot fektetett be: hazai tőkés számára ekkor még szinte hihetetlenül nagy összeget. Számítása azonban bevált : már 1838-ban, nem egészen 5 hónap alatt, mintegy 800 munkással — akiket a városi szegénységből és az invalidus katonákból toborzott — több mint 3 millió téglát gyártott s másfél millió még kiégetetlenül állt. Az üzem fejlődósében már a többi kisebb, ekkor létesült vagy bővült, kőbányai hasonló vállalkozás sem jelentett komoly konkurrenciát. 1840 —43-ban Miesbach telepe tovább bővült, 1852-ben területnövekedés mellett technikailag is tökéletesedik. Ekkor 70 holdon 11 kemence mellett 4—500 munkás 120 000 mázsa kőszén felhasználásával már mintegy 12 — 15 millió téglát állít elő. 1863-ban kemencéinek száma már 13. A hatvanas években az elhunyt Miesbachnak örökébe lépett unokaöccse, Dräsche Henrik és testvére, Gusztáv, a későbbi Gubacsi úton, majd Óbudán is téglagyárat épít : utóbbiban már a legmodernebb körtüzelési rendszert alkalmazzák. E vállalkozás a hatvanas évek végén alakul részvénytársasággá : a Kőszénbánya 's Téglagyár Pesten Rt budai, gubacsi és kőbányai gyárai 14 Gregersenre: Qelléri Mór: A magyar ipar úttörői. Bp. 1887. 113 — 116. 1., a cég hirdetése a 7. jegyzetben idézett Adressen Kalenderben; Luczenbacher-ral való kapcsolataikra Lederer Emma: Az ipari kapitalizmus kezdetei Magyarországon. Bp. 1952. 243. 1. 265