Tanulmányok Budapest Múltjából 18. (1971)

Kumorovitz L. Bernát: Buda (és Pest) "fővárossá" alakulásának kezdetei = Die Anfänge des Hauptstadtwerdens von Buda (und Pest) 7-57

szokás volt az ünnepi koronázás nálunk, s valószínűleg a XII. század második felében,, az újra fellángolt trónviszályok idején szűnhetett meg.

64 Ezzel szemben az első (és második) koronázás jogáért a XIII. század elején is folyt még a küzdelem 64 Az ünnepi koronázás hazai szokása nyugati eredetű, s a Karoling-i korba nyúlik vissza. Nagy Károlyról (800 — 814) följegyezték, hogy a nagyobb ünnepeken díszruhát öltött és koronát viselt a fején. Forrásunk nem mondja meg, hogy ilyenkor ki végezte a koronázást. Ez azonban, E.P. Schramm szerint, ebben a korszakban még nem érdekes: érdekes csak a puszta tény, hogy a korona viselésével Károly uralmát kívánta érzékeltetni. A koronázó személye csak később lett fontos, akkor ti., amikor az első koronázás és az uralkodónak az uralom egyéb jelvényeivel való felruházása — az oltár előtt való felkenés szertartásához kapcsolódva — az egyház előjogává vált. Az ünnepi koronázásokról szóló adatok azonban még később is ritkák. Kopasz Károly (840 — 877) fejére például neje koronázásakor (magától értetődően) egyházi fórfiú tette fel a koronát. Hasonló lehetett a helyzet olyankor is, ha a király egy zsinat záróülésén, egy nagyobb egyházi ünnepen, vagy egy követség fogadásakor koronásán jelent meg. Egészen bizonyos ez azokban az esetekben, amikor, mint például dadogó Lajosnál (877 — 879) és Odo királynál (887 — 898) — második koronázásra is került sor. Az utolsó karolingi uralkodó: Lajos király (936 — 954) akkor viselte a koronát, amikor feleségét Aquitániában megkoronázták. Németországról e vonatkozásban már többet tudunk. I. Ottó (936 — 973) böjtölt, III. Henrik (1039 — 1056) pedig gyónt (ós áldozott) a korona feltevése előtt, s már III. Ottó (983 —1002) idejében szokássá vált, hogy az uralkodó — mint a mise előtt a főpap a ruhákat, megfelelő ima kíséretében, egyházi ember kezéből kapja a koronát, miáltal egy eredetileg jogi szimbólumnak a feltevése rendszeresen gyakorolt egyházi cselekménnyé vált ezért, mert III. Ottó curiája menetrendjét xigy irányította, hogy a nagy egyházi ünnepeket egy ,,Hoftag"-gal, udvari tanácsüléssel egybekötve — lehetőleg ugyanabban a Pfalz-ban tarthassa; az uralkodói insigniákat pedig ezek kápolnáiban őrizték. A XI. századi források gyakran említik, hogy a német királyok koronásán mutatkoztak a nép előtt, a templomban a koronát a fejükre tótették, vagy hogy megkoronáztatásuk után a birodalom különböző részeit is felkeresték. Nemsokára azonban ellentétes törekvés is kezd mutatkozni: az ünnepi koronázások számának a korlátozása. I. Frigyesről (1152 — 1190) például följegyezték, hogy a koronát évenkint csak háromszor: karácsonykor, húsvétkor és pünkösdkor viselte. Hasonló gyakorlat észlelhető a nyugati szomszédoknál is. Angliában, I. Vilmos (1066 — 1087) korában, az ünnepi koronázásokat úgy szabályozták, hogy a király, útja során, az ország különböző helyein szintén ünnepi gyűléssel egybekötve tarthassa meg őket. A krónika szerint (1087) a király, ha Angliában tartózkodott, minden évben viselte koronáját: húsvétkor Winchesterben, pünkösdkor Westminsterben, karácsonykor pedig Gloucesterben, s ilyenkor „Anglia előkelő fórfiai : az érsekek, püspökök, grófok, thegek és lovagok . . ." vették körül. Franciaországban az olyan ,,Hoftag"-nak, melyet a király egyházi ünnepeken is koronásán tart: curia coronata, az ünnepnek pedig coronamentum a neve. Megtartásában itt is szabályszerűség mutatkozik. Egy 1000 körüli időből való forrás szerint karácsonykor, vízkeresztkor, húsvétkor és pünkösdkor volt az ideje. Közülük azonban csupán a karácsony a biztos időpont, de erre is csak I. Fülöp (1060—1.108) uralkodása óta vannak pontosabb adataink. II. Orbán pápa (1088—1099) a francia királyok koronázását — az ünnepi koronázással együtt — a reimsi érsek előjogának nyilvánította. Rendelkezésével egyszerűbbé kívánta tenni a dolgot, ez azonban alig volt végrehajtható, mert az érsek nem lehetett mindig jelen a király mozgó curiájában, s állandóan utazó helyettest sem tarthatott. T. Fülöp korából azért is van több adatunk, mert törvénytelen második házassága miatt a pápa kiközösítette, az ebből támadt ellentéteknek pedig írásbeli csapadéka maradt. A francia egyház oligarchikus tagoltsága miatt az excommunicatiónak azonban nenl volt foganatja. 1096-ban például egyszer a reimsi, egyszer a toursi érsek tette fejére a koronát, a provincia Belgica- és Celtica-ban pedig e tartományok püspökei koronázták meg. A XII. század közepére a coronamentum szokása Franciaországban már teljesen kifejlődött és Suger apát, VII. Lajos király életrajzírója „nobilem et diademete sepius eoronatum verticem"-nek aposztrofálja uralkodóját, akiről azt is feljegyezték, hogy Párizsban, Orleansban és Bourgesben tétette fejére a koronát. Végül is a főpapok rivalizálása a pápa és a királyok számára is egyre kellemetlenebbé tette az ünnepi koronázást, minek aztán úgy vetettek véget, hogy az uralkodók lemondottak róla. Schramm, E. P.: Der König von Frankreich. Das Wesen der Monarchie vom 9. zum 16. Jahrhundert. I—

IL Weimar, 1960. I. 121 —124., IL 80 — 81. Az ünnepi koronázásról általában s ennek frank-korabeli gyakorlatáról (7.7?. Brühl írt „Fränkischer Krönungsbrauch und das Problem der Festkrönungen" c. értekezésében. Histor. Zeitschr. 144 (1962) 265 — 326. A nyugatiak mellett az északi államok ilyetén gyakorlatáról emlékezik meg Conr. Peyer 16