Tanulmányok Budapest Múltjából 18. (1971)

Szekeres József: Ganz Ábrahám életrajza, 1814-1867 = Biographie des Gründers der Ganz Werke Abraham Ganz 211-247

SZEKERES JÓZSEF GANZ ÁBRAHÁM ÉLETRAJZA (1814-1867) 1965 júniusában, 120 évi szakadatlan üzemelés után, megszűnt a munka Ganz egykori vízivárosi vasöntödéjében és gépgyárában. Budapest fejlődésének, a Víziváros rekonstrukciójának útjában állt az ipari műemlék számba vehető, de az utóbbi évtizedekben már gazdaságtalanul működő üzem. A múlt számtalan emlékét, a magyar ipar nemzetközi hírnevét és elismertetését hordozó gyár, amely egyben Ganz tüneményes életpályájának gyakorlati bizonyítékát is jelen­tette, nem tűnik el azonban nyomtalanul, áldozatul esve a világvárosiasodás igényeinek. Az üzem legfontosabb része, az ún. nagy öntöde, mely azon a helyen áll, ahol Ganz az első telkét és kis házát megvásárolta, üzemét megnyitotta, több mint ezer négyzetméter területtel, fennmarad és egykori állapotának helyreállí­tása után, otthont fog nyújtani egy Európában csaknem egyedülállónak tekint­hető intézménynek, a Ganz Kohászati Múzeumnak. Az új múzeum Ganz élet­pályájának bemutatása mellett megismerteti az érdeklődő látogatókat a magyar kohászat fejlődéstörténetével is. A hálás utódok ily módon kívánják megőrizni annak a Svájcból hazánkba vándorolt munkásembernek az emlékét, akinek négy­betűs neve ma is 100 évvel tragikus halála után, ott tündököl a magyar gép­es járműépítő ipar legkiválóbb gyártmányain, mintegy fémjelezve azok kiváló minőségét. A magyar ipartörténészek és iparunk fejlődéstörténete iránt érdeklődők előtt Ganz élete és munkássága többé-kevésbé ismert, mégis talán nem lesz érdek­telen halálának 100. évfordulója alkalmából, az elmúlt két évtizedben folytatott kutatások új eredményei alapján, megemlékezésképpen, bemutatni élettörténetét és eredményeit. Az egykorú nekrológíró szavaival élve: „Szó sincs róla, hogy ő egetverő nagyság s eszünk ágában sincs belőle olyat akarni csinálni, de igen olyan férfiú, kinek lobogóján utolsó lehelletéig e jelszó lengett: előre munka által! Ki tudta, jól, csak az olyan haza lehet nagy, mely anyagi jólétnek örvend, mert az anyagi jólét alapja az erkölcsi, alapja a szellemi jólétnek." 1 1 Ganz Ábrahám családjára, Svájcban eltöltött gyermek- és tanulóéveire vonatkozó adatok a zürichi levéltárban őrzött embrachi Haushaltungs Rodel 1830—1878. c. gyűjte­ményben találhatók. A svájci levéltárakban lévő Ganz adatokat még az 1930-as évek végén dr. Szentágothai Jánosné kutatta fel bölcsészdoktori értekezése számára, melynek fogalmaz­ványát volt szíves jelen sorok írójának tanulmányozásra átengedni. Ez úton is köszönetemet fejezem ki szíves segítőkészségéért. Értékes forrásanyagot jelentenek Ganz Ábrahámnak és Henrik öccsének Magyarországról szüleikhez ós Ganznak Budára, feleségéhez írt levelei, melyeket a Gebrüder Sidzer winterthuri (Svájc) cég küldött meg részemre fotókópián. A gyár 100 éves fennállásának megünneplésére összegyűjtött dokumentumanyag, melyet a Kőbá­nyai úti vagongyárban őriztek, 1944/45-ben elpusztult, mindössze néhány levél magyar 14* 211

Next

/
Thumbnails
Contents