Tanulmányok Budapest Múltjából 18. (1971)
Kumorovitz L. Bernát: Buda (és Pest) "fővárossá" alakulásának kezdetei = Die Anfänge des Hauptstadtwerdens von Buda (und Pest) 7-57
általános gyakorlatát véve alapul, Balics a továbbiakban dramatizálva adja elő a cselekmény lefolyását: „A szokásos órában, midőn az istentiszteletnek kezdődnie kellett volna, Róbert érsek fölment a szószékre ; a papság égő gyertyákkal állt a szentélyben, a harangokat Buda összes egyházaiban meghúzták; majd Róbert érsek eloltatván a gyertyákat, a mit sem gyanító király s kísérete jelenlétében elkezdett ünnepélyesen beszélni; a várt szentbeszéd helyett a király és a főurak borzasztó ítéletet hallottak. . ," 89 Balics valószínűleg a főpapok 1232. decemberi (ó)budai gyűléséből és talán Rogeriusból következtethetett arra, hogy az interdictum kihirdetése is ott történt. Ehhez hozzátehetjük, hogy (Ó-)Buda II. András uralkodásának második évtizedében már újabb, a korábbinál központibb fekvésű királyi székhelynek is tekintendő, ahová az uralkodó a Quadragesima idejére időnkint nemcsak azért jön fel, hogy templomában imádkozzék (ezt megtehette volna például Esztergomban kényelmesebben is), hanem elsősorban azért, hogy ezen a mindenki számára „hozzáférhetőbb" helyen és tavaszi időben a tél folyamán felgyülemlett kormányzati és bírói teendőit ellássa. 90 Ilyen beállításban tehát a királyi panaszlevélnek azt a mondatát, hogy a nagyböjt kezdetén ki-ki a saját egyházába igyekezett, 91 a király esetében az (ó)budai egyházra is vonatkoztathatjuk, az interdictummal kapcsolatos 1232. évi december havi (ó)budai gyűlés pedig (a királyi szókhely mellett) — II. András 1212 u. (kétes hitelű, illetve hamis) oklevele híradásának megfelelően — arra mutathat, hogy főpapjainknak és a király főembereinek valóban lehettek már akkoriban szálláshelyeik (O-)Budán, 92 ami könnyebbé tette összejöveteleiket ott, mint például az érsek vagy a király elhagyófélben levő székhelyén: Esztergomban. Ha ez a feltételezésünk helytállónak bizonyulna, említett 1232-i két oklevelünk is fővárosunk történetének a forrásai közé léphetne. Ehhez azonban királyi okleveleink akkori sajátos keltezési gyakorlata miatt nincsen feltétlenül biztos bázisunk. Az 1232. évi incidens az úgynevezett beregi egyezménnyel zárult 1233. augusztus 20-án. A király megígérte, hogy: „Zsidót, szerecsenyt vagyis izmaelitát nem alkalmaz többé kamarai, pénzbeváltó, sótiszt, adószedő vagy más közhivatalra; azt sem fogja többé tenni, amit eddig tett, hogy zsidót vagy szerecsenyt keresztény tiszt mellé segédül nevezzen, hogy ilykép folytathassa működését, .. .egyáltalában sehol az egész országban nem fogja megengedni, hogy zsidó vagy szerecseny közhivatalt viselhessen. . ." 93 A király és az egyházi nagybirtokosok megegyeztek a sókereskedelem és a sószállítás kérdésében is. Ennek egyik fontos része a királynak az az ígérete, hogy a múltból elmaradt sóért, ötévi részletben 10.000 márkát fizet a károsult egyházaknak Pesten, a domonkosok házában, az éveket 1234,-gyel kezdve és — mint 1222-ben a pénzváltással kapcsolatban — húsvéttól húsvétig számítva. 94 Az (ó)budai királyi curiára és királyainknak a nagyböjt idején való ottani tevékenységére vonatkozó adataink további ismertetése során, a bizonytalan értékű 1232-i nagy híradás után, IV. Béla idejére kell lépnünk. 1236. március 2-án a király kancellárjával vizsgáltatta meg és íratta át a szentmártoni apátság több régi oklevelét. 95 Március 2-a a Quadragesima idejére esik; abból pedig, 89 Balics : i. m. II. 262. 90 L. a 3. fejezetet. 91 . . .unusquisque ad nostram ecclesiam conveniremus. Mon. eccl. Strig. I. 283. — L. még a következő fejezetet. 92 L. a 3. fejezetet és a 169. jegyzetet. 93 Pauler: i.m. IP. 119. 94 Qui anni ineipiunt computari aproximapaschaResurrectionisdominice. . . Mon. eccl. Strig. I. 293. - Pauler: i. m. II 2 . 120. 95 Pannonh. rendtört. I. 749. — L. még a 32. jegyzetet és a hozzá tartozó szöveget. 21
